Gazdaság

Tíz év után először drágulnak a mobiltelefon-tarifák

Sajtóértesülések szerint egyértelmű, hogy a válságadót árazták be, azaz hárították át a fogyasztókra a szolgáltatók.

Tíz év óta először emelkednek a mobiltelefon-tarifák, pont az előtt, hogy hatályba lép a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) rendelete a nagykereskedelmi hívásdíjak csökkentéséről – derül ki a Népszabadság szerdai számában megjelent összeállításból.

A “Beárazták a különadót?” című cikk szerint augusztus 19-én a Vodafone emeli egyes díjtételeit, míg a T-Mobil és a Telenor májusban már megtette ezt.

A szolgáltatók az emelést a megváltozott piaci körülményekkel és az inflációval indokolják. Azt azonban a Népszabadságnak egyik cég sem árulta el, hogy mekkora árbevétel-növekedést remél a tarifaemelés következtében, pedig – így a lap -, “ez az adat sokatmondó volna, mivel összevethető lenne a cégek által fizetett, összesen 61 milliárdra taksált különadóval”.

A lap emlékeztet arra, hogy 2013. január elsejéig három lépcsőben percenként 7,06 forintra kell csökkenteni a beszédcélú nagykereskedelmi hívásdíjat mindhárom szolgáltatónál.

AJÁNLOTT LINK:

Tíz éve először drágulnak a mobiltarifák: beárazták a különadót? (nol.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik