Pénzügy

Ötmilliárdból hoznak létre munkahelyeket

admin
admin

2011. 06. 21. 15:14

Az egy új munkahely létrehozására maximálisan igénybe vehető támogatás mértéke 2,2 millió forint, ezért a kormány azt várja, hogy legalább két évig megtartsa a bővített létszámot a vállalkozás. A feldolgozó-, az élelmiszeripar és a vendéglátás területéről érkezett a legtöbb a pályázat.

Aláírták az első támogatási szerződést a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkahelyteremtési célú pályázata keretében: Eke István ózdi egyéni vállalkozó 25,2 millió forintot nyert el, amelyből 12 új munkahelyet hoz létre.

Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár a szerződés aláírásakor elmondta: a felhívás szerint országosan ötmilliárd forintnyi támogatási keretösszeg állt a pályázók rendelkezésére – amely európai uniós forrást nem tartalmazott -, amire több mint tízmilliárd forintnyi igény érkezett.

Az államtitkár szerint ez a szám ékes bizonyítéka annak, hogy a magyar kis- és középvállalkozások élnek a lehetőséggel, ha megfelelően írják ki a pályázatokat. Az ötmilliárdos keretösszegre elsősorban a leghátrányosabb helyzetű régiókból kifejezetten kis- és közepes vállalkozások pályázhattak, munkahelyteremtésre.

Az egy új munkahely létrehozására maximálisan igénybe vehető támogatás mértéke 2,2 millió forintra emelkedett, ez korábban sosem volt ekkora összeg, mindösszesen maximum 1,4 millió forintot lehetett erre fordítani – mondta Czomba Sándor. A támogatás fejében ezért azt várják, hogy legalább két évig a bővített létszámot megtartsa a vállalkozás, de bíznak a további fejlesztésekben.

Borsodban 75 pályázat nyert

Demeter Ervin kormánymegbízott a Borsod-Abaúj-Zemplén megyét érintő adatokról azt mondta: nőtt a beadott és a nyertes pályázatok száma, míg 2010-ben 36 pályázatból 27 volt sikeres, addig az idén 124 pályázat érkezett és ebből 75 nyert.

A munkaügyi központ közlése szerint a rendelkezésre álló ötmilliárd forintból az összes forrás 24 százalékát az Észak-magyarországi Régió kaphatta meg a Nemzetgazdasági Minisztériumtól, ez 1,2 milliárd forint támogatást jelent. Borsod-Abaúj-Zemplénben ez az arány 17 százalék: 845 millió forintos támogatás érkezik a térségbe, és mindez 1,3 milliárd forint értékű fejlesztést indukál majd.

Az ózdi-putnoki kistérségből – amely az ország 33 leghátrányosabb helyzetű kistérsége közé sorolható – 15 pályázat érkezett, ebből 13 sikeres volt. A pályázat segítségével 106 millió forinthoz jutnak a kistérség kis- és közepes vállalkozásai, amellyel 56 munkahelyet tudnak teremteni.

Döntően a feldolgozó-, az élelmiszeripar és a vendéglátás területére összpontosulnak a pályázatok: legtöbben ötmillió forint alatti összegeket nyertek, két vállalkozás nyert el 25 millió, vagy afölötti összeget, köztük Eke István ózdi egyéni vállalkozó, aki a pénzen félautomata célgépeket szerez be, így tudja növelni vállalkozása létszámát. Elsősorban munkaerő-piaci szempontból hátrányos helyzetűeket foglalkoztat, vagyis pályakezdőket, megváltozott munkaképességűeket, 50 év felettieket, illetve roma származásúakat. A vállalkozás egyébként az amerikai tulajdonú, ózdi telephelyű multinacionális cég, a General Electric minőségi beszállítója.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.