2013-ig 300 milliárd forint uniós és hazai forrás áll rendelkezésre az új vidékfejlesztései tervre. A tárcavezető szerint "minél hatékonyabban, okszerűbben szeretnénk felhasználni ezt a pénzt".
Az Egyesült Arab Emírségek szívesen részt vesz az euróövezet megsegítésében - mondta az olajtermelő ország pénzügyminisztere, Szultan al-Manszuri vasárnap Davosban.
Tovább emelkedett az adóhatóságnak tartósan tartozó magánszemélyek és egyéni vállalkozók száma a negyedik negyedévben, a tartósan adós cégek száma ugyanakkor érzékelhetően csökkent.
Vannak olyan egyetemi karok, sőt komplett főiskolák, ahová egyetlen egy államilag támogatott hallgató sem kerül majd be szeptemberben. A képzéseket már meghirdették, most már „csak” a diákokat kell rávenni: hozzájuk felvételizzenek.
Közel megduplázódhat a vállalatbedőlések aránya az elmúlt év végéhez képest, miközben az Európai Központi Bank által biztosított olcsó pénz nem képes eljutni a refinanszírozásra szoruló vállalatokhoz.
A GKI Gazdaságkutató Zrt. előrejelzése szerint már az IMF-EU tárgyalások sikeres befejezése is csak a gazdasági visszaesés csökkentéséhez lesz elegendő.