FN
A közgazdász szerint a jegybank nem az a hely, „ahol az új dolgokat ki lehet próbálni”.
A magyar állampolgárok is hozzájárulhatnak ahhoz, hogy az Egyesült Államok elkerülje az államcsődöt. Mindössze egy petíciót kell aláírni.
2013. 01. 14. 10:30
A BKK szerint 2016 a dugódíj bevezetésének legkorábbi reális időpontja.
A számok azt mutatják, igen népszerű a Tigáz tavaly tavasszal indított hűségprogramja.
A nemzetközi piaci folyamatok változásai miatt a benzin 8-10, a gázolaj pedig 3-5 forinttal drágulhat a jövő héten.
Nagyot erősödött az euró az EKB-elnök szavaira, Mario Draghi még idén gazdasági növekedésre számít az eurózónában. Az Európai Központi Bank a várakozások szerint szinten hagyta a 0,75 százalékos euróövezeti alapkamatot. A forint eközben ismét szembemegy a nemzetközi piacokkal, és gyengül.
Február végéig valószínűleg minden bank áthárítja a készpénzfelvétel tranzakciós illetékét az ügyfelekre. Sőt, van ahol a bankkártyás vásárlás sem lesz többé díjmentes.
A rezsicsökkentés a piac szerint 10 százaléknál jóval többet von el, és nem valószínű, hogy költségcsökkentéssel vagy más módon ki tudnák pótolni az emiatt keletkező lyukat. Akár be is dőlhetnek. A távhőszolgáltatóknak viszont nem kell aggódniuk.
Számlánként akár 35-50 ezer forintot is megspórolhatunk egy évben.
2013. 01. 10. 15:05
- 15:27 Nagy Ervin Ókovácsról: Havi 4,8 millió forint sem volt elég… külön prémiumokkal emelte a saját fizetését
- 15:24 Újra befűtötték a hűtőket és mélyhűtőket a hackerek több tucat európai szupermarketben
- 15:17 Tarr Zoltán megszüntette Ókovács Szilveszter munkaviszonyát az Operaház élén
- 15:13 Mándi Tibor: Amerika és Európa – egy toxikus kapcsolat?
- 15:12 Mesterdiploma a terveidhez, képzés a nagybetűs élethez
- 15:10 Már öten találtak találtak szöget, csavart, drótot és tűt a gyerekek halloweeni édességeiben Gyömrőn és Péteriben – büntetőeljárás indult
- 15:02 Fidesz: Sonnevend Pál nem lehet Alkotmánybíróság elnöke
- 15:01 A boldogság a tányérodon lapul?
- 15:01 „Sokan nincsenek tisztában a szabályokkal” – Mourinho a szurkolókról
- 14:53 Az elkaszált Loupe-film gyártója: a színészek nem tudták a szöveget, Molnár Áron reagált: „ovi”
- 14:44 Jön az ősz leglátványosabb csillaghullása, mutatjuk, mikor érkeznek a Tauridák
- 14:37 Sonnevend Pált választották az Alkotmánybíróság új elnökévé
- 14:36 Duna-parti életérzés és prémium okosotthonok a Metrodom River lakópark nyílt napján!
- 14:31 „Egy ilyen széfbe is beleférne 9 milliárd forint, nem kell feltétlen kettő” – szakértőt kérdeztünk a Seszták Miklósnál talált széfekről
- 14:20 Nem csak a novemberi rosszkedv: ezek a jelek szezonális depresszióra utalhatnak
- 11:47 Nem akármilyen páncélszekrényekre bukkant az NVVH Seszták Miklós otthonában
- 06:55 Csak így lehet eltemetni a kutyát a kertben
- 07:15 Kvíz: mennyit tudsz a Forma-1-es világbajnokokról?
- 08:24 Soha ennyi orosz katona nem halt meg Ukrajnában, mint most vasárnap
- 11:52 Eladhatatlan a letartóztatott osztrák ingatlanmágnás 32 milliárdos luxusvillája
- 06:20 Parlament: megtudhatjuk, kik rejtőznek a százmilliárdos tőkealapok mögött
- 06:56 Magánterület, azonnal távozz! – dörrent rá egy hangszóró a kéktúrás pecsételőkre
- 12:26 Egy negyvenes anyuka meghalt, egyéves gyermeke megsérült a Bögöténél történt balesetben
- 09:28 Videó: így csapódott be a házak közé a kisrepülőgép Floridában
- 12:52 Parlament: Magyar úgy látja, Orbán fél, a Fidesz szerint megszületett az átverés költségvetése
