Kultúra

Az elkaszált Loupe-film gyártója: a színészek nem tudták a szöveget, Molnár Áron reagált: „ovi”

Adrián Zoltán / 24.hu
Adrián Zoltán / 24.hu
Mindössze tíz nappal a Becsapódás forgatásának megkezdése előtt szállt ki a cég a projektből, amiről emailben tájékoztatta a társulatot.

További fejlemények derültek ki a Loupe Színházi Társulás tervezett filmje, a Becsapódás elkaszálásáról: az érintett gyártócég szerint a stáb nem volt elég felkészült a forgatásra, a társulat egyik tagja, Molnár Áron szerint komolytalan a cég hozzáállása.

Ahogyan azt tegnap lapunk is megírta, a Loupe arról adott hírt, hogy a partner filmgyártó cég tíz nappal a kezdés előtt egyoldalúan leállította a társulat egyik darabjából tervezett filmadaptáció, a Becsapódás forgatását. Az alkotók nem adják fel, így az egyetlen megszakítatlan snittből álló, különleges filmet 2027-ben teljesen független produkcióként valósítják meg. A mintegy 120 millió forintos költségvetés előteremtéséhez most olyan befektetőket és mecénásokat keresnek, akik látnak fantáziát az állami támogatás nélküli filmgyártásban.

A filmgyártó cég szerint a stáb nem volt elég felkészült

A Telex megkereste a szóban forgó céget, a Vertigo Médiát, akik részletesen levezették, hogy álláspontjuk szerint mi vezetett a helyzethez.

Ahogy írják, mivel a produkció a vágás nélküli koncepció miatt egyedi technikai kihívást jelent, a rendezőnek pedig nem volt tapasztalata nagyjátékfilm készítésben, a produkció egy technikai rendezőt is felkért, amit a gyártócég szerint mindenki elfogadott. Ahogy írják, „a szakmai stáb az első pillanattól kezdve jelezte, hogy az új szöveg mennyiségére tekintettel az író-rendezőnek egyeztetni szükséges a színészekkel, mert az túl nagy változást jelent számukra, miközben a színdarab is fut, a vágás nélküli koncepció pedig azt jelenti, hogy javításra nincs lehetőség.”

Emiatt azt is jelezték, hogy több próbára van szükség. Ezzel kapcsolatban azt tapasztalták, hogy „a színészek és a rendező egyéb elfoglaltságaik miatt nem tudják a film elkészítéséhez biztonságosan elegendő, a gyártó és gyártó stáb által kért és jelzett időt biztosítani.”

Azt is hozzátették,

láthatóvá és egyértelművé vált, hogy a színészek nem tudják üzembiztosan a szöveget, illetve egyidejűleg nem érnek rá elegendő mennyiségű próbára a főszereplők.

A technikai rendező és a stáb jelzései alapján a film teljes, egy snittes technikai próbáját sem sikerült megvalósítani, így álláspontjuk szerint a gyártást nem lehetett felelősségteljesen elindítani.

A cég közleménye szerint a technikai rendező hiába kérte a biztonságos forgatáshoz szükséges kéthetes, intenzív próbaidőszakot és a biztosabb szövegtudást, a színészek és a rendező egyéb elfoglaltságai miatt ez nem valósult meg, így a producerek a gyártási vezetőkkel egyeztetve arra jutottak, hogy a hátralévő tíz nap már kevés a film felelősségteljes elkészítéséhez. Emiatt a „Loupe-pal való korábbi kommunikációs félreértések és a helyzet jelentősége okán a tényeket rögzítve, tárgyilagosan és kötelezettségének eleget téve írásban értesítette a rendezőt és a Loupe vezetőségét a döntésről, majd pedig a stábot.”

Szintén fontos szempont volt az, hogy a Vertigo százmilliós magántőkéből valósította volna meg a projektet, amelyet a körülmények miatt anyagilag kockázatosnak ítélték. A leállás utáni egyeztetéseken a Loupe által javasolt tavaszi időpontok a színészeknek vagy a Vertigónak egyéb munkáik miatt már nem voltak megfelelőek.

A közlemény kitért arra is, hogy a projekt lemondása ugyan mindenkinek fájdalmas, de a döntés mögött nem személyes vagy szakmaiatlan okok állnak. Ugyanakkor leszögezték, a csalódottság nem vezethet személyeskedéshez, csúsztatásokhoz vagy a másik fél jó hírnevének rontásához. Éppen ezért a cég nem kíván reagálni az indulatos megnyilvánulásokra, és a továbbiakban is a résztvevők jó hírnevének megőrzésére törekszik, miközben sok sikert kíván a film elkészüléséhez.

Molnár reagált: ovi

A Telex cikkére azóta reagált Molnár.

Nem tudtuk a szövegét egy darabnak, amit 3 éve játszunk.. ovi..

– írta posztjában a színész. Hozzátette: „a Loupe Színházi Társulásunk történetében is és a közéletben is mindig a legméltatlanabb, leglehetetlenebbnek tűnő történetekből álltunk fel és hoztunk létre valamit, amit eddig előttünk senki. Most is pontosan ezt fogjuk csinálni. Mert amíg mások ujjal mutogatnak, felelősséget hárítanak, gyáván megfutamodnak, hazudnak, mi dolgozunk. Ugyanis mindig a tettek beszélnek, ezért tartjuk indifferensnek, hogy ki volt az, aki hátba szúrt minket.”

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Molnár Áron (@molnar_aron_hivatalos) által megosztott bejegyzés

Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik