FN
A K&H szerint rugalmasabb, ügyfélbarátabb lesz jövőre a biztosítási rendszer.
Szigorúan válogat majd a sofőrök között és a karbantartást is maga végzi majd a VT-Transman - írja a Világgazdaság.
2012. 11. 13. 06:36
Hétfőn kellett volna befejeződnie a Malév Zrt. felszámolásának, de egyelőre nem látszik a folyamat vége.
A kormánypárti képviselők hétfőn a jövő évi adótörvényekről szóló javaslatba emelték Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter októberben bejelentett, összesen 764 milliárd forintos költségvetési kiigazító intézkedéseit.
2012. 11. 12. 20:40
A magyar kormány 2025-re megkétszerezné a jelenlegi 100 milliárd eurós bruttó hazai összterméket (GDP), amihez háromszorosára kell növelni az ország külkereskedelmi forgalmát - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter hétfőn, a Magyar Export-Import Bankot (Eximbank) és a Magyar Exporthitel Biztosítót (MEHIB) érintő törvénymódosítás záróvitájában.
2012. 11. 12. 19:28
Már ezernél is több földalatti építkezés volt a városban.
Már az IMF-tárgyalásokkal kapcsolatos várakozások sem nyújtanak elég támaszt a hazai fizetőeszköznek, amely a héten megjelenő inflációs és GDP-adatok miatt több sérülést is szenvedhet, de a jegybanki kamatdöntés jegyzőkönyve is felborzolhatja a kedélyeket.
Büszke nép a magyar és az arab is, mondta a miniszterelnök.
2012. 11. 12. 14:26
Az export adómentességét kihasználva trükköznek a csalók.
A magyar hiánycél kedvező, de növekedési áldozatokkal jár - vélik Londonban.
Bár a tranzakciós adó gyors költségvetési bevételt biztosíthat, negatív "tulajdonsága", hogy "homokot szór" a pénzügyi intézményrendszer működésébe, relatív értelemben megdrágítja a tranzakciókat, így a pénzügyi műveletekkel elérhető hatékonyságot ronthatja - olvasható a Magyar Nemzeti Bank (MNB) jelentésében.
2012. 11. 11. 06:44
- 21:00 Hét döbbenetes leleplezés A Topmodell leszek! vitatott hagyatéka című dokumentumsorozatból
- 20:58 Sokan már koporsóban látják, de még korai kihirdetni az olasz labdarúgás halálát
- 20:55 Visszaküzdötte magát a magyar kosárlabda-válogatott az vb-selejtezőbe, két másodperccel a vége előtt kapott ki
- 20:36 Elfogták az embert, aki reggel maszkban támadott egy ügyintézőre Zalaszentgróton
- 20:05 A nap legfontosabb hírei – 2026. február 27.
- 19:54 „Kín, szenvedés, káosz” – Tóth Andinak nem indult túl jól 2026
- 19:22 A katasztrófavédelem megerősítette, hogy vittek külső helyszínre veszélyes anyagokat a gödi Samsung gyárból
- 19:22 „Coming soon Debrecen” feliratú kép jelent meg a CATL gyárról egy tiszás képviselőjelölt oldalán
- 19:15 Anyagi problémákkal küzd a Drága örökösök színésznője: „Nem gondoltam, hogy majdnem 50 évesen itt fogok tartani”
- 18:57 Autóban zúztak halálra egy férfit egy müncheni roncstelepen
- 18:31 Orbánon eluralkodni látszik a stratégiai hisztéria
- 18:31 Közel egymilliós bírságot szabtak ki a hétfői Lázárinfó miatt
- 18:29 Amanda Seyfried művégbélnyílással forgatta le új filmje meztelen jelenetét
- 17:56 Szandi a fia által tervezett ruhában zsűrizik majd A Dal következő adásában
- 17:48 Idén is több mint 200 választási megfigyelő érkezik Magyarországra
- 14:42 Sorra kapcsolja le a Facebook a kormánypárti megyei lapok oldalait
- 07:33 Orbán Viktor: Megtámadtak bennünket
- 11:12 Brüsszelben bekészítették a fegyvert Orbán leszerelésére
- 18:29 Amanda Seyfried művégbélnyílással forgatta le új filmje meztelen jelenetét
- 16:05 Ligeti: Orbán bűncselekményt követhet el, ha nem tett feljelentést az ukrán fenyegetés miatt
- 13:57 Megnyílt az ország egyik legnagyobb Lidl-áruháza, megrohanták a vásárlók
- 10:42 A rendőrség kijött, és nemzeti szalaggal lefoglalta a lómenhely szénabáláit
- 15:09 Találkozót kért Orbántól, erre a 4iG visszavonta a győri polgármester meghívását – a cég szerint azonban más történt
- 13:14 „Kissé megkönnyeztem” – megérkezett Galambos Lajos első nyugdíja
- 10:26 „Leszophatjátok Putyin faszát!” – újabb rendszerkritikus dallal jelentkezett Molnár Tamás
