Üzleti tippek

Adatdömpinggel bombázzák a forintot

Már az IMF-tárgyalásokkal kapcsolatos várakozások sem nyújtanak elég támaszt a hazai fizetőeszköznek, amely a héten megjelenő inflációs és GDP-adatok miatt több sérülést is szenvedhet, de a jegybanki kamatdöntés jegyzőkönyve is felborzolhatja a kedélyeket.

Egyelőre óvatos tapogatózással indult a hét a forint piacán, egész délelőtt 283 körül voltak a jegyzések az euróval szemben. A délutáni órákban, de leginkább holnaptól már jelentősebb forintgyengülés is jöhet, ha a héten megjelenő adatok pesszimista képest festenek a magyar gazdaságról – mondta Balogh Balázs, az XTB brókercég piaci elemzője.

Indul a makrodömping

Holnap reggel 9 órakor teszik közzé az októberi inflációs adatot. A szeptemberi 6,6 százalékos fogyasztói árnövekedés után az XTB szakértője lassulásra számít, főként a benzinár-csökkenés miatt. „Még akár 6 százalékos infláció mellett is figyelemfelkeltő, hogy a monetáris tanács legutóbbi ülésén tovább csökkentette az alapkamatot. Így a tanácskozásról a szerdától nyilvános jegyzőkönyv is érdekes olvasmány lehet. Bár szinte borítékolható, hogy a négy kültag voksolt a kamatvágásra” – tette hozzá Balogh Balázs, aki az előzetes harmadik negyedéves GDP-adattal kapcsolatban optimista. Ezt csütörtökön teszi közzé a Központi Statisztikai Hivatal.

Megy tovább a görög hinta

Bár érdemi előrelépést jelent, hogy elfogadták a 2013-as görög költségvetést, de úgy tűnik, a nemzetközi hitelezők ma még nem döntenek a következő hitelrészlet kiutalásáról. Eközben napvilágot láttak olyan hírek, amelyek szerint mindössze péntekig tart ki az ország pénze.

Balogh Balázs úgy gondolja, az euróövezeti problémát az oldaná meg, ha Görögországot kiléptetnék a valutaunióból, de ez a döntés szerinte ismét a jövő évre marad. Egyelőre a piacok kockázatkerüléssel honorálják az elhúzódó helyzetet, ráadásul Spanyolország finanszírozási pozíciója is folyamatosan porondon van. A tengerentúlon továbbra is kérdéses, hogy az amerikai költségvetést át tudják-e szabni. A cél, hogy elkerüljék a biztos recessziót jelentő automatikus intézkedéseket.

Az euró továbbra is gyenge szinteken jár a dollárral szemben: az 1,27-es jegyzést kerülgeti a középárfolyam. Az XTB elemzője arra számít, hogy a nemzetközi hangulat miatt nehéz hetek várnak a kockázatosabb eszközökre és a feltörekvő devizákra, így a forintra is.

Elnyűhetetlen a frank

Bár aggodalomra adhatna okot, hogy a svájci növekedés 1 százaléknál alacsonyabb lehet ebben az évben, de az országnak olyan kedvező a megítélése, hogy a frank továbbra is erősödik. A befektetők még mindig stabil menekülő eszköznek tartják az alpesi devizát. Ahogy erősödött a pesszimizmus a piacokon, úgy szorult oda ismét az euróval szembeni árfolyam az 1,20-as „falhoz”. Visszatérő kérdés, hogy a Svájci Nemzeti Bank meddig tudja finanszírozni az árfolyamküszöböt. Balogh Balázs szerint egyelőre nincs ok aggodalomra, a jegybank devizatartalékai csúcsra törnek, így tartható számukra a „kőbe vésett” 1,20-as szint.

Balogh Balázzsal, az XTB piaci elemzőjével Nagy Károly a Gazdasági Rádió Reggeli Monitor című műsorában beszélgetett. Hallgassa meg az interjút! A hanganyag hossza: 10 perc

Ajánlott videó

Olvasói sztorik