FN
Példátlan mértékű, 32 millió négyzetméternyi bevásárlóközpont-terület áll jelenleg a világon építés alatt, ami 15 százalékos bővülést jelent a 2012-es évhez képest. – derül ki a CBRE legfrissebb kutatásából. Magyarországon ma semmi sem épül.
Tizenkét éve elhunyt az az idős bácsi, akinek lakatlan ingatlanára közüzemi számlák jönnek.
2013. 06. 06. 12:59
Bejött a jóslat, és az ingerült kereskedésben csütörtökön 299 fölött is járt a forint az euróval szemben.
2013. 06. 06. 12:44
A kormány megalapozta a gazdasági növekedést, de Európa fellendülése nélkül nem várható gyorsabb ütemű magyar növekedés - mondta a nemzetgazdasági miniszter.
2013. 06. 05. 12:28
Egyre több nő dolgozik a világ húsz legfejlettebb államának, a női vezetők aránya azonban ötven százalék alatti.
2013. 06. 05. 12:27
Nem véletlen, hogy több mint tíz százalékkal csökkent az energiaszektorban a foglalkoztatottak száma a rezsicsökkentés bevezetése óta. Van, amelyik cég nem is tagadja, hogy emiatt voltak náluk leépítések.
2013. 06. 05. 09:24
A kisajátítási törvény új fideszes módosítója durva dolgokat tenne lehetővé. Ma tárgyalja a parlament.
Csak a mezőgazdaságban évente mintegy 100 milliárd forintos árbevétel-kiesést okoz a kedvezőtlen időjárás – az aszály, a jégverés, a fagy, a víz és a vihar.
Az árvíz miatti útlezárásokat is követi a navigációs alkalmazás.
- 22:10 Egy perc leforgása alatt ledolgozta kétgólos hátrányát az MTK
- 21:51 Távcsővel kémleli parancsnoka arcát az atomerőműhöz kirendelt honvéd a megyei lapok új AI-grafikáján
- 21:26 Megtévesztő kampány miatt eltiltották Vajda Zoltánt a plakátjai és szórólapjai használatától
- 21:00 Hét döbbenetes leleplezés A Topmodell leszek! vitatott hagyatéka című dokumentumsorozatból
- 20:58 Sokan már koporsóban látják, de még korai kihirdetni az olasz labdarúgás halálát
- 20:55 Visszaküzdötte magát a magyar kosárlabda-válogatott az vb-selejtezőbe, két másodperccel a vége előtt kapott ki
- 20:36 Elfogták az embert, aki reggel maszkban támadott egy ügyintézőre Zalaszentgróton
- 20:05 A nap legfontosabb hírei – 2026. február 27.
- 19:54 „Kín, szenvedés, káosz” – Tóth Andinak nem indult túl jól 2026
- 19:22 A katasztrófavédelem megerősítette, hogy vittek külső helyszínre veszélyes anyagokat a gödi Samsung gyárból
- 19:22 „Coming soon Debrecen” feliratú kép jelent meg a CATL gyárról egy tiszás képviselőjelölt oldalán
- 19:15 Anyagi problémákkal küzd a Drága örökösök színésznője: „Nem gondoltam, hogy majdnem 50 évesen itt fogok tartani”
- 18:57 Autóban zúztak halálra egy férfit egy müncheni roncstelepen
- 18:31 Orbánon eluralkodni látszik a stratégiai hisztéria
- 18:31 Közel egymilliós bírságot szabtak ki a hétfői Lázárinfó miatt
- 14:42 Sorra kapcsolja le a Facebook a kormánypárti megyei lapok oldalait
- 11:12 Brüsszelben bekészítették a fegyvert Orbán leszerelésére
- 07:33 Orbán Viktor: Megtámadtak bennünket
- 18:29 Amanda Seyfried művégbélnyílással forgatta le új filmje meztelen jelenetét
- 16:05 Ligeti: Orbán bűncselekményt követhet el, ha nem tett feljelentést az ukrán fenyegetés miatt
- 19:22 A katasztrófavédelem megerősítette, hogy vittek külső helyszínre veszélyes anyagokat a gödi Samsung gyárból
- 15:09 Találkozót kért Orbántól, erre a 4iG visszavonta a győri polgármester meghívását – a cég szerint azonban más történt
- 13:57 Megnyílt az ország egyik legnagyobb Lidl-áruháza, megrohanták a vásárlók
- 18:31 Közel egymilliós bírságot szabtak ki a hétfői Lázárinfó miatt
- 13:14 „Kissé megkönnyeztem” – megérkezett Galambos Lajos első nyugdíja
