FN
Bár az Unió korábbi döntései értelmében év végéig ki kellene vezetni a barangolási díjakat, egyelőre csak kisebb kedvezményekre számíthatnak a mobilosok.
2015. 02. 23. 09:19
Vegyesen alakult a forintárfolyam a hét végén: az euróval és a svájci frankkal szemben kissé erősödött, míg a dollárral szemben gyengült, a japán jen árfolyama pedig nem változott.
2015. 02. 23. 08:05
Akkor járulhatnak az urnák elé az állampolgárok, mikor belekóstolnak a vasárnapi zárva tartás következményeibe. A sajtóban említett trükkök nem működnek.
A NAV szerint nem tűnt el 2-3 milliárd szál cigaretta a legális kereskedelemből, a sodrás miatt csalókák a számok. A GfK szerint az illegális kereskedelem aránya meghaladja a 12 százalékot.
Végéhez ért az Európában is különleges kezdeményezésnek számító videoalapú, jelnyelvi szolgáltatás tesztidőszaka.
Az eddig vállalt kötelezettségeket be kell tartani, még Görögországnak is - hangsúlyozták a Madridban tanácskozó európai szociáldemokrata vezetők, miközben az "öngyilkos gazdasági megszorítások" kockázatait tekintették át.
2015. 02. 21. 21:47
A kormány hamarosan tárgyalhat a bankokra kivetett büntetőadó mérsékléséről, így a törvényhozás már áprilisban dönthet a kérdésről - nyilatkozta Orbán Gáspár a Reutersnek.
Kutatás-fejlesztési együttműködésről szóló megállapodást írt alá az MVM és az amerikai Electric Power Research Institute (EPRI). Mindez Paks szempontjából is hasznos lehet.
Az info- és telekommunikációs vállalat kiemelt partneri együttműködésre lépett az Oriana fejlesztőcéggel.
A gesztus oka a kínai újév. Aki kivárja a sorát, 5000 forint értékű ajándékzsetont kap. Nagyon türelmesnek kell lenni: a kígyózó sort már kordonokkal tartják féken.
2015. 02. 20. 13:06
Az ellenzék továbbra is kritizálja a keszthelyi kikötő eladását, ami szerintük Tiborcz István vállalkozásának kedvezett. Az ügy kapcsán az Állami Számvevőszék is megszólalt.
2015. 02. 20. 12:27
Az okosmérők amellett, hogy elősegítik az uniós irányelvek teljesítését, a háztartásoknak is alternatívát jelenthetnek a megtakarításra.
2015. 02. 20. 10:41
- 06:39 Tragikus haláleset, és Fidesz mellett kampányoló polgármester miatt is lesz időközi választás vasárnap
- 06:37 Szeles vasárnapnak nézünk elébe
- 06:02 Egy éve ilyenkor: 200 ezer forintot kért a budapesti nő, mert lespriccelte a siófoki szökőkút
- 03:38 Baráth Péter újra betalált, szárnyal az új szezonban
- 22:15 Három kulcsembere is megsérült Pakson, mégis nyerni tudott a Debrecen
- 22:00 Szórakoztató még 14 évad után az X-Faktor, vagy már csak hálni jár belé a lélek?
- 21:54 „Eljön a valódi elszámoltatás, és ezek ott fognak állni a tiszta magyar szívű emberek ítélőszéke előtt" – ilyen volt a kormányellenes tüntetés a Kossuth téren
- 21:37 Boldogan mulattak, amikor egyszer csak lángra kapott a terem: 22 halott egy kongói esküvőn
- 21:31 Az utolsó húsz percben öt gólt dobott, mégis simán nyert a BL-ben az ETO
- 21:13 Ha nincs közfelháborodás, nem jut el az ügy a Kúriáig – fordulat a Képzőművészeti Egyetem kollégiumában történt szexuális erőszak ügyében
- 21:08 Vitézy: Új tram-train rendszer jöhet Miskolc körül
- 20:50 Lautaro Martínez 91. perces góllal előzte meg Nyers Istvánt az örökranglistán
- 20:24 A nap hírei - 2026. 09. 05.
- 06:00 A ragadozó növények megszállottja: így lett párizsival etetett vénusz légycsapóból életre szóló hivatás
- 05:00 130 éves az ikonikus csongrádi fahíd
- 17:58 „Vissza kell nyerni a fiatalokat”: a jobboldal újraszervezését sürgették a Kossuth téri kormányellenes tüntetésen
- 16:42 Tóth Gabi visszaszólt az érettségijén gúnyolódó Puskás-Dallos Boginak
- 21:54 „Eljön a valódi elszámoltatás, és ezek ott fognak állni a tiszta magyar szívű emberek ítélőszéke előtt" – ilyen volt a kormányellenes tüntetés a Kossuth téren
- 19:29 Miss World 2026: a dominikai indulót választották a világ legszebbjének
- 19:36 Ötöslottó: ezek a szeptember 5-i nyerőszámok
- 19:16 Megszületett Natalie Portman harmadik gyereke – már fotó is van róla
- 21:37 Boldogan mulattak, amikor egyszer csak lángra kapott a terem: 22 halott egy kongói esküvőn
- 15:54 Maszkos férfiak támadtak egy Kubatov Fradivárosát kritizáló szerkesztőre
- 17:01 Miért nem lehet több helyen fürdeni a Dunában?
- 20:22 Büntetések miatt megváltozott az Olasz Nagydíj rajtrácsa
