Pénzügy

Vida Ildikóék perelnek és milliókat követelnek

nav(2)(960x640).jpg (nav)
nav(2)(960x640).jpg (nav)

A legfőbb ügyész hivatali visszaéléssel gyanúsítja az egyik NAV-vezetőt, akit emiatt ki is hallgattak. Vida Ildikó meg közben szorgalmasan perli azokat, akik korrupciót kiáltottak.

Horváth András 16 hónapja tálalt ki az ezermilliárdos áfacsalásról, és lengette meg zöld dossziéját, ám azóta is azt ismételgeti a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, hogy náluk minden rendben.

Ehhez képest is van annak jelentősége hogy az Állami Számvevőszék pár napja közzétette a Nemzeti Adó-és Vámhivatalnál végzett ellenőrzésének eredményét, amiben bizony volt néhány kínos részlet is.

Amire a NAV úgy reagált, hogy a megállapításokból (mivel más volt a fókuszuk) nem lehet az áfaellenőrzésekkel kapcsolatos korrupciós ügyekre következtetni.

Szorul a hurok

Hétfőn újabb információ látott napvilágot, ami azt mutatta, hogy mégis lehet valami probléma a hatóságnál, nem is kicsi, és mint a hvg.hu emlékeztetett, ez immár hivatalos álláspont. Polt Péter, a legfőbb ügyész azt mondta a parlamentben a NAV-ügyében folyó nyomozásról, hogy “a hatóság gyanúsítottként felelősségre vonta a NAV egyik vezető tisztviselőjét hivatali visszaélés bűntettének megalapozott gyanúja miatt”.

Azt vizsgálják, megakasztottak-e ellenőrzéseket a NAV-nál. Horváth András állította, hogy több ilyen ügy is volt, és az ő feljelentése alapján indult a nyomozás 2013-ban, hivatali visszaélés és más bűncselekmények miatt. A lap megkérdezte az ügyészséget és a NAV-ot is, kit gyanúsítottak meg, de ezt nem árulták el nekik. Azt viszont megtudták, hogy ügyészi intézkedésre nem került sor, vagyis szabadlábon lehet az illető.

Vida közben perel

A lap kitér arra is, hogy a NAV elnöke sorra perli azokat, akik különböző felületeken bírálják őket. Legújabban az LMP-s Vágó Gábort perelte be 3,5 millió forintra Vida Ildikó, mert úgy érzi, a képviselő tavaly novemberi nyilatkozatai sértik a becsületét.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik