Gazdaság

Mind a mai napig a matematika az anyanyelvem, még ha harminc éve nem is ezt használom; pszichológiaiul beszélek, de akcentussal, ami már így is marad - szögezi le Mérő László. Az ELTE gazdaságpszichológiai szakcsoportjának egyetemi tanára érzésem szerint spontánul szerény. Beszélgetésünk közben ugyanis kiderül, hogy azért egész jól megérteti magát közgazdaságiul, felsőfokú (doktori) „nyelvvizsgát” szerzett műszakiból, beszél evolúcióu
2007. 03. 29. 08:00
Nemet mondott a külföldi tőkére Buriusz László vállalkozó, aki hazai konkurensével összefogva, a GD Gép és Daru Kft. élén próbál versenyben maradni a rakodástechnikai piacon.
2007. 03. 29. 08:00
Az Antonio M. Perez vezérigazgató irányításával kifejlesztett új tintasugaras Kodak-nyomtatók árban és minőségben egyaránt feladhatják a leckét az ágazatnak.
2007. 03. 29. 08:00
Ronald Reagan és Margaret Thatcher példája igazolja: egyensúlytalanságot és rossz gazdaságszerkezetet elsősorban az infláció leszorításával, nem pedig költségvetési megszorítással kell kezelni. Ezért a Gyurcsány-csomag káros: még jobban leértékeli a humán tényezőt, lassítja a felzárkózást, miközben a rossz gazdaságszerkezeten nem változtat.
2007. 03. 29. 07:00
Még ez év tavaszán elkészíti a zöldtárca a magyar Nemzeti Éghajlati Stratégiát, amely 2025-ig megtervezi az üvegház hatású gázok kibocsátásának visszaszorítását, és kitekintést tesz a 2050-ig terjedő időszakra is. Ha a világ tétlen marad, ötven éven belül a GDP ötödével eshet vissza a globális GDP.
2007. 03. 28. 16:10
A teljes támogatási összeget megkapja az, aki március 31-én éjfélig eljuttatja jogos gáz- vagy távhő-támogatási igénylését a Magyar Államkincstárhoz. A hiánypótlás a határidő után is benyújtható.
2007. 03. 28. 15:32
Az április végére összehívott közgyűlésen várhatóan enyhítik a külföldi tulajdonosokra vonatkozó korlátozásokat az OTP Bank alapszabályában. Egy szigorúbb korlátozás viszont még bennmarad, így a lapunknak nyilatkozó elemzők szerint egyelőre nincs komoly esély egy ellenséges felvásárlásra. A legértékesebb hazai bank egyelőre nem válhat szabad prédává.
2007. 03. 28. 15:20
Munkabeszüntetést tartanak a ferihegyi repülőtéren üzemanyag-kiszolgálást végző RÜK Kft. dolgozói szombaton 11 órától 18 óráig, amiről szerdán tájékoztatták a munkaadót – közölte Csorba Attila, a Légiközlekedési Dolgozók Független Szakszervezetének (LDFSZ) elnöke.
2007. 03. 28. 11:49
A felnőtt lakosságnak 74 százaléka rendelkezik Magyarországon valamilyen típusú banki kapcsolattal. Ez az arány lényegesen alacsonyabb a nyugat-európai átlagnál, de térségünk több országában is fejlettebb a lakosság banki kultúrája.
2007. 03. 28. 11:30
A fotó a jövő befektetése – vallják a fényképekkel kereskedő szakemberek. A gyűjtők és a befektetők több mint száz felvételre licitálhatnak a napokban, nemzetközi viszonylatban igen nyomott árakon.
2007. 03. 28. 10:40
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,22 pontos emelkedéssel, 23 401,24 ponton nyitott szerdán. A keddi záróértékhez képest ez 0,01 százalékos erősödés.
2007. 03. 28. 09:17
Kivennék az OTP alapszabályából a külföldiek részvényvásárlásait korlátozó passzust, ami akár a társaság felvásárlása előtt is megnyithatja az utat – értesült a Napi Gazdaság.
2007. 03. 28. 08:48
A földi kiszolgálást végző török Celebi Kft. alkalmazottai 17-20 óra között tartottak munkabeszüntetést az eredménytelenül zárult bértárgyalások miatt. A sztrájk folytatása a többi céggel való tárgyalás kimenetelén is múlik.
2007. 03. 27. 17:23
A müncheni hatóságok kedden közölték, hogy vizsgálati fogságba helyezték Johannes Feldmaiert, a mind szerteágazóbb korrupcióval vádolt, nagytekintélyű vegyes ipari és elektronikai cég igazgató tanácsának (IT) egyik tagját.
2007. 03. 27. 16:17
A Budapesti Értéktőzsde Részvénytársaság vezérigazgatója a tőzsdeindex bizottságának javaslata alapján döntött az új BUX, illetve az új BUMIX kosár összetételéről.
2007. 03. 27. 15:35
A biztosítási piac az elkövetkező években is gyorsabban nő a GDP-nél Magyarországon, állapították meg a résztvevők az IIR Hungary kétnapos, az európai és a magyar biztosítási piacról szervezett konferencián.
2007. 03. 27. 12:49
Bulgária már a jövő hónapban tárgyalna belépéséről az ERM-II. árfolyamrendszerbe, ami az euróövezeti tagság előfeltétele. Plamen Oresarski bolgár pénzügyminiszter a tervről kedden beszélt Brüsszelben, az uniós pénzügyminiszterek havi rendes tanácskozása előtt.
2007. 03. 27. 12:41
Olvasói sztorik