Gazdaság

Három éve, 2004-ben érte el a Szaturnusz bolygót a Cassini űrszonda, s azóta ontja onnan a felbecsülhetetlen értékű tudományos információkat.
2007. 06. 07. 08:00
Nem hoztak lényeges javulást az elmúlt években a roma integrációs programok, sőt még azt sem lehet tudni, pontosan mennyi pénz jutott el az érintettekhez.
2007. 06. 07. 08:00
Újracsomagolva hozta színházi forgalomba Szirtes Tamás igazgató-főrendező az egykor Kapj el! címen bemutatott, Marvin Hamlisch által megzenésített Neil Simon-komédiát a Madách Színházban.
2007. 06. 07. 08:00
Látványosan nő a számítógépek áram­felvétele, ami energiatakarékos informatikai megoldások kifejlesztésére támaszt igényt.
2007. 06. 07. 08:00
Bizarr, elismerem, de igenis van instant állat. Éppen az, aminek hangzik. Szárított élőlény, amelyre ha vizet öntünk, kikel. Rák. (Most még csak rák. Brrr!) De nem sci-fit készülök írni, tehát nézzük a tényeket.
2007. 06. 07. 08:00
A lakások áremelkedésétől várnak busás hasznot a külföldi befektetők, akiktől akár a „hazai” ár háromszorosát is elkérhetik egy-egy belvárosi lakásért.
2007. 06. 07. 08:00
Olcsóbb egy vezetőt belső tehetséggondozó program révén kinevelni, mint a posztra maximálisan alkalmas „külsőst” keríteni.
2007. 06. 07. 08:00
Molnár Lajos valóban elindított egy igen nehéz, de szükséges folyamatot az egészségügyben: tudjuk, hogy halaszthatatlan volt az ellátórendszer reformja.
2007. 06. 07. 08:00
Egy. Egyre jobban artikulálódik, hogy van pár világfajta, mely Magyarországon talál második, vagy még inkább: első otthonára. Első helyen a Cabernet franc-ra mondják, hogy wazze, ez jobb, mint otthon, azaz Bordeaux-ban.
2007. 06. 07. 08:00
Nem megy ugyan tőzsdére, mégis éves jelentésekkel traktálja majd a nyilvánosságot a gazdasági tárca, amely némileg semmitmondó középtávú stratégiával rukkolt elő.
2007. 06. 07. 08:00
Képes lesz vajon Robert Zoellick, a Világbank új elnöke talpra állítani a Paul Wolfowitz katasztrofálisan félresikerült irányítása alatt megroggyant intézményt? Zoellick nincs híján az új feladathoz szükséges pozitív tulajdonságoknak.
2007. 06. 07. 08:00
vagy műbalhé élezi ezekben a napokban a szocialisták és a szabad demokraták viszonyát? Veszélybe került-e a koalíció, vagy csupán olyan szappanoperát játszanak el a közös kormányzásra szerződött felek, amelyben mindketten saját identitásukat erősíthetik?
2007. 06. 07. 08:00
A Gazpromot érdekelheti a Mol, a gázszállításban és a közös kitermelésben lehet fantázia. Egyesek szerint az oroszok közvetetten már meg is érkeztek.
2007. 06. 07. 08:00
A közép- és kelet-európai államok, köztük Magyarország számára az egyetlen ésszerű megoldás, ha végrehajtják a nagy elosztó rendszerek reformját - állítja a térség országainak euróra való áttérését elemezve a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsának tagja.
2007. 06. 07. 08:00
Kétségtelen, hogy nem minősíthető píáros túlkapásnak az eddig 40 milliós eladást produkáló Linkin Park Minutes to Midnight című vállalkozását az év legjobban várt albumának nevezni. Ami viszont már egészen biztosan nem píár-duma: a végeredmény óriási csalódás.
2007. 06. 07. 08:00
Bár egy mostani kiszállás jókora profittal kecsegtetne, a Danubius Hotels vezetői továbbra is pletykának minősítik, hogy a főtulajdonos meg akarna válni pakettjétől.
2007. 06. 07. 08:00
Továbbra sem biztos, hogy az izraeli Teva Magyarországra hozza a következő, 100 millió dolláros befektetését. Eli Hurvitz, a cég lapunknak nyilatkozó elnöke reméli, hogy az iparágra kivetett különadó csak a sietség szüleménye.
2007. 06. 07. 08:00
A magyar szaktárca és a Financial Times brit gazdasági szaklap Budapesten az Európai Unió gázbeszerzési lehetőségeit szélesíteni hivatott Nabucco vezetékről – jelentette be Felsmann Balázs, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium szakállamtitkára az EU-tagországok energiaügyi minisztereinek szerdai luxembourgi ülésén.
2007. 06. 07. 07:47
Olvasói sztorik