Gazdaság

Nagyon klassz, ami az Andrássy úton történik. Budapest ostroma óta arra vágyom, hogy ilyen robbanásszerűen meginduljon itt az élet, mint mostanában.
2007. 10. 18. 08:00
A Figyelő 38. száma „a milliárdos bébiznisz”, szülők megkopasztására irányuló kétes piaci praktikák leleplezését sejteti a címlapon (Bababolt - 2007/38. szám).
2007. 10. 18. 08:00
Már nem csupán a brit bulvársajtót, hanem a közszolgálati BBC-t is egyre több kritika éri, amiért kihasználja a rejtélyes körülmények között eltűnt brit kislány történetét.
2007. 10. 18. 08:00
Három amerikai tudósnak jutott megosztva az idei közgazdasági Nobel-díj a mechanizmus tervezésben elért eredményeikért.
2007. 10. 18. 08:00
A munka- és tőkejövedelmek járulékainak drasztikus csökkentését, egyúttal a fogyasztási adók növelését javasolja gyógyírként a nyugdíjrendszer egyre mélyülő válságára jövőbiztosítási szakértő szerzőnk.
2007. 10. 18. 08:00
Mivel a Föld története során már néhányszor előfordult, hogy egy-egy kisbolygó becsapódása globális katasztrófát okozott, a kutatók szerint szinte bizonyos, hogy hasonló esemény a jövőben is bekövetkezik.
2007. 10. 18. 08:00
Újabban, az egyre gyarapodó emberiség élelmiszer-igényeinek növekedésével, sok olyan táplálék szerepe felértékelődik, amelyek fogyasztása korábban nem volt számottevő.
2007. 10. 18. 08:00
Van az a régi vicc, hogy pesti szociológusok falukutatást végeznek. Pista bácsit már mindenféle dologról faggatták, majd felteszik neki a kérdést, hogy: „Tessék mondani, van itt a faluban antiszemitizmus?” Pista bácsi a fejét vakarva így válaszol: „Hát, az nincs, pedig igény az volna rá.”
2007. 10. 18. 08:00
Négy hazai őssejtbank közül a második legnagyobb árbevételt jegyzi a Zelion Kft. A piac felfutását az idei orvosi Nobel-díj is segítheti, amelyet éppen az őssejtkutatásért ítéltek oda.
2007. 10. 18. 08:00
Varsónak és Londonnak hála, igencsak feszülten indul az e heti uniós csúcs. A tét: az új EU-szerződés elfogadása.
2007. 10. 18. 08:00
Ismételjük át a pezsgőről tanultakat, a legfontosabb tapasztalatainkat legalább! Szakítsunk avval a (mai magyar társadalom kétharmada által követett) kispolgári szokással, hogy csak az ünnepnapokon és jubileumokon pezsgőzünk, akkor is édeset.
2007. 10. 18. 08:00
A cégek már nemcsak megkövetelik a munkatapasz­talatot a frissdiplomásoktól, de lehetőséget is adnak ennek megszerzésére. Ám alkalmas gyakornokot találni is nehéz.
2007. 10. 18. 08:00
Tizenegy magyar cég került be az utóbbi öt év legnagyobb árbevétel-növekedését elérő régiós technológiai vállalatok rangsorába.
2007. 10. 18. 08:00
Benyújtották a kedvezmény-rendszer átalakításának számláját a Volán-társaságok: 5,5 milliárd forint megtérítését várják a költségvetéstől. A cégek növekvő veszteségeik miatt már buszaikat is elzálogosítják - értesült a Népszabadság.
2007. 10. 18. 07:24
Olvasói sztorik