Gazdaság

Milliárdos bébibiznisz

A Figyelő 38. száma „a milliárdos bébiznisz”, szülők megkopasztására irányuló kétes piaci praktikák leleplezését sejteti a címlapon (Bababolt - 2007/38. szám).

Ezzel szemben szerintünk az egész körkép hangvétele inkább értelmezhető kirohanásnak a piacgazdaság intézménye ellen (termékek, szolgáltatások nagy választéka – pénzért), mint valóban létező piaci praktikák leleplezésének. A GEKKO Képességfejlesztő Játszóház intőt kapott a cikk szerzőitől a puszta létezéséért. A dorgálásra semmi egyéb okkal nem szolgáltunk rá, mint hogy a pedagógiai szolgáltatásunk pénzbe kerül. Ha jobban belegondolnak, ezt a „bűnt” a Figyelő is megvalósítja azzal, hogy ára van, amit az újságárusnál ki kell fizetnie annak, aki el akarja olvasni.

A cikk bennünket, a „zseniképző pelenkásoknak” címszó alatt listáz. Holott 1999 óta félreérthetetlenül és hangsúlyosan kommunikáljuk: a GEKKO nem zseniképző. Ez a pedagógiai koncepciónk ismertetésének első és legfontosabb alapeleme (www.gekkonet.hu/pedagogiai_koncepcio.html). A célunk tehát nem zseniképzés, hanem a harmonikus képességprofil kialakítása, a tanulási zavarok megelőzése.

A cikk utal arra, hogy pedagógiai programunk nélkülöz minden szakértelmet. Ebben az esetben a GEKKO zászlójára tűzött korai fejlesztés, a minden ötödik gyermeket érintő részképesség-zavarok korai szűrése, korrekciója vajon miért kormányzati program a világ csaknem összes fejlett országában? Vajon hogyan lehet a GEKKO Óbuda négy egyetem oktatóhelye? Talán minden szakértelmet nélkülözve? Nem. A Magyar Tudományos Akadémia munkatársaival közösen kidolgozott diagnosztikai programunk a szakértelmet egyáltalán nem nélkülözi.

Vajon Vekerdy úr (Vekerdy Tamás, ismert gyerekpszichológus – a szerk.) miért tartja magát kompetensnek abban, hogy ilyen súlyos ítéletet mondjon a méltán világhírű magyar gyógypedagógia és a konduktív pedagógia felett? Vajon tudja egyáltalán, mi fán terem a tanulási zavar prevenció a gyakorlatban? Vagy 20 éve elavult mentalitást népszerűsít, miszerint a részképesség-zavarokról nem szükséges („sőt káros”) tudomást venni? Kártékonynak minősíteni a GEKKO-ban dolgozó több mint 60 gyógypedagógus, gyógypedagógus-pszichológus, illetve konduktor diplomával rendelkező nagyszerű kolléga tevékenységét a világ nagyobbik részén ma már egyszerűen vállalhatatlan, szalonképtelen lenne.

Magyarország változásokon megy át. Mostanában derül ki, hogy semmi, de még a kimagasló színvonalú pedagógia sincs ingyen. A GEKKO tevékenységét az állam nem támogatja, így szolgáltatásainkat teljes egészében a szülők fizetik meg. Tudjuk, hogy ezzel sokakat irritálunk. De vajon melyik a nagyobb bűn? Rengeteg munkával és befektetéssel létrehozni egy hiánypótló, de „fizetős” pedagógiai intézményrendszert, vagy ha valaki köztiszteletben álló, véleményformáló személy létére a „majd kinövi” attitűdöt erősíti 2007-ben? Vekerdy úr! Sajnos nem növik ki. A diszlexia már csak ilyen. Ha egy 11 hónapos baba nem ül fel, ha egy 3 éves gyermek nem beszél, ezt úgy hívják: probléma. Bárcsak kinőnék, de nem növik ki. A 11 hónapos babák az Ön szakvéleményére nem sokat adnak fejlődésük során, húszéves korban pedig igenis késő egy ember fejlesztésével foglalkozni. És még az sem elég jó érv manapság, hogy Ön sem járt GEKKO-ba, és mégis milyen sokra vitte. Higgye el, nem minden az ördög műve, ami nem volt, amikor mi voltunk gyerekek.
BORDÁS GERGŐ
gyógypedagógus, a GEKKO alapítója

*

Egy piaci körkép – még ha érdekeket sért is – nehezen értelmezhető a „piacgazdaság elleni kirohanásnak”. Címlap-összeállításunk célja az volt, hogy bemutassuk: a gyermeküket magától értetődően féltő és a lehető legjobban felnevelni igyekvő szülőket a piac jóval összetettebb döntések elé állítja, mint egy szórakoztatóelektronikai vagy egy ruházati cikk kiválasztása. Adott esetben könnyebb tehát visszaélni is a felelősségérzetükkel, azaz arra apellálva felesleges kiadásokra rábírni őket. A Figyelőtől mi sem áll távolabb, mint a piac törvényeinek megkérdőjelezése. Amúgy a GEKKO egyetlen helyen szerepel az összeállításban – s tény, a GEKKO Játszóházat valóban „zseniképzőnek” minősítjük. Azt azonban nem állítottuk, hogy a cég pedagógiai programja „minden szakértelmet nélkülöz”. A cikkben idézett Vekerdy Tamás amúgy az ország egyik legismertebb gyerekpszichológusa, mindenképpen kompetens tehát e területen. Véleményével – mint minden más állásponttal – persze mindenkinek jogában áll vitatkozni. Bordás Gergő is ezt teszi.
A szerk.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik