Az EU ideiglenesen felfüggesztette a takarmánybúza és -árpa importvámját, növelve az ausztráliai vásárlások lehetőségét, a nem túl bőséges világpiaci kínálat és magas nemzetközi gabonaárak mellett.
A Diákhitel Központ Nyrt. 35 milliárd forint értékben minimum egy, maximum 10 év futamidejű, fix vagy változó kamatozású forint kötvényt bocsát ki több sorozatban, azon belül több részletben - közölte a Diákhitel Központ a BÉT honlapján.
A vezető indexek emelkedésével indult a kereskedés csütörtökön a meghatározó nyugat-európai tőzsdéken, a kőolaj pedig tovább drágult, hordónkénti ára megközelítette a 104 dollárt az észak-afrikai és közel-keleti feszültség hatására.
Bár az egyiptomi és tunéziai események negatívan érintik a két ország gazdasági növekedését, egyelőre egyik ország sem kért IMF-hitelt - közölte szerdán az IMF közel-keleti igazgatója.
A Költségvetési Tanács idei költségvetéshez írt véleményében megírta, hogy nagyjából 250 milliárd forint hiányzik a hiánycél eléréséhez, ha az állami kasszába kerülő magánpénztári vagyonnal nem számolunk – ami megegyezik a stabilitási tartalék összegével.
"Egyértelműen negatív" fejlemény volt Magyarország adósi megítélése szempontjából a magyar nyugdíjrendszer átalakítása, és ez volt a fő tényezője a magyar adósosztályzat decemberben végrehajtott, egyszerre két fokozatú leminősítésének - áll a Moody's Investors Service szerdán Londonban kiadott értékelésében.
Azért kellett váratlanul 250 milliárdos tartalékot képezni az idei büdzsében, mert a költségvetést elszámolta a Nemzetgazdasági Minisztérium – írja az Index.