Gazdaság

Ötmilliárdos pályázat munkahelyteremtésre

A támogatásra mikro-, kis- és közepes vállalkozások pályázhatnak 2011. március 31-ig.

Ötmilliárd forint keretösszeggel munkahelyteremtő pályázatot írt ki a kormány – mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

Az államtitkár hangsúlyozta: a pályázat forrását a Munkaerő-piaci Alapból biztosítják, a céljai ugyanakkor illeszkednek az Új Széchenyi Terv prioritásaihoz, vagyis a munkahelyteremtéshez és a magyar vállalkozások helyzetbe hozásához.

A várakozások szerint a most kiírt pályázattal 2700-3000 új munkahely jöhet létre, ezenkívül további 5000-6000 munkahely megőrzése válik lehetővé – mondta Czomba Sándor.

Az államtitkár ismertette: az alaptámogatás mértéke a tavalyi 800 000 forint után az idei pályázaton 1,2 millió forint lesz új munkahelyenként, ehhez adódnak hozzá a különböző kiegészítő támogatások.

A hátrányos helyzetű kistérségekben, településeken új munkahelyenként további 150 000, a leghátrányosabb helyzetű térségekben 300 000, regisztrált álláskereső alkalmazása esetén 500 000, roma munkavállaló alkalmazásakor pedig újabb 200 000 forint támogatás jár a vállalkozásnak – fejtette ki az államtitkár.

Ezzel összesen akár 2,2 millió forint támogatás is odaítélhető munkahelyenként, szemben a tavalyi maximálisan adható 1,4 millió forinttal. Jelezte: a teljes támogatás intenzitása maximum 70 százalék lehet, ez a vállalkozás méretétől, és attól függ, hogy melyik régióban működik.

Czomba Sándor a bérkompenzációról az MTI kérdésére elmondta: az Országos Érdekegyeztető Tanácsban aláírt bérmegállapodásban szereplő keresetnövelési ajánlás a tapasztalatok szerint az eddigi években nagyrészt megvalósult, és most is van esély erre.

A cégek jellemzően megvárják az emeléssel az első mérleget – vagyis a március-áprilist -, ezért “mi azt várnánk el a cégektől, hogy ezt az időpontot próbálják meg előre hozni”, és ne júniusban hajtsák végre – akár visszamenőlegesen is – a 4-6 százalékos bérkompenzációt, hanem előbb – fogalmazott Czomba Sándor.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik