Gazdaság

Tavaly nálunk valósult meg Kína európai beruházásainak majd’ a fele

Tavaly az Európában végrehajtott kínai közvetlen beruházások 44 százaléka Magyarországra érkezett a berlini székhelyű Mercator Institute for China Studies (Merics) és a Rhodium Group csütörtökön közzétett tanulmánya szerint.

Az MTI kivonata szerint

Magyarország így több kínai beruházást fogadott mint a három legnagyobb európai gazdaság, Németország, Franciaország és az Egyesült Királyság együttvéve.

Tavaly Kína európai közvetlen beruházásainak kétharmadát, 69 százalékát az elektromobilitási beruházások tették ki. Az európai egészségügyi ágazat is nagy érdeklődésre tart számot a kínai befektetők részéről. Az orvostechnikai eszközök például 2021 és 2023 között az összes kínai befektetés kétharmadát tették ki.

Összességében azonban a kínai befektetések Európában csökkenőben vannak, tavaly 2010 óta a legalacsonyabb szintet érték el, 6,8 milliárd eurót. „Az európai zöldmezős kínai projektek pozitív fejleményt jelentenek, de a beruházási tevékenység alacsony szintje összességében a gazdasági kapcsolatok kiegyensúlyozatlanságát jelzi” – mondta a kimutatást készítő Merics vezető közgazdásza. A kínai vállalatok Magyarországon is elsősorban az elektromobilitás területén fektettek be. A világ legnagyobb elektromosautó-gyártója, a sencseni BYD jelenleg Magyarországon épít üzemet az európai piac ellátására.

Kapcsolódó
Orbán: A nukleáris iparra is kiterjesztjük a Kínával való együttműködést
Közös nyilatkozatot tett a magyar kormányfő és a kínai elnök.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik