Gazdaság

Így cserkészik be, és veszik le anyagilag a nyugdíjasokat, mindent jól kitervelve

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu

A közérzetjavító biznisz lényege, hogy különböző cégek ingyenes (újabban pár ezer forintba kerülő) egészségügyi állapotfelmérésre invitálnak embereket – jellemzően időseket – , majd aztán a sok esetben valamilyen komoly bajt kimutató „eredmény” fényében különféle „közérzetjavító, egészségmegőrző, wellness” termékeket kínálnak nekik megvásárlásra, gyakran igen borsos áron.

Az Átlátszó most olyan  cégek korábbi munkavállalóival beszélgetett, akik ebben a bizniszben utaztak, időseket igyekeztek becserkészni, és levenni anyagilag. A volt alkalmazottak részletesen meséltek nekik arról, hogy mi volt a feladatuk, hogyan keresték meg a potenciális új ügyfeleket, hogyan zajlott egy állapotfelmérés, az azt követő értékesítés. A cikkből kiderül például, hogy sok fiatalt vonz erre a munkára az átlagon felüli fizetés ígérete, és hogy vannak, akik utólag szégyenlik magukat azért, hogy megtették, amit kértek tőlük cserébe.

Egyikük így nyilatkozott:

Sokáig elhittem, hogy amit csinálunk, az valóban segít az időseknek. Később már azzal hitegettem magam, hogy lehet, hogy nem minden igaz abból, amit állítunk, és nem gyógyítanak meg ezek az eszközök, de ártani nem árthat.

Mint kiderült, az értékesítési folyamat egyik legfontosabb része az úgynevezett „jégtörés szakasz” volt, aminek az idősekkel való kapcsolatteremtés, a bizalom kiépítése volt a célja. Itt kérdeztek rá arra, hogy honnan érkezett, hol lakik az adott ember, mi a helyzet a családjával, a munkájával. Mindezek a kérdések arra is jók voltak, hogy feltérképezzék az illető anyagi helyzetét. Az állapotfelmérés eredményét riogatásra használták fel, meghatározott koreográfia szerint. Majd előálltak a megoldással is, szintén előre jól megkomponáltan, először egy drágább, majd egy vállalhatóbb árú konstrukcióval. Az is kiderült, hogy a termékeknek nem volt fix ára, azokat egészen változatos összegekért adták el az aktuális kiszemeltnek, feltételezett anyagi helyzetéhez szabva az árat.

Volt egy lézer, amit nagyjából 250 ezerért adtam el, és aztán az interneten megtaláltam ugyanazt az eszközt 9 ezerért

– mondta egy volt dolgozó példaként arra, mire is vették rá az időseket.

Egy másikuk elmondta, hogy az új ügyfelek toborzásakor vagy előre megkapott listából dolgoztak, vagy csak egyszerűen a telefonkönyvet nyitották ki teljesen véletlenszerűen, és arról hívtak tetszőleges számokat – lényeges volt, hogy a forgatókönyvtől nem lehetett eltérni, és az volt a lényeg, hogy állapotfelmérésre invitálják az időseket. Akinek ez sikerült, az a call centeres jutalékot kapott. A megvásárlásra kínált gépeket nem látták, nem ismerték, sőt eleinte az állapotfelmérő eszközt sem mutatták meg nekik.

A cikkben kitérnek arra is, hogy szakértők szerint nem igazolt a biorezonancia-mérés (ezt használják állapotfelmérésre) hatékonysága.

Rögzítették továbbá, nem állítják, hogy az összes állapotfelméréssel foglalkozó cég ugyanúgy működik, de az egykori munkavállalók beszámolói alapján ráismertek arra, amit az idős panaszosok elmondtak arról, mi történt velük.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik