Gazdaság

Változtatna a vendégmunka szabályain a kormány – limitálnák a létszámot is

Getty
Getty

A kormány oldalára felkerült javaslat célja, hogy a magyar munkavállalók munkahelyeinek megőrzése, valamint a vendégmunkások átlátható és szabályozott keretek közötti magyarországi foglalkoztatásának biztosítása érdekében olyan jogszabályi környezetet teremtsen, amely egyértelművé teszi, hogy a kedvezményes foglalkoztatók milyen feltételekkel és szempontok figyelembevételével foglalkoztathatnak vendégmunkást kilencven napot meghaladó foglalkoztatás céljából Magyarországon. A javaslatot az Mfor szúrta ki.

A hatásvizsgálatban azt írják többek között, hogy a magyar gazdaság fejlődésének egyik kulcsa a jelenlegi beruházások megőrzése és fejlesztése. A beruházások működőképességének fenntartásához pedig nélkülözhetetlen, hogy rendelkezésre álljon a szükséges munkaerő. Gond, hogy az esetlegesen rendelkezésre álló munkaerő lokálisan szétszórt, vagy képzettségre nem megfelelő. De azt is rögzítik, hogy a mobilitási problémák kezelése, az átképzések megvalósítása mellett szükséges ideiglenes jelleggel a beruházások fenntarthatósága illetve a versenyképesség megőrzése érdekében a vendégmunkások foglalkoztatása.

Rögzítenék, ki az a vendégmunkás, aki száznyolcvan napon belül kilencven napnál tovább tartózkodhat Magyarországon. Az, aki rendelkezik

  • érvényes úti okmánnyal,
  • érvényes tartózkodási engedély átvételére jogosító vízummal vagy tartózkodási engedéllyel,
  • a vissza- vagy továbbutazáshoz szükséges engedéllyel, valamint
  • igazolja beutazása és tartózkodása célját,
  • Magyarország területén rendelkezik szálláshellyel,
  • tartózkodása teljes időtartamára rendelkezik a lakhatását és megélhetését, valamint a kiutazás költségeit is biztosító anyagi fedezettel,
  • az egészségügyi ellátások teljes körére biztosítottnak minősül, vagy egészségügyi ellátásának költségeit biztosítani tudja,
  • nem áll kiutasítás vagy beutazási és tartózkodási tilalom hatálya alatt, illetve beutazása vagy tartózkodása nem veszélyezteti Magyarország közrendjét, közbiztonságát, nemzetbiztonságát vagy közegészségügyi érdekét és
  • nem áll beutazási és tartózkodási tilalmat elrendelő SIS figyelmeztető jelzés hatálya alatt.

Feltételként szerepel a tervezetben például az, hogy munkavállalás céljából tartózkodási engedélyt az a vendégmunkás kaphat, akit Magyarországon meghatározott keretek között tényleges munkavégzésre foglalkoztatnak, ami lehet munkaerő-kölcsönzés keretében is.

A tartózkodási engedéllyel rendelkező vendégmunkások számát limitálnák. Munkavállalási célú magyarországi tartózkodásuk abban az esetben lenne engedélyezhető, ha

  • a tartózkodási engedély kiadásával a Magyarországon foglalkoztatott vendégmunkások összlétszáma nem haladja meg a Magyarországon foglalkoztatható vendégmunkások évente meghatározott számát. Ezt a számot a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter szabja meg, a harmadik országbeli állampolgárok
    magyarországi foglalkoztatásáért felelős miniszterrel egyetértésben,
  • a munkavállalás olyan foglalkozásban történik, amelyet a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter – a harmadik országbeli állampolgárok magyarországi foglalkoztatásáért felelős miniszterrel egyetértésben – nem zár ki,
  • a vendégmunkás a harmadik országbeli állampolgárok magyarországi foglalkoztatásáért felelős miniszter által kiadott rendeletben meghatározott harmadik ország állampolgára,
  • és ha létszámuk nem haladja meg az ezekből az országokból érkező, Magyarországon foglalkoztatható vendégmunkások létszámát, valamint
  • a vendégmunkás foglalkoztatója az e törvény szerinti foglalkoztatónak minősül.

Van könnyítés is, nincs szükség munkavállalási engedélyre a fentebb meghatározott harmadik országok állampolgárai számára, ha olyan munkakörben foglalkoztatják őket, amely nem szerepel a kizártak között, feltéve, hogy minősített kölcsönbeadón keresztül érkeznek, ideértve munkaerő-kölcsönzést is.

A munkavállalás céljából kiadott tartózkodási engedély (vendégmunkás tartózkodási engedély) száznyolcvan napon belül kilencven napot meghaladó, de legfeljebb két év határozott időtartamú tartózkodásra jogosítana Magyarország területén, amelyet legfeljebb egy évvel lehetne meghosszabbítani.

Az engedélyt meg kellene hosszabbítani, ha a vendégmunkás másik foglalkoztatóhoz szerződne, illetve a foglalkoztatónak jeleznie kellene az idegenrendészet felé, ha a foglalkoztatás feltételeiben, például a munkavégzés helyében változás történik. Vissza kellene vonni a tartózkodási engedélyt, ha a feltételek valamelyike nem áll fenn, ha a vendégmunkás hamis adatot közölt vagy más módon megtévesztette a hatóságokat, illetve ha közegészségügyi veszélyt jelent.

Azt is rögzítenék, hogy vendégmunkás nem kaphat nemzeti letelepedési engedélyt.

A tervezettel kapcsolatos észrevételeket 8 napon belül lehet megtenni a társadalmi egyeztetés jegyében. Az új törvény novembertől lépne életbe.

Kapcsolódó
Jól jöhet Magyarországnak az itt dolgozó vendégmunkások nyugdíjjáruléka
Főleg akkor, ha később nem is kell nekik nyugdíjat fizetni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik