Jelentősen esett a Mol árfolyama, 3,2 százalékos mínuszban áll a pénteki kereskedésben – írta a Portfolio kora délután. Hozzátették, a Mol legutóbb több mint 2 hete esett ennél nagyobb mértékben. Emlékeztettek arra is, hogy az elmúlt időszakban jelentősen emelkedett a Mol árfolyama.
Csütörtökön azonban fordulat jött, és az esés ma is folytatódik. Ennek hátterében részben az állhat a szakportál szerint, hogy a tegnapi kormányinfón Gulyás Gergely arról beszélt, beváltak az árstopok, főként azok inflációt mérséklő hatását emelte ki a miniszter.
Ez alapján akár továbbra is a rendszer része maradhat a több termék esetében bevezetett hatósági ár, bár a kormány erről még nem döntött. Az üzemanyagok árplafonja május 15-ig él, de nem kizárt, hogy itt is hosszabbít a kormány, ami érzékenyen érintené a Molt.
De mint írták, más körülmény is közrejátszhatott a Mol gyengüléséhez:
- A napokban egyre többször felmerült az EU-s olajembargó kérdése, amin már dolgoznak Brüsszelben. Különböző forrásokból érkező információk szerint ennek részletei csak a hétvégi francia elnökválasztás után fognak kiderülni, de a Mol szempontjából mindenképp kardinális kérdést jelentenek.
- Április eleje óta több mint 15 százalékot ralizott a Mol, így érett már egy korrekció, tekintve, hogy rövidtávon már túlvettség is kialakult a grafikonon.
- Alapvetően is rossz ma a nemzetközi hangulat, esik az olajár, és a szektortársak árfolyama is.
A profil alapján legközelebbi szektortársak közül az OMV árfolyama 1,5 százalékos mínuszban van az utolsó záróárfolyamához képest.