Vasárnap időközi választást tarottak Barcson, mert a kettes választókerületben tavaly megválasztott Diósi Anikó (Barcsért Egyesület) márciusban meghalt. A mandátumért hárman indultak:
- Remes Gábor (Barcsért Egyesület, a DK politikusa),
- Eperjesiné Pósz Tünde (Béke Egyesület),
- Losteiner István (Fidesz).
Közülük Remes Gábor nyert 38,4 százalékkal, Eperjesiné Pósz Tünde (a polgármester, Anderné Röszler Erika támogatottja) 30,93, a fideszes Losteiner István pedig 30,67 százalékot kapott. Z Utóbbi csupán egyetlen szavazattal kapott ki a második helyezettől.
Mint a 444.hu írja, a helyi időközi választás azért volt különös, mert a polgármester – a jobbikos országgyűlési képviselő, Ander Balázas felesége – nem annak az egyesületnek a jelöltjét, Remes Gábort támogatja, amelyiknek a színeiben ő és hét frakciótársa 2024. júniusban a testületbe jutott, hanem a Béke Egyesületét.
A lapnak a polgármester azt mondta Remesről, úgy érzi, hogy Remes „bizarr rajongással viseltetik” a Barcsért Egyesület vezetője iránt, és „DK-s létére olyan, mintha fideszes kottából játszana”.
„A békés építőmunkához, amit célul tűztünk ki, nem ármánykodás és politikai zsarolás a legjobb hozzájárulás, így engedtessék meg, hogy a Barcsért és Környékéért Egyesület (BÉKE), s másik 5 képviselőtársam, valamint jómagam Eperjesiné Pósz Tündét támogassuk” – írta a választás előtt a polgármester.