A múlt héten sokan nem értették, miért mondott nemet Orbán Viktor kormánya az EU ajánlatára, és csak a vissza nem térítendő 2500 milliárd forintot kéri, a nagyon kedvezményes kamatozású, 3400 milliárd forintnyi hitelt pedig nem. Azzal jött a kormány, hogy nem akarnak tovább eladósodni, de ez elég gyenge érv annak fényében, hogy a tavalyi évben 80 százalék fölé ugrott államadósságot nagyon kis ütemben kezdik ledolgozni, a most benyújtott költségvetési módosítás pedig olyan magas költségvetési hiányt céloz, amelynél még a kormányellenességgel nem vádolható Magyar Nemzeti Bank és a Költségvetési Tanács szerint is lehetne jóval alacsonyabb.
Érdemes számszerűsíteni, mit is jelent az, hogy nem kéri a kormány a nagyon olcsó uniós hitelt (RRF) – pedig azzal fel lehetne váltani a Belgrád-Budapest vasútra kapott drága kínai vagy a Paks2-re kapott szintén drága orosz hitelt – nem beszélve arról, hogy a kínai Fudan Egyetem budapesti kampuszának felépítését is a magyar állam finanszírozza majd, az EU-snál jócskán magasabb kamattal ketyegő állampapír-kibocsátással.
A Portfolio.hu számításokat végzett ennek megbecsülésére.
Az EU-hitel nagyjából évi 0,3 százalékos kamattal ketyegne. Ezzel szemben a hasonlóan hosszú, 10-30 éves futamidejű magyar állampapír 0,7-1,6 százalékkal. Ugyan a különbség első látásra nem tűnik nagynak, de ha a teljes tőkére (3400 milliárd forint) vetítjük, és a teljes futamidőt nézzük, akkor az évi 8-53 milliárd forintnyi kamatkülönbözetből a teljes futamidőre összejön 150-1600 milliárd forintnyi különbözet.
„Ha az államközi hitelekkel hasonlítjuk össze az uniós helyreállítási alap forrásköltségét, akkor még nagyobb a különbség. Az utóbbi évek egyik ilyen államközi megállapodása a Budapest-Belgrád vasútvonal felújítása volt, melyhez Kína biztosít hitelt. A kölcsön összege 577,5 milliárd forint, amit dollárban 2,5 százalékos kamatra kap meg Magyarország 18-20 évre.” A teljes futamidőre vetítve ez 230 milliárd forinttal nagyobb kamatot jelent, ennyivel több kamatot fizet az ország Kínának annál, mintha az olcsó EU-hitelt venné fel a kormány.
Még nagyobb a különbség, ha a 4-5 százalékos kamatozású, paksi hitelre számítjuk ki – igaz, itt van lehetőség előtörlesztésre.
A fenti okfejtés alapján mind a piaci, mind pedig az államközi hiteleknél jóval kedvezőbb kondíciók mellett tudnánk lehívni az RRF-ből kölcsönt. Ahhoz azonban, hogy valóban 100 milliárd forintos nagyságrendű spórolásról beszéljünk, teljesülnie kell egy – nevezzük így – „bevonhatósági feltételnek”. Az államközi szerződések jellemzően egy-egy projektre vonatkoznak, vagyis a konkrét beruházáshoz biztosítja jelen esetben Kína és Oroszország a hitelkeretet. Ez egyrészt rugalmas, hiszen csak a felhasználással párhuzamosan kell lehívnunk, másrészt nem kötik feltételekhez a pénz felhasználását. Az RRF-alap pénzei is csak eleve meghatározott célokra használhatók fel, de közben folyamatos uniós ellenőrzéssel kell számolni az elköltése során. A kínai és orosz fél viszont azt is elvárja, hogy a beruházásban is részt vegyen, vagyis a pénz egy része hozzájuk vándoroljon vissza. A magyar kormánynak pedig a jelek szerint megér az évente néhány tízmilliárd forintot, hogy jó kapcsolatot ápoljon Kínával és Oroszországgal, ezen a módon is elköteleződjön feléjük.
