Gazdaság

Hidegzuhanyként érheti az autóvásárlókat, mennyire megdrágultak a használt kocsik

Kovács Tamás / MTI
Kovács Tamás / MTI

A pandémiás helyzetben egyre többen szeretnének a lehető legolcsóbban autót vásárolni és a magyar autóvásárlók számára a jelenlegi helyzetben leginkább a használt autók jelentenek megfizethető megoldást. Ugyanakkor a piac egészén jelentős drágulás történt, mind a tavalyi évhez, mind az eddigi 2021-es adatokhoz képest – adta hírül a Használtautó.hu, saját statisztikái alapján.

A kereslet bővülése és az árak emelkedése sem állt meg a használtautó-piacon, a vásárlókat így hidegzuhanyként érheti az információ, hogy a tavaly decemberben még 3,1 milliós hirdetési átlagárak 2021 márciusában már 3,7 millió forint felett jártak, tavaly márciushoz mérten pedig csaknem 1 millió forintos, azaz 33,2 százalékos drágulás látható.

A forint árfolyama is közrejátszott a drágulásban

Bár tavaly márciusban és áprilisban az autópiac egészével együtt a felületükön indított keresések száma is visszaesett, az érdeklődők és a vásárlók már májusban visszatértek, s számuk azóta is csak nőtt. 2021 első negyede 35 százalékkal több keresést jelentett, márciusban már csaknem 39 százalékkal több keresést regisztráltak, mint tavaly. A nagyobb kereslet ugyanakkor csak az egyik árfelhajtó tényező, mivel a forint tavalyi árfolyamváltozása miatt mind az új autók ára, mind az import, vagyis a külföldi használtautó-beszerzés is megdrágult – részletezte a portál szakértője, Katona Mátyás.

Míg a portál kereslete a már említett 35 százalékos mértékkel igen jelentős pluszt mutatott az idei évben, a tulajdonosváltások még mindig elmaradnak a tavalyi számokhoz mérten. Ugyanakkor az első negyedévben az import 18 százalékos csökkenése mellett a hazai tulajdonosváltások száma csupán 3,3 százalékos elmaradást mutatott, így még mindig az látható, hogy a hazai magánvásárlók legfontosabb bázisának az itthoni gépjárműkínálat számít.

Suzukit kerestek a legtöbben

Az árak emelkedésével, a pandémia hatására ellentétesen változott a használtautó-vásárlók preferenciája is. A személyes mobilitás felértékelődésével ugyanis olyan vevők jelentek meg a piacon, akik eddig vagy nem tudták, vagy nem kívánták megengedni maguknak saját autó vásárlását. Bár az ár szerint keresők legtöbbje továbbra is 1 millió forintos árplafont állít be, s a második helyen változatlanul a 1,5 millió forintig böngészők állnak, a 2 millióig keresők dobogós helyét átvette a mindössze félmilliós értékig szűrők tábora.

Ezzel párhuzamosan a legnépszerűbb modellek élbolyában is változás történt a portálon. Míg 2020-ban a Skoda Octaviára kerestek a legtöbben (megközelítőleg 5,5 milliószor), az idei év kedvenc használt modellje az első negyedév után a Suzuki Swift (2,45 millió kereséssel). A szintén dobogós Skoda Octavia és Ford Focus ugyancsak több mint 2 millió önálló keresést kapott, de a top 10 egyéb modelljei is egyenként több mint 1 milliót.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik