Megoldom a saját életemet, egyéni vállalkozóként eltartom magam, fizetek egy cégnek a bolthelyiség bérléséért, megélhetést, jövedelmet adok az alkalmazott(ak)nak, a magam kicsiny mértékével a társadalom hasznos tagjának érzem magam. Nem kaptam egy fillér támogatást sem a kormánytól, pedig már a koronavírus-járvány harmadik hullámának csúcspontja közelében vagyunk. Nagyon bosszant, hogy ezzel szemben azt sulykolja a kormány, hogy mindenkit megsegít, újraindítja a gazdaságot, bértámogatásokkal támasztja meg a krízisbe került vállalkozásokat. Nem a kormány segített nekem, hanem más vállalkozók, olyanok, akikkel üzleti kapcsolatban vagyok, csak a jóindulatuk miatt tudom túlélni ezt az embert próbáló helyzetet
– fakadt ki a 24.hu-nak egy egyéni vállalkozó, aki több mint 25 éve működteti Budapest belvárosában a távoli vidékekről származó ruhákat, ékszereket, kiegészítőket áruló üzletét. Történetével arra próbál rávilágítani, a vállalkozók egy részét egészen biztosan az út szélén hagyta a kormány, egy éven belül másodszor is.
Sára (nevét a kérésére megváltoztattuk) vállalkozása a kilencvenes évek közepétől ugyanazon a helyen és változatlan profillal működik. Nem lett katás, sem kivás, nem kívánja a 80 éves édesanyját csak azért a cégbe kültagként feltüntetni, hogy így bt.-vé alakulhasson, nem is átalányadózó. Egyéni vállalkozóként indult, és az is maradt. Emiatt azonban a mostani helyzetben jelentős hátrányba került.
Noha a kormányzat az első hullám óta folyamatosan azt hangoztatja, hogy bértámogatást ad a vállalkozásoknak, hogy azok megtarthassák a dolgozóikat, azok az egyéni vállalkozók, akik nem katások, nem kivások, nem is átalányadózók, hanem normál módon adóznak a személyijövedelemadó-törvény alapján, nem részesülnek ebből. (A kis- vagy nagyvállalatok megsegítése sem volt zökkenőmentes, lapunknak sokan számoltak be az első hullám alatt arról, hogy milyen lassú Budapesten és Pest megyében a bértámogatási kérelmek elbírálása és a folyósítása. A második hullám alatt pedig a vendéglátószektor szereplői bírálták ugyanilyen okból a kormányt – hogy aztán az ágazatból egyre erősebben hallatszó panaszáradat és a tüntetés után felgyorsuljanak az elbírálások és a pénz kifizetése.)
Sárát – megannyi vállalkozóhoz hasonlóan – az első hullám váratlanul érte. Három hétig várta, hogy kiderüljön, a kormány miként fog segíteni a vállalkozókon, de csak azt hallhatta, hogy még mindig nem dőlt el, mikor és milyen mentőövet szánnak neki, csak a határidők tolódtak egyre. Három hét után aztán nemcsak bezárta az üzletét, de a vállalkozásának működését fel is függesztette. Több mint 25 éve nem történt vele ilyen, ezért lelkileg is megterhelő volt, de bevétel híján, a teljes bizonytalanságban legalább onnan számítva mentesült az őt terhelő adók és járulékok alól.
Nem egy szerencsés állapot ez, járulékfizetés híján a nyugdíjszolgálati időből ez az időtartam kiesik, vagyis később ennyivel tovább kell majd dolgoznia, ha a szolgálati idejét vagy a nyugdíját akarja növelni. Egy részmunkaidős személyt foglalkoztatott állandó munkatársként, és öt alkalmi munkavállalója volt, főként diákok, akik iskola mellett dolgoztak neki – ám amikor beütött a ménkű, és leállította a vállalkozását, mind az ötüknek azt kellett mondania, hogy nem tudja őket tovább foglalkoztatni. Mivel a vállalkozását szüneteltette, ezért támogatást nem kaphatott.
Ahogy fogalmaz, „külön jól esett”, hogy akkor kellett befizetni az előző, a vállalkozás alapítása óta a legjobb év után a személyi jövedelemadót, közel 800 ezer forintot az államkasszába utalnia.
A nyár jó volt, megtartott részmunkaidős dolgozójával ketten csinálták végig, ahogyan a karácsony előtti vásárlási időszakot is, időnként alkalmi munkavállaló is besegített nekik. Aztán jött a harmadik hullám. Március 4-én csütörtökön jelentette be a kormány, hogy hétfőtől újra be kell zárni. Sára azóta újra szünetelteti a vállalkozását, az üzlet netes értékesítési lába nem olyan erős, hogy kihúzza a csávából.
Sára azt állítja, lényegében semmilyen kormányzati segítséget nem kapott, a kabinet ehelyett az önkormányzati büdzsé kárára próbált neki és a többi vállalkozásnak kedveskedni az iparűzési adó lefelezésével. „De én ezt nem szeretném, mert ebben a városban élek, hozzá kívánok járulni a közszolgáltatások fenntartásához” – mondja. Az évi ötezer forintos kamarai hozzájárulás viszont ellenére van, mert a kamara szerinte nem képviseli őket.
A vele kapcsolatban álló cégektől kapott valós segítséget. Az üzlethelyiséget ugyanattól a cégtől bérli több mint 25 éve, az első hullám idején könnyen megegyeztek, Sárának elengedték a bérleti díjat. Nyáron, az üzlet újraindulása idején elég volt csak a fele díjat fizetnie, a harmadik hullám kezdetén a bérbeadó már maga ajánlotta fel Sárának, hogy most sem kell fizetnie.
Ez mentett meg minket, illetve hogy a nagykereskedő cégek, amelyektől az árut hozzuk, azt mondták, akkor fizessek majd, amikor tudok, maguktól adtak fizetési haladékot.
Ő szerencsésnek érzi magát, mert tucatnyi olyan vállalkozóról, kávézóról, étteremről tud, amelyek önkormányzati helyiséget bérelnek, és jó darabig az önkormányzat bevasalta rajtuk az akár havi félmillió forintos díjat vagy a teraszhasználat szintén borsos árát. (Ezt most már nem tehetik meg, februártól május végéig az állami és önkormányzati helyiségek után nem számolhatnak fel bérleti díjat.) Más vállalkozó ismerősei magáncégektől bérlik a helyiséget, de ők nem voltak olyan szerencsések, mint Sáráék, a bérbeadó jellemzően csak egyhavi díj elengedésébe ment bele.
„Az első hullám idején kiürült a kassza nálam, de túléltem, most pedig más vállalkozások engedékenysége miatt túlleszek ezen is, de magam körül szinte csak olyan kisvállalkozásokat látok, akik elbuknak. Nem én vagyok, akiért a legjobban kell aggódni, vannak olyan vállalkozók is tömegével, akiknek sok gyereket kell eltartaniuk, nem olyan szerencsések, mint én, ezért az elmúlt hónapokban lépniük kellett. Van, aki árufeltöltőnek ment el, más futárnak állt be, vagy az építőiparban próbál szerencsét.”
