Belföld

Változtatnak a kifizetésen, előre megkapják a vendéglátósok a bértámogatást

Teljesen beragadt a járvány miatt padlóra került vendéglátósok bértámogatása, vannak, akik még a tavaly novemberi pénzüket sem kapták meg. Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő nemrég arról beszélt, hogy rá kellett jönniük, hogy bizony „mehetnének ezek a támogatás-kifizetések gyorsabban is” .

A Magyar Nemzet most arról ír, hogy „a kormány változtat a vendéglátóiparban és a turizmusban érdekelt vállalkozók megsegítése érdekében”. Az intézkedés lényege, hogy az utólagos finanszírozás helyett az igénylők előre megkapják majd az állami bértámogatást.

A cikk szerint a kormány egy összegben kifizeti február végéig a bértámogatást. A lépés a szállodák és a fitnesztermek üzemeltetőit is érinti.

Az elszámolási rendszer pedig úgy változik, hogy a bérek kifizetését, illetve a dolgozó megtartását az érintett hónapot követően ellenőrzik.

Nemrég a bértámogatással kapcsolatos kálváriájáról hosszú bejegyzésben számolt be a Megyeri Csárda üzemeltetője. Arról írt, hogy bár megítélték számára a támogatást, a teljes összeget a köztartozásaira utalták át.

Egyik zsebéből a másikba tette az állam a szorult helyzetben lévő vendéglős bértámogatását
Bár megítélték számára a támogatást, a teljes összeget a köztartozásaira utalták át.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik