Belföld

Rendőrök vetettek véget az üzletnyitásért tartott budapesti tüntetésnek

Ivándi-Szabó Balázs/24.hu
Ivándi-Szabó Balázs/24.hu

A tömeges üzletnyitásért tüntetett körülbelül kétszáz, háromszáz ember Budapesten a Hősök terén vasárnap délben. A szervezők azt hangsúlyozták, hogy ki kell állni a vállalkozókért és a dolgozókért, „és nem szabad hagyni, hogy a kormány félelemben tartsa őket”. Kérjük vissza az életünket – kiabálták többen. A szervezők arról is beszéltek, hogy ha ebben az ütemben folytatódik a lakosság beoltása, akkor még hónapokig nem lehet majd nyitni.

Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

Helyszínen tartózkodó kollégánk beszámolója szerint a rendőrök nagyjából a rendezvény megkezdése után fél órával elkezdték igazoltatni a résztvevőket, majd arra kértek mindenkit, hogy menjenek el a Hősök teréről. A felszólításnak a többség eleget tett, akik nem, azokat még igazoltatták. A koronavírus-járvány miatt ugyanis általános gyülekezési tilalmat vezettek be Magyarországon. A tüntetés szervezője, a Le az Adók 75%-ával Párt és a résztvevők is tudtak erről, de arra hivatkoztak, hogy ők éppen csak erre jártak. A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) viszont felhívja a figyelmet arra, hogy

akik a szabad véleménynyilvánítás jogával úgy kívánnak élni, az elégedetlenségüket úgy akarják kifejezni, hogy tüntetésen vesznek részt, azoknak vállalniuk kell az általános gyülekezési tilalom megszegésének következményeit, nem kerülhetik meg arra hivatkozva, hogy véletlenül jártak az előre meghirdetett esemény helyszínén.

TASZ: Megbüntethetők a tüntetők, de indokolatlan a gyülekezés tilalma
Vasárnap a vendéglátóhelyek újranyitásáért tüntetnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik