Borkai Zsolt szexvideós-korrupciós botrányba belebukott győri expolgármester gazdasági holdudvarának, úgy tűnik, nem ártott meg az adriai jachtozáson készült felvételek publikálásával kezdődő botrány.
A politikus ügyvédjéről, Rákosfalvy Zoltánról már megírtuk, hogy három kaszinója szépen hozott a konyhára, tavaly több mint fél milliárdot kaszálhatott a győri, miskolci és pécsi játékbarlangokkal. Két másik győri nagyágyú, Gasztonyi László és Somogyi János pedig stabil tagja a leggazdagabb magyarok elitklubjának, mindketten szerepelnek a Szakonyi Péter szerkesztésében a múlt héten megjelent A 100 leggazdagabb 2020 ranglistáján, igaz, Somogyi a régiós milliárdosok között kapott csak helyet.
Gasztonyi László és családja 2006 óta megszakítás nélkül a top százban van, a kezdeti 4,8 milliárdos vagyont évről évre növelték, csak 2016-ban akadt el a verkli annyira, hogy nem sikerült rátenni egy lapáttal az előző évi 13,7 milliárd forintra. 2019-ben viszont minden eddiginél nagyobbat lépett a Gasztonyi család: 2,1 milliárd forinttal növelték a vagyont, és 19,2 milliárddal a 68. helyre jöttek fel. Megelőzik például Hernádi Zsolt Mol-vezért vagy éppen Lázár János barátját, Sánta Jánost, a dohányiparból nagyra nőtt hódmezővásárhelyi vállalkozót. Van vásárhelyi szála Gasztonyi fő családi érdekeltségének, a Vill-Korr Kft. történetének is: a cég neve korábban az Elios-ügyben bukkant fel, az akkoriban Lázár vezette városban szerepelt a közvilágítási biznisz mintaprojektjében.
Gasztonyit a Borkai-botrányt kirobbantó blog a győri polip tagjaként mutatta be, cége helyi közbeszerzésen is győzött, az Index pedig kiderítette, hogy ugyanazon a balatoni telken van ingatlanja Rákosfalvynak, Somogyi Jánoséknak és Gasztonyi Lászlóéknak.
Gasztonyiék fő családi érdekeltsége a Vill-Korr Kft. mérlege cikkünk megjelenéséig nem volt hozzáférhető a cégbíróság adatbázisában, de a Szakonyi-kiadvány szerint 5,5 milliárd forint árbevétellel és egymilliárd feletti adózás előtti profittal zárták 2019-et, nagyjából úgy, mint a megelőző évet.
Magasan jegyzik amúgy a magyar cégvilágban a Vill-Korr Kft.-t: a Forbes tavaly a legértékesebb vállalatok között közvetlenül Tiborcz István ingatlanos társasága, a 10 milliárd forinra értékelt BDPST Zrt. mögé rangsorolta. Ami a múlt évi munkákat illeti, Gasztonyiék cége szerelte a villanyt például az érdi műjégpályán, a győri állatkertben, ez a cég dolgozott a győri vásárcsarnok és a közvilágítás korszerűsítésén, és több Market-projektben is részt vett.
A másik győri mogul, Somogyi János a regionális milliárdosok között található, a nyugat-magyarországi gazdagok krémjében, 6-8 milliárd forint közé becsült vagyonnal. A top százhoz ez kevés, ahhoz 9,8 milliárd forint fölé kellett volna kerülnie a győri vállalkozónak, de így is előkelő csapatba került, ugyanebben a kategóriában jegyzik például Szepesi Richárd turisztikai üstököst, aki olyan óriásprojekteket jegyez, mint például az állami pénzekkel kitömött Balaton-parti Balaland.
A Borkai-körből Somogyi volt az egyike azoknak, akiknek a neve felbukkant az Audinak telkeket eladó cég luxemburgi anyavállalatának cégirataiban. Az Immobilien Trade Center Kft. milliárdjairól, és arról, hogy még mindig rájárnak a tulajok az osztalékhegyekre, itt írtunk részletesen:
Somogyi egyébként a Szakonyi-féle milliárdoslistán fő érdekeltségével, a Somogyi Elektronic Kft.-vel szerepel, amelyben nem akárki az üzlettársa: Nagy György, egy másik multimilliárdos, aki a 38 milliárdra becsült javaival a 29. a listán, és aki Csányi Sándor OTP-vezérrel gyakran üzletel közösen. Az elektromos cikkek kereskedelmével foglalkozó Somogyi Elektronic Kft. 2019-ben 7 milliárd forint árbevételt könyvelt el, 10 százalékkal többet az előző évinél, a nyeresége valamelyest csökkent, de az adózott eredmény most is félmilliárd fölött volt (516 millió forint), ahogy 2016 óta minden évben.
Kiemelt kép: Marjai János/24.hu