Gazdaság

Orbán Győző és Tiborcz István is a legértékesebb magyar cégek tulajdonosai közé került

A miniszterelnök családjából ketten is felkerültek a Forbes legfrissebb 100-as toplistájára – derül ki a magazin ma megjelent novemberi számából. A legértékesebb, száz százalékban magyar tulajdonú cégek között újoncok mindketten: a BDPST Zrt., amely Tiborcz Istvánnak,  Orbán Viktor vejének az ingatlanos cége, és a bányabizniszben utazó Dolomit Kőbányászati Kft., a miniszterelnök édesapjának, Orbán Győzőnek az érdekeltsége.

A rokonságból Orbán Győző gánti cége, a Dolomit Kft. végzett előkelőbb helyen, 10,5 milliárd forinttal a 88. helyre rangsorolták a céget, amely 41 százalékos profitrátával hasított tavaly, 4,6 milliárd forint árbevételből közel 2 milliárd forint nyereséget varázsolt. Az értékelésben sokat nyomott a latba, hogy a cég zámolyi bányája tízszeresére növelheti a dolomit kitermelését: eddig évi 100 ezer tonnát termelhetett ki, tavaly ősszel azonban már egymillió tonnára kért engedélyt a megnövekedett nyersanyagigényre hivatkozva az útépítésekhez nélkülözhetetlen alapanyagból. Olyan cégeket előz meg egyébként Orbán Győző a Forbes ranglistáján, mint a legnagyobb magyar pénzváltó hálózattal rendelkező Exklusive Change vagy a piacon 30 éve jelenlévő, az étrend kiegészítőiről széles körben ismert Béres Gyógyszergyár Zrt.

Tiborcz István ingatlanos cége a 91. helyen végzett, miután 10 milliárd forintra értékelték a BDPST Zrt.-t, pedig nem is vették figyelembe azt a fejleményt, hogy újabb darabot vásárolt fel a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó tőzsdei cégből, az Appeninn Holding Nyrt.-ből. De e nélkül is komoly volt már Tiborcz ingatlanportfóliója, amelyben olyan darabok találhatók, mint a turai kastély vagy a pesti Adria-palota, és ez a cég fejleszti például a Dorottya Palace-t, a Vörösmarty tér első ötcsillagos szállodáját is. A Szakonyi Péter által szerkesztett 100 leggazdagabb magyar listáján Tiborczot jóval előkelőbb helyre sorolták, ott 35 milliárd forintra becsülték Orbán Ráhel férjének magán- és cégvagyonát, amivel azonnal a 32. leggazdagabb magyar üzletember pozícióját foglalta el a legfiatalabb multimilliárdosként. A Forbes feltehetően másképp számolt, de csak annyi biztos, hogy a módszertana szerint  az eszközértékből levonja a hiteleket.

Tiborcz István 35 milliárd forintos vagyonnal betört a leggazdagabb magyarok közé
A miniszterelnök veje a legfiatalabb multimilliárdos, és befolyásosabb a köztársasági elnöknél a 100 leggazdagabb magyarról szóló kiadvány szerint.

Közvetlenül a BDPST-t követi egy olyan cég, amelynek a neve mostanában a szexvideós, korrupciós Borkai-botrány kapcsán került elő. Ez a győri Vill-Korr Hungária Kft., amely Gasztonyi László családi érdekeltsége, és Gasztonyit a botrányt kirobbantó ez az ördög ügyvédje blog a győri polip vázolásakor úgy mutatta be, mint a helyi közbeszerzések fő nyertese, aki néha szintén kiruccan Borkaival a Maldív-szigetekre. A Vill-Kor neve korábban az Elios-ügyben bukkant fel, mint amely cég a mintaprojektben, az akkoriban Lázár János vezette Hódmezővásárhelyen szerepelt a közvilágítási bizniszben. Amúgy a Vill-Kor NATO-beszállító villamosipari vállalatcsoport, tavaly 5,3 milliárd forint árbevételt és egymilliárd forint adózott eredményt mutatott ki.

Gasztonyi László, a Vill-Korr Hungária Kft. vezetõje. Fotó: Krizsán Csaba / MTI

A legértékesebb cég a Forbes listáján azonban nem a kormányhoz közel álló holdudvarból került ki, az éllovas a pornókirályként emlgetett Gattyán György a Docler Grouppal. A csoport közel 30 millió euróval növelte a forgalmát, és ettől nem sokkal maradt el az adózott eredménye sem, az 23 millió eurót tett ki. A felnőtt tartalmú élővideó közvetítés mellett Gattyán felvásárlásokkal is erősített, bevásárolt a világ 20 legnagyobb reklámtőzsdéjének egyikébe – írja a Forbes.

A legértékesebb cégek a Forbes szerint (milliárd forint):

  1. Docler Group 208,4
  2. Videoton Holding Zrt. 171,5
  3. MPF Holding 166,2
  4. Gránit Pólus csoport 135,9
  5. Dayton Invest (Wing) 134,8
  6. Bonafarm csoport 122,7
  7. Duna csoport 118,5
  8. Jász-Plasztik Kft. 116,3
  9. Futureal csoport 95,5
  10. MET csoport 91,5

Az első tízbe három ingatlanos cég is befért, a Demján Sándor hagyatékába tartozó Gránit Pólus, az inkább Wingként ismert Dayton Invest és a Futó-család Futureal csoportja.  Második a listán a Széles Gábor résztulajdonában álló Videoton, szorosan követi a családi vállalkozásból kinőtt, Felcsuti Zsolt érdekeltségébe tartozó, egy ideje szingapúri központú MPF Holding. A szűk elitbe tartozik továbbá Csányi Sándor OTP-vezér fő agrárérdekeltsége, a Bonafarm, de csak a hatodik helyen futott be.

Az átpolitizált gazdasághoz képest meglepő, hogy az első tízbe csak két kormány közeliként elkönyvelt formáció található: a Duna, illetve a MET csoport. Előbbi fő cége az útépítő nagyágyú, a Szíjj László jegyezte tiszakécskei Duna Aszfalt Kft., amely a Forbes összesítése szerint az elmúlt négy évben 80 közbeszerzést nyert el, sikere tehát nem független az állami és önkormányzati megrendelésektől. A korábban állami hátszéllel a magyar gázbizniszbe beszállt MET néhány év alatt multivá terebélyesedett. A svájci adóparadicsomból, Zugból igazgatott csoportról azt írja a Forbes, hogy Nagy-Britanniától Törökországig fedi le az energetikai piacot. Forgalma meghaladta a 3500 milliárd forintot, a nyeresége pedig 48 milliárd forint volt tavaly.

Szíjj László.Fotó: Marjai János / 24.hu

Újonnan került a 100-as listára a Ventas Coffee Hungary Kft., 58,8 milliárd forinttal mindjárt a 14. helyre. A csoport meghatározó cége a Continental Zrt., amely Lázár János dohányügyi tanácsadójának, Sánta Jánosnak az érdekeltsége, és amely évről évre nagyot szakít a központosított dohánykereskedelmen.

560 milliárdos dohányüzlet landolt Lázár János holdudvarában
Mit hozott a patrióta gazdaságpolitika? Már a Magyar Telekom és a Tesco nyomába ért az újabban a dohányzás ellen harcoló Lázár János dohányipari guruja, Sánta János.

Bige László műtrágyakirály a gyárbezárásig fajuló hatósági intézkedésekkel földbe döngölt Nitrogénművekkel  15. lett, 56,9 milliárdos becsült értékkel szerepel a listán.  Azzal a megjegyzéssel, hogy a csoport a megindult vizsgálatokon kívül elsősorban finanszírozási oldalról néz komoly nehézségekkel szembe.

Némi meglepetésre így is megelőzi a Mészáros csoportot, amelyet 51,7 milliárdra áraztak be. Igaz, a felcsúti milliárdosnak itt csak a tőzsdén kívüli érdekeltségeit vették számba, azaz az ország legnagyobb, 35 ezer hektáros agrárbirodalmát, agrárcégeit és borászatait. Az építőipari érdekeltségei közül idetartozik a fénysebességgel növekvő Fejár B.Á.L. Zrt. és a ZÁÉV Zrt. is.

A száz legértékesebb cég között egyébként hemzsegnek az építőipari vállalkozások, kivétel nélkül a közpénzes megrendelésekkel jól tartott körből. Közülük a miniszterelnöki jó barát, Garancsi István Market Zrt.-je a 22., értékét 41,2 milliárd becsülik. A Tiborcz üzlettársaként emlegetett győri milliárdos Paár Attila cégét, a West Hungária Bau Kft.-t 26,7 milliárdra értékelték. A cég jelenleg is nagy közpénzes munkákon tüsténkedik, például az Operaházon vagy a Várban, az egykori Pénzügyminisztérium épületén. De befért az elitbe Varga Károly cége, a Magyar Vakond Kft. is, amely annyira nem esik messze a Duna Aszfalttól, hiszen abban Varga Szíjj László alapítótársa volt.

A januárban elhunyt Andy Vajna kaszinói Las Vegas csoport néven a 35. helyre voltak jók a becsült 28,3 milliárd forintos értékkel. Ami nem csekély, hiszen a cég az öt fővárosi kaszinókoncesszió kizárólagos tulajdonosa. A kaszinók pedig serényen termelik a pénzt, tavaly rekordévet zártak, 12,2 milliárd forint osztalékot fialtak. A néhai sztárproducer egykori birodalmának egy másik darabja, a TV2 Média Csoport Zrt. is az elitbe került, igaz, csak a 74. helyre volt elég 12,2 milliárd forintos becsült cégértéke. Az ország második legnagyobb kereskedelmi televíziója nemrég került vadonatúj milliárdosok, Vida József Takarékbank-vezér és a Mészáros jószágigazgatója, Gál Miklós érdekeltségébe.

A 100 legértékesebb, száz százalékban magyar tulajdonú cégnél csaknem 65 ezren dolgoznak, árbevételük a magyar GDP több mint egyötödét teszi ki. Megyei bontásban itt találja meg őket.

Kiemelt képünkön: Orbán Viktor lánya Ráhel, fia, Gáspár, édesapja, Orbán Győző, édesanyja, Orbán Győzőné, és veje, Tiborc István  2018. májusában az Országgyűlés plenáris ülésén, ahol újra miniszterelnökké választották Orbán Viktort.Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik