Gazdaság

1,7 milliárdért keresett patológusokat a Bajcsy-Zsilinszky Kórház, ez sem volt elég

Mélyen összefonódott az állami egészségügy és a magánszolgáltatói szféra. Számos kórház külsős vállalkozásokon keresztül igyekszik enyhíteni a szakemberhiányt. Az eladósodott kórházak így egyre nagyobb költségekbe verik magukat, de nincs más választásuk: a közalkalmazotti bértábla nem kínál versenyképes fizetést az orvosoknak.

Égető a kórházakban a munkaerőhiány, így az intézmények most már milliárdokért bíznak meg külsős cégeket egyes feladatok ellátásával. Ahogy megírtuk:

  • a Péterfy Kórház-Rendelőintézet Országos Traumatológiai Intézet több mint 1 milliárd forintért bérel szakembereket egy építési vállalkozásként indult cégtől, hogy ne nőjenek tovább a várólisták.
  • A ceglédi kórház is külső segítséghez folyamodott: négy évre 1,2 milliárd forintért szerződtek egy céggel. A kiszervezésnek látszó akcióról azonban kiderült, hogy a külsős cég a kórház vezetőihez köthető, és a „vállalkozók” egyben a kórház főállású dolgozói.

Ezeknél is nagyobb szerződésre készül a Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet. Idén márciusban hirdetett közbeszerzési eljárást teljes körű patológiai szolgáltatások (kórbonctani, szövettani és cytológiai) ellátására, a vizsgálatokhoz szükséges összes anyag, vegyszer, szakmai és egyéb fogyóanyag beszerzésére, raktározására. A kórház kikötötte, hogy a nyertesnek ki kell bérelnie a szolgáltatáshoz szükséges, az intézmény területén lévő, 323 négyzetméteres helyiséget és fel kell szerelnie azt új eszközökkel.

A kiszervezés nem új keletű, a patológiai osztályt már most is egy külsős cég, az Onkopatológiai Diagnosztikai Kft. működteti. Az osztályt Prof. Dr. Sápi Zoltán vezeti, aki a cég egyik tulajdonosa is egyben, a másik tulajdonos pedig Prof. Dr. Matolcsy András, a Semmelweis Egyetem, I. sz. Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézet igazgatója. Az Onkopatológiai Diagnosztikai Kft. 2010 óta dolgozik a Bajcsy-Zsilinszky Kórháznak, és a nyilvános adatok szerint évi 196,3 millió forintért vállalta el a közreműködői feladatokat.

A kórház most először írt ki közbeszerzést patológiai feladatokra, ez rögtön meg is feneklett. A munkára két cég adott ajánlatot: a jelenleg is a kórház patológiáját üzemeltető, a kórházban telephellyel rendelkező Onkopatológiai Diagnosztikai Kft. és a Neuropathologia Referencia Centrum Kft. Utóbbit 2014-ben jegyezték be, de azóta egyetlen forint bevételt sem könyvelt el és egyetlen alkalmazottja sincs.

Ahhoz képest, hogy a Neuropathologia Referencia Centrum Kft. tetszhalott állapotban van, az Onkopatológiai Diagnosztikai Kft.-hez hasonlóan olyan magas árajánlatot adott, hogy az meghaladta a kórház rendelkezésére álló, 1 milliárd 741 millió forintos fedezeti összeget. A közbeszerzést így az ajánlatok bírálata és értékelése nélkül eredménytelennek nyilvánították.

A Bajcsy-Zsilinszky Kórházban a kiszervezés nemcsak a patológiát érinti, több külső szereplővel is együttműködik. Egyéni vállalkozóként megbízott szakorvosok és kisebb, például radiológiai és kardiológiai szakellátást végző vállalkozások mellett négy évre 125,2 millió forintért bízták meg a Nagybányai Humán Egészségügyi Szolgáltató Kft.-t neonatológiai (újszülöttekkel foglalkozó gyermekorvosi) feladatokkal. Tavaly pedig

több mint 6,7 milliárd forintos szerződést kötöttek  a Kraft HD Zrt.-vel, ami 2028-ig végez CT, MRI és DEXA (csontsűrűség) vizsgálatokat az intézménynek.

A magánegészségügyet ki is paterolják, meg nem is

A kormány álláspontja viszonylag egyértelmű, legalábbis Rétvári Bence szavai alapján. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára szombaton, a dr. Batthyány László Orvoskör Közhasznú Egyesület konferenciáján arról beszélt, hogy a kormány célja az állami és a magán egészségügyi rendszer minél egyértelműbb szétválasztása. Az államtitkár nyilvánvalóan arra gondolt, hogy egyazon helyen ne legyen állami és magánellátás, de az nem világos, hogyan viszonyulnak az olyan magánmegoldásokhoz, amit például a Péterfy Kórház és a Bajcsy-Zsilinszky Kórház is alkalmaz.

Ezeket a szükségmegoldásokat vélhetően nagyon nehéz lenne kiiktatni: a kórházak a közalkalmazotti fizetésért már alig-alig találnak szakorvosokat. Az állami szféra a minimális kormányzati korrekciók ellenére sem tud versenyképes fizetést kínálni az orvosoknak, így a kórházaknak nincs más választásuk, mint megkerülve a közalkalmazotti bértáblát, a piacról bérelni munkaerőt.

Románia elhúzott

Romániában szintén komoly probléma az orvosok külföldre vagy a magánegészségügybe vándorlása: ők a bérfeszültségeket nem apró lépésekkel enyhítették. Márciustól a román egészségügyi alkalmazottak már a 2022-es szintű fizetést kapják meg. Így például egy főorvos korábbi fizetése csaknem négyszeresét, nettó több mint 600 ezer forintot kaphat kézhez havonta. Lia Olguta Vasilescu román munkaügyi miniszter a béremelést követően úgy nyilatkozott: tavaly 40 százalékkal kevesebb orvos hagyta el az országot, mint 2016-ban, mert tudták, hogy az egységes bértörvény hatályba lépése után tisztességes fizetésük lesz.

Frissítés: reagált az ÁEEK

Kérdéseinket elküldtük az Állami Egészségügyi Eszközkezelő Központnak (ÁEEK), válaszuk cikkünk megjelenése után érkezett meg. Szerettük volna megtudni, hogy mi indokolta, hogy külső válalkozásra bízták a kórház patológiai osztályát, illetve hogy mi lesz az osztály sorsa az eredménytelen közbeszerzés után, erre azonban nem reagáltak.

Viszont közölték:

A Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet patológiai osztályát az Onkopatológiai Diagnosztika Kft. magas minőségben, 2010 óta változatlan feltételekkel működteti. A vállalkozás 2 szakorvost, 3 rezidenst, és 20 fő szakembert alkalmaz, melyhez még 4 szakorvos áll rendelkezésre a feladatok maradéktalan ellátásához. Ezzel komplex módon biztosítani tudjuk a nemzetközi színvonalú szolgáltatást mind szakmailag, mind diagnosztikai átfutási időben.

Kiemelt kép:  Carmen Jaspersen/dpa

Ajánlott videó

Olvasói sztorik