Getty Images
Gazdaság

Dübörög a központosítás: 68,5 milliárdért egyetlen cégre bízták az állami szektor takarítási és kertészeti munkáit

Négy évig egyetlen cég, a B+N Referencia Zrt. végezheti a Közbeszerzési Ellátási Főigazgatóság (KEF) ellátási körébe tartozó ingatlanokban – tehát az állami szektorban – a takarítási, fertőtlenítési és kártevőirtási, kertészeti és parkfenntartási munkákat. A megbízás értéke 54 milliárd forint plusz áfa, azaz 68 milliárd 580 millió forint. Az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerbe feltöltött dokumentumok szerint bár a megbízás 48 hónapra, illetve az összeg kimerüléséig szól, ha négy év alatt nem hívnák le a teljes összeget, a megbízás egy évvel meghosszabbítható.

Az eljárásban „a szolgáltatási egységárak minél alacsonyabb mértéke érdekében” nem volt lehetőség részajánlattételre – például arra, hogy egy-egy cég vagy társulás egy megyében vagy helyszínen végezze el az adott munkákat –, így egy kis- vagy középvállalkozás labdába sem tudott rúgni. De még a nagyobbak sem igazán. Az eljárásban ugyanis kikötötték, hogy csak olyan ajánlattevőket várnak, akiknek a közbeszerzés tárgya szerinti (takarítási és/vagy kártevőirtási és/vagy kertészeti szolgáltatások), az előző három lezárt üzleti évből származó, áfa nélkül számított árbevétele eléri a nettó 10 milliárd forintot. Ez a feltétel jelentősen leszűkítette a lehetséges indulók körét, a hatalmas megbízásra ennek megfelelően mindössze két ajánlat érkezett: a B+N Referencia mellett a Jánosik és Társai Kft. szállt versenybe. Végül olyan szoros lett a befutó, hogy a nyertes ajánlatára ezer pontot kapott az értékelés során, a második helyezett pedig 998,6-ot.

A KEF üzemeltetési, illetve ellátási körébe országosan 1501 létesítmény tartozik, nettó alapterületük 2 284 551 négyzetméter. Ebből a napi takarítással érintett nettó alapterület 1 622 922, a kártevőirtással érintett nettó alapterület 785 438, a kertészeti és parkfenntartási szolgáltatással érintett nettó alapterület pedig 247 702 négyzetméter. A feladat sokrétű a napi, illetve nagytakarítástól a fertőtlenítésen és kártevőirtáson, állati tetemek elszállításán át egészen a Solymász Szolgálat alkalmazásáig (biológiai védekezés: a sólyom elriasztja a célterület környékén megtelepedő seregély-, varjú- és galambcsapatokat).

Biztos nem akartak kockáztatni

A B+N Referencia Zrt. az állami megrendelések egyik nagy nyertese, az utóbbi években a legnagyobb építőipari cégekhez mérhető megrendeléseket kap, talán ezért is emlegetik a sajtóban „a takarítás Mészárosaként”. Márciusban például egyetlen érvényes ajánlattevőként vitte el az ugyancsak a KEF által kiírt, az ország kórházainak (kivéve a honvédséget és az egyetemi klinikákat) takarítására kiírt négy évre szóló, 300 milliárd forintos keretmegbízást. Kis-Szölgyémi Ferenc, a B+N Referencia Zrt. tulajdonosa a Telex a megbízás ésszerűségét firtató kérdésére úgy reagált:

a kormányzat valószínűsíthetően azért bízza egy tapasztalatokkal, kellő szakértelemmel és méretnagysággal rendelkező cégre ezt a szolgáltatást, mert szűk egy évvel a választás előtt nem akar kockázatot vállalni, és nem várt eseményekkel szembenézni az egészségügyben. Most a járvány miatt, később várhatóan a hatalmas tömegek miatt. Így a kórházi higiénia elsőrendű fontosságú.

Bár Kis-Szölgyémit a sajtó Rogán Antal környékén emlegeti, az üzletember a lapnak azt mondta: még sohasem találkozott a miniszterrel. A Habony Árpád hitelezőjeként, illetve a Fidesz-közeli Mathias Corvinus Collegium mögötti alapítvány miatt is ismert Tombor Andrással három évig együtt dolgozott a Multireklámban, de már nincsenek jóban, a Telexnek azt mondta, hogy öt éve nem beszéltek. Ugyanakkor a B+N Referencia Zrt. 10 milliárd forintos forráshoz jutott a Magyar Nemzeti Bank kötvényprogramjában és olyan, a NER legfelsőbb köreihez sorolt cégekkel üzletel, mint a kormány kedvenc őrző-védő cégeként ismert Valton-Sec Zrt., illetve Pintér Sándor belügyminiszter egykori cége, a Civil Biztonsági Zrt., amelyekkel a ferihegyi reptéren is megvetették a lábukat.

Kapcsolódó
33 milliárdos állami megrendelést nyert el a cég, amelyet Rogán Antal holdudvarához sorolnak
Ők tarthatják karban az összes kormányzati intézmény épületeit Kelet-és Nyugat-Magyarországon.

Frissítünk!

Cikkünk megjelenése után a B+N Referencia Zrt. állásfoglalást juttatott el lapunkhoz, amelyben a következő információkat osztották meg:

  • A cég jelenleg is végez takarítási szolgáltatásokat a KEF részére egy 2018. júniusában aláírt 4 éves szerződés alapján.
  • A 2018-ban megkötött keretszerződés országosan 409 létesítményre, összesen: 1.054.000 négyzetméterére terjedt ki.
  • Időközben a szolgáltatásba bevont létesítmények köre bővült, ezért 2021. június 21-én új pályázatot írt ki a KEF, ez 1.501 létesítmény, összesen 2.284.551 négyzetméterére szól.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.