Gazdaság

Jól megy Sarka Kata és Rogán-Gaál Cecília közös cége

Balogh Zoltán / MTI
Balogh Zoltán / MTI
A Nakama már több mint 2600 milliós forgalmat hozott össze, és ez még csak nem is az üzletasszonyok legjövedelmezőbb közös vállalkozása.

A törvényi határidő után, de közzétették Sarka Kata és Rogán-Gaál Cecília közös cégének mérlegét: a Nakama & Partners Kft. tavaly 375,2 millió forintos nettó értékesítés mellett a korábbiakhoz képest szerény, 9,1 millió forintos adózott eredményt ért el. A 2015 decemberében alapított, az Opten szerint kilenc főt foglalkoztató reklámügynökség fennállása óta összesen 2634 millió forintos bevételt hozott és 700,5 millió forint nyereséget termelt, a jövedelmezőségre összességében tehát nem lehet panasz.

A tavalyi év után az üzletasszonyok nem szavaztak meg maguknak osztalékot, nem úgy, mint a 2019-es év után, amikor is a cég mindössze 24,3 forint nyereséget mutatott ki, mégis 160 millió forintot vettek ki a cégből.

A Nakama & Partners története nem csak Rogán Antal korábbi feleségének jelenléte miatt izgalmas. A vállalkozást Sarka Kata még Hajdú Péter feleségeként alapította a jelenlegi férjével, az ekkor már a NER legfelsőbb köreiben emlegetett Bessenyei Istvánnal. 2016-ban Bessenyei Rogán-Gaál Cecíliának adta el üzletrészét, a tulajdonosi felállás azóta mindössze annyiban változott, hogy Rogán-Gaál Cecília többségi tulajdonos lett az egykori szépségkirálynő mellett.

A Nakama volt a főszereplője az úgynevezett helikopteres botránynak: Rogán Antal és családja luxuskörülmények között, helikopterrel utazott egy lakodalomba a Nyírségbe, és a miniszter azt állította, hogy nem ő, hanem felesége cége, a Nakama & Partners barterezte le az utat. Később az is kiderült, hogy a helikopterezést Bessenyei István intézhette el a párnak. Bonyolítja a kapcsolatokat, hogy Bessenyei és Rogán-Gaál Cecília üzleti kapcsolata nem ért véget a Nakamával, együtt vágtak bele a városmajori teniszbizniszbe: az üzletember üzemeltetőként, Rogán-Gaál Cecília pedig felügyelőbizottsági tagként.

A Nakama & Partners mellett az üzletasszonyoknak van egy jobban jövedelmező vállalkozásuk: a twn.hu nevű online bulvároldalt kiadó, 2018-ban alapított Top News Hungary Kft. Ez a cég tavaly 679,8 millió forintos forgalom mellett 571,4 millió forint nyereséget termelt, azaz a forgalom több mint 84 százaléka profittá vált. A tavalyi évre vonatkozó mérlegük szerint a tulajdonosok 560,1 millió forint osztalékot szavaztak meg maguknak.

Rogán-Gaál Cecília és Sarka Kata külön-külön is üzletelnek, igaz, előbbi érdekeltségei mára az említett két cégre korlátozódtak. Rogán Antal korábbi felesége ugyan idén januárban alapított egy logisztikai céget, amelyben előbb kisebbségi tulajdonos lett, majd teljesen ki is szállt a DCL Logisztika Kft.-ből. Tulajdonrészét júliusban dr. Boross Ildikó vásárolta meg.

Sarka Kata ennél jóval aktívabbnak tűnik az üzleti életben. Ügyvezetőként van jelent a luxemburgi hátterű Smart Development Kft.-ben, amelynek valódi tulajdonosáról semmit sem tudunk. A cég neve felbukkant egy offshore hátterű cégekben érintett ügyvéd környékén. Hozzá, dr. Kiss Viktorhoz futottak a szálak, amikor azt mutattuk be, hogy a NER egyik legtitokzatosabb milliárdosa hogyan kapott állami támogatást és nyomott áron telket egészségipari beruházásához. A titokzatos milliárdos, Horváth László cége szervezte a védjegyjogokon keresztül Rogán-Gaál Cecíliához köthető Fitbalance Aréna Tavasz és a Fitbalance Kids nevű sporteseményeket, amelyekre százmilliókat dobtak össze állami cégek. Rogán-Gaál Cecília férje akkoriban még Rogán Antal volt. A szövevényes kapcsolatokról bővebben korábbi cikkünkben olvashat.

A legújabb meghódítandó terület pedig az ingatlanpiac, ehhez nem is akárhonnan szerzett szövetségeseket Sarka Kata:

Kapcsolódó
Vajna Tímea vőlegényének milliárdos családjával épül tovább Sarka Kata cégbirodalma
Az egykori szépségkirálynő körül százmilliókat fialó cégháló épült, amely júliusban egy új darabbal bővült. Bemutatjuk új üzlettársait, offshore-hátterű érdekeltségét és üzleti bravúrokra képes cégeit. 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik