Gazdaság

Költségvetés: frakciótól függ, dicsérik vagy szidják

fidesz-frakcio(i)(210x140)(2).jpg (parlament, fidesz frakció)
fidesz-frakcio(i)(210x140)(2).jpg (parlament, fidesz frakció)

A kormánypártiak szerint stabil, kiszámítható a költségvetési tervezet, az ellenzék viszont megalapozatlannak, megbízhatatlannak tartja, és úgy vélik, korrekcióra fog szorulni.

A csütörtökön elkezdődött költségvetési vitában a frakciók is kifejtették véleményüket. Nem meglepő módon a kormánypártiak védelmükbe vették, az ellenzék pedig kritizálta. Íme a vélemények röviden.

Az ÁSZ és a KT is véleményezte

Fidesz

Rogán Antal a frakcióvezető a rezsicsökkentés költségvetésének nevezte a jövő évi büdzsét. Azt is jelezte, az intézkedés a következő évben fejti ki teljes hatását, hiszen a 2012. decemberi árakhoz képest 20 százalékkal kevesebbet kell majd fizetni a gázért, az áramért és a távhőért – hangsúlyozta.

A következő év a pénzügyi rezsicsökkentés éve is lesz, hiszen a forinthitelesek az elmúlt időszak legalacsonyabb kamatát fogják fizetni, a devizahitelesek újabb segítséget kapnak, az átlagjövedelemig pedig kétszer ingyen lehet majd készpénzt felvenni – sorolta. Azt is hozzáfűzte, hogy a jövő évi költségvetés elismeri a gyermeknevelés költségeit is.

MSZP

A szocialisták megalapozatlannak minősítették a jövő évi költségvetési javaslatot. A kormány növekedési várakozása tavaly sem teljesült, idén és jövőre sem fog – jelentette ki Józsa István frakcióvezető-helyettes. Véleménye szerint az új kormánynak módosítania kell majd azt.

Hozzátette: a költségvetésnek semmi köze a rezsicsökkentéshez. Frakciótársa, Gúr Nándor szerint a 2014-es a stadionépítések és a további elszegényedés költségvetése lesz, az ugyancsak szocialista Burány Sándor pedig azt tette szóvá: a büdzsében nincs szó gazdaságélénkítésről, munkahelyteremtésről és a szegénység elleni küzdelemről.

KDNP

A kiszámítható költségvetési politika megteremtését, valamint a családok megerősítését, életfeltételeik javítását nevezte a jövő évi büdzsé legfontosabb céljainak a frakció vezérszónoka. Seszták Oszkár a családi adókedvezmény kiterjesztése mellett hangsúlyosan szólt a rezsicsökkentésről, valamint a foglalkoztatási célokról. Kiemelte azt is, hogy a kabinet jövőre sem lazít a költségvetési fegyelmen, nem választási büdzsét készített.

Húsáfa és luxusadó

Jobbik

A vezérszónoka úgy értékelte, hogy jövőre év közbeni korrekcióra fog kényszerülni a kabinet, mert a költségvetési előirányzatok nem fognak teljesülni. A kormány véleményével ellentétben szerintük nem teljesít jobban a magyar gazdaság: az alapvetően túladóztatott és kivéreztetett állapotban van, az ország versenyképessége pedig jelentősen romlott az elmúlt időszakban – mondta Volner János, aki adócsökkentést szorgalmazott, többek között áfacsökkentést.

LMP

A zöld párt szerint három alapvető elvárásnak sem felel meg a 2014-es költségvetés: megbízhatatlan, nem válaszol a gazdasági és társadalmi folyamatokra és nem mutat meg semmilyen kitörési pontot. Vágó Gábor a frakció nevében azt is elmondta: a büdzsé bevételeinek több mint fele nem eléggé megalapozott, a növekedés túl van tervezve.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik