Gazdaság

Larry Summers mégse szeretne Matolcsy lenni

Rekordközeli nap lesz ma a világ tőzsdéin: mégse a szigorú Summers kormányozza majd Amerika pénzügyeit.

Visszalépett a szaksajtó által legesélyesebbnek tartott utódjelölt, Larry Summers vasárnap attól, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed új elnöke legyen. A jelenlegi elnök, Ben Bernanke megbízatása 2014 januárjában jár le, s a befektetők attól rettegtek, hogy a monetáris szigoráról híres Summers fogja követni a székében.

Fotó: AFP / Mark Wilson

Summers végül is azért kérte, hogy ne jelölje őt erre a posztra Barack Obama elnök, mert úgy érezte, túl sok embernek szúrná a szemét a szenátusban. Közleménye szerint “vonakodva arra a következtetésre jutott”, hogy ez nem szolgálná sem a Fed, sem a kormány érdekeit, s a gazdaságélénkítés is nehezebb lenne így vele. Obama elfogadta visszakozását.

Igazából két dolog miatt utálták: egyrészt, mert arra lehetett számítani, hogy drasztikusan lelassítja az amerikai pénzpumpát, amely monetáris eszközökkel tartja most mozgásban a pénzügyi világot. Másrészt pedig azért, mert Bill Clinton pénzügyminisztereként anno lazított a bankfelügyeleti szabályokon – és hát ugye a világgazdasági válság keletkezésének okát ma már elég egyértelműen a túl laza bankfelügyeleti rendszerekben keresik.

Így a pénzügyi világ ma ünnepel. Ázsiában is nekiindultak az indexek, s Európában is szárnyalásra számítanak az elemzők.

A legesélyesebb jelölt erre a fontos pénzügyi posztra most a Fed egyik jelenlegi alelnöke, Janet Yellen. A hírek szerint szerdán dőlhet el.

 

Így érint ez minket

A Fed – és Amerika pénzzel kapcsolatos poltikájának – hírei érzékenyen érintik Magyarországot. Ugyanis más feltörekvő piacok mellett mi is élvezzük a jelenleg működő pénzpumpa – a quantitative easing, vagyis kvantitatív könnyítés, monetáris lazítás – hatásait.

Az ottani pénzpiaci stratégia révén ugyanis sokkal több befektető keres inkább befektetési célpontokat a rizikósabbnak számító országokban, mint amilyen a miénk is. Ha nem lenne, sokkal kevesebb pénz jönne az országba, s ettől lassulna a gazdaság egésze.

A válság után indított akció keretében a Fed nyakló nélkül vásárol állampapírokat. 2008-ban még csak 7-800 milliárd dollárnyi állampapírja volt, mostanában jó, ha 2000 milliárd dollár alatt marad.

Ez a vásárolgatás elég ellentmondásos stratégiának számít, hiszen lényegében azzal “csinál” pénzt, hogy egyik zsebéből a másik zsebébe teszi a pénz a szervezet. Pénznyomtatásnak is szokták csúfolni, ami bukott diktátorok utolsó utáni ötlete szokott lenni arra, honnan is szerezhetnének további forrásokat kokainra és yachtokra.

Mindenki tudja, hogy a pénzpumpát le kell állítani, mert ezt nem lehet a végtelenségig csinálni. De ez rövid távon egy hatalmas ütés lesz a világ gazdaságára, s a Fed már évek óta azt próbálja belőni: mikor elég erős a növekedés lendülete ahhoz, hogy ezt el tudja viselni. Ben Bernanke, a jelenlegi Fed-elnök korábban azt mondta: 2013 szeptemberében szeretné újra megvizsgálni a pénzpumpa által kreált pénz mennyiségét, vagyis éppen mostanában dől el, mi is lesz.

Vicces magyarázó videó a pénzpumpa ellentmondásosságáról (angolul)

Magyar kiemelések a videóból a Kapitalista blogon.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik