Gazdaság

Adó: százmilliárdoktól esik el az ország

Amiért nem kért Magyarország derogációt a harmonizált adószabályok alól, csak a társasági adóban több mint 800 milliárd forint veszteség érte 2004 és 2008 között.

Aktív adódiplomáciával a helyzet javítható lenne – mondta Herich György, a Magyar Okleveles Adószakértők Egyesületének elnöke csütörtökön a IV. Nemzetközi Adókonferenciát megelőző sajtótájékoztatón.

Az anya- és leányvállalat irányelv miatt négy év alatt 477 milliárd forint társasági adó a Magyarországon megtermelt érték után az anyavállat országának költségvetésébe folyt be – tette hozzá az elnök. Felhívta a figyelmet arra is, hogy paradigmaváltás történt az adózásban: már 30 ország nem progresszíven, hanem lineárisan adóztatja a személyi jövedelmeket.

Az új kormánynak figyelembe kell vennie azt a tényt, hogy Magyarországon kevesen fizetnek sok adót, illetve a kihívást, hogy alkalmazkodni kell a nemzetközi adóversenyhez. A bejelentett módosítások részletei ugyan még nem ismertek, de a bejelentett ötletek megvitathatók a szakmai plénum előtt – mondta Bod Péter Ákos, a Corvinus Egyetem professzora.

A konferencián a frissen megalakult kormány – a felkérés ellenére – nem képviseltette magát. Első előadóként Herich György kiemelte, hogy a magyar EVA – az egyszerűsített vállalkozási adó – szimpatikus az EU-ban, és a kkv-kra készülő új szabályok is pártolják az átalány adót, továbbá a könyvelés megszüntetését. Az áfa-szabályokkal kapcsolatban pedig arról beszélt, hogy a magyarországi bérmunka után a megrendelő nem itt, hanem a saját országában fizeti meg a forgalmi adót.

Bod Péter Ákos az új adójavaslatokkal kapcsolatba elmondta, a javasolt új adószabályok a közép-osztályt erősítik. A csúcsminisztériumok veszélye pedig az, hogy megnyúlik a döntési lánc – tette hozzá.

Varga Lászlóné az APEH elnökhelyetteseként a vagyonosodási vizsgálatokról is beszélt. Az elmúlt 3 évben közel 20 ezer ilyen vizsgálatra került sor, ezek eredményeként 95 milliárd forint adóhiányt állapított meg az adóhatóság, és ugyanennyi bírságot szabott ki. A vizsgálatok következménye, hogy az önadózás keretében bevallott adó több lett.

A friss adatokat ismertetve az elnökhelyettes elmondta, hogy idén május végéig 232 milliárd forint adóhiányt állapított meg az APEH, ennek 83 százaléka áfa, hat százaléka pedig szja hiány volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik