Gazdaság

Független hangokkal

Néhány év alatt az ország ötödik legnagyobbzenei kiadójává nőtte ki magát a CLS Kft., amely a Rúzsa Magdi-és Tankcsapda- számokat is forgalmazza.

Én vagyok az, aki rászabadította az országra a Vad angyalt – vallja be töredelmesen az igazságot Bérczes Ádám, a legnagyobb hazai független kiadó tulajdonosa. Pedig amikor főnöke az asztalára tette Natalia Oreiro első lemezét, még fogalma sem volt róla, hogyan futtassa be a kezdő argentin énekesnőt. A tanácstalanság kellős közepén azonban a fülébe jutott, hogy az egyik kereskedelmi csatorna műsorára tűzi a dél-amerikai szépség főszereplésével készült Vad angyalt, így egy jól időzített médiakampánnyal korábbi munkaadójánál, a BMG Hungarynál több mint 62 ezer darabot adott el az albumból. Mindez múlt idő, Bérczes már a saját lemezbirodalmát építgeti. Cége, a CLS Művészeti Kiadó Kft. tavaly 300 millió forintos árbevételt produkált, az idei forgalmat pedig 340 millióra várja.


Független hangokkal 1

TANULÓÉVEK. Bérczes a csíziót nagy nemzetközi kiadóknál tanulta. Előbb – 1999-ben – a BMG Hungary marketingosztályára került, ahol elsősorban külföldi kiadványok népszerűsítésével foglalkozott; 2000-ben pedig már egy másik „istálló”, az EMI Magyarország csapatát erősítette, ahol olyan gigasztárok lemezeinek promóciójával foglalkozott, mint Robbie Williams vagy Kylie Minogue. Az igazi változást 2001 nyara hozta el, amikor fejébe vette, hogy kiadatja az elektronikus dance-duó, a brit Basement Jaxx aktuális albumát. Hiába rágta azonban a főnökei fülét, ők nem láttak fantáziát a csapatban. Ekkor döntötte el, hogy saját maga dobja piacra az együttes lemezét. Ehhez tőkére volt szüksége, amit egy holland dance-banda háromállomásos hazai turnéjának megszervezésével teremtett elő úgy, hogy a siófoki Palace Disco tulajdonosai megkeresték: szeretnék Magyarországra hozni az Alice Deejayt. A felkérésen felbuzdulva Bérczes barátaival együtt céget gründolt, és az EMI-n keresztül lekötötte a fellépéseket. Ekkor határozta el, hogy visszaforgatja az így keresett pénzt, s kiadja a Basement Jaxx albumát. Kilépett az EMI-tól, és barátjával, Valló Zoltán pénzügyi befektetővel, 6 millió forintos alaptőkével megalapította korábbi, Club Solutions nevű vállalkozásának jogutódját, a CLS Kft.-t, amely a kiadványait CLS Recordsként jegyzi.

A kiadó első irodája a tulajdonos lakásának dolgozószobájában volt. Ez a megoldás komoly költségmegtakarítással járt, ráadásul Bérczes munkanapjait is komfortosabbá tette. „Sosem voltam korán kelő típus – emlékszik vissza a kezdeti időkre -, élveztem, hogy elég 8 óra 59-kor kikászálódnom az ágyból, hogy 9-re az irodámban legyek. Az is előfordult, hogy az egész napot egy szál alsónadrágban csináltam végig” – avat be az intim részletekbe a vállalkozó, aki társával eleinte külföldi előadók kiadásával foglalkozott. Jó érzékkel választották ki azokat a számokat, amelyekről tudták, népszerűek lesznek a klubokban, ám – mivel többségüket szintén független kiadók képviselték – kívül estek a nagyok látókörén; így évekig nyugodtan építkezhettek. Stratégiájuknak köszönhetően már első üzleti évükben nyereséget termeltek: sorra jelentették meg a toplistás slágereket, miközben a rádiókkal is jó kapcsolatot építettek ki.

BÉRCZES ÁDÁM


■ 32 éves, idegenforgalmi közgazdász; diplomáját 1997-ben a Budapesti Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolán szerezte. Először a DDB Hungary reklámügynökségnél dolgozott; 1999-től a BMG Hungary, 2000-től pedig az EMI Magyarország marketingosztályának munkatársa volt.
■ 2001-től a CLS Művészeti Kiadó Kft. 50 százalékos tulajdonosa; a cég másik felét barátja, Valló Zoltán tulajdonolja. Alkalmazásukban 10 fő áll.
■ Cége vezetése mellett ma a Magyar Hanglemezkiadók Szövetségének (Mahasz) felügyelőbizottsági tisztségét is ellátja.
■ Nőtlen, a zenehallgatás mellett hobbija a sport: rendszeresen úszik és futballozik.

Az első nagyobb hazai sikerre 2004 őszéig kellett várniuk: ekkor szerződtették a népszerűsége csúcsán lévő Irigy Hónaljmirigyet. „Sikerült egy jó anyagot összeraknunk” – kommentálja a cégvezető a Bazi nagy lagzi című lemez sikerét. Az album a pangó hazai lemezpiacon is remekül teljesített: megközelítőleg 43 ezer példány kelt el belőle, másfélszer annyi, mint a csapat előző albumából. Az öttagú gegzenekar azóta is sorozatban szállítja a platinalemezeket; a CLS Recordshoz pedig időközben olyan előadók csatlakoztak, mint Rúzsa Magdi – a Megasztár nagy felfedezettje -, a Tankcsapda, Yonderboi, a Zagar, a Sziámi, „a jövő Kispál és a borzaként” emlegetett 30Y zenekar, legújabban pedig Dopeman. Az Anima Sound System viszont nem jött be nekik: az együttes 2006-ban megjelentetett We Strike című albumával megközelítőleg 2 millió forintot bukott a kiadó. A kudarc oka – amellett, hogy a lemez zenei anyaga nem kimondottan a hazai piacra való – az volt, hogy nem sikerült megtalálniuk a közös hangot az alkotókkal, ami később szakításhoz vezetett.

KOTTA NÉLKÜL. A CLS Records tulajdonosa példaképének Clive Davist – az Annie Lennoxot és Carlos Santanát is kiadó J Records alapítóját – tartja, akiről köztudott: személyes garanciát vállal az általa képviselt művészek szakmai előrehaladásáért. Talán ennek is köszönhető, hogy a CLS folyamatosan keresi a hazai tehetségeket. „Nincsenek marketingszempontok alapján összerakott zenekaraink; a beérkező demókat egytől egyig meghallgatjuk, folyamatosan járjuk a klubokat, fesztiválokat, koncerttermeket, ígéretes előadókra vadászunk” – vázolja üzleti filozófiáját a szakember. Szerinte a magyar lemezipar legnagyobb problémája, hogy a nagy kiadók nem invesztálnak a honi zeneiparba. Bérczes úgy érzi, a kiadókat a lemezszektor életben tartása egyáltalán nem ambicionálja, saját egyéni érdekeik érvényesítése viszont annál inkább. Ezt a forgalmazási kvóták folyamatos csökkentése is példázza: ma Magyarországon 7,5 ezer eladott album után már aranylemez jár, ami önmagában is vicc.

Bérczes Ádám, aki a lemezkiadásban a másként gondolkodók táborát erősíti, azt vallja: a független kiadók egyetlen esélye a hazai művészek támogatása. Pilák János, a konkurens Universal Music Hanglemezkiadó Kft. értékesítési igazgatója szerint a CLS Records ezt jól csinálja.



Független hangokkal 2

Sikerük titka, hogy a nívós hazai művészek közül szemezgetnek. Előadóik számos zenei irányzatot, stílust képviselnek, így a legkülönfélébb fogyasztói igényeket is képesek kielégíteni. Ráadásul igen érzékenyen, a multinacionális kiadóknál rugalmasabban követik a piac változásait. A zenekiadás, a televíziózáshoz hasonlóan, néhány éven belül digitális platformra áll át, ami különösen értékessé teszi majd az egyedi tartalmakat. Ha az internetes forgalmazók – mint az Apple iTunes zeneáruháza – nálunk is terjeszkedni kezdenek, csak azoktól a kiadóktól vásárolhatják majd meg a hazai előadók hanganyagait, amelyek időben felismerték az ezzel járó lehetőségeket. Bérczes ezt megtette, 2006 júniusában elindította saját online zeneáruházát, amelynek révén tudatosan törekszik arra, hogy – a legjobb hazai művészeket leszerződtetve – megkerülhetetlen tényezővé váljon a digitális zenekiadás frontján.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik