Mindenképpen megdobná a rizikó mértékét, ha az eddigi euró- és svájcifrank-alapú hitelek után megjelennének a még olcsóbb jenhitelek is, ám ezt egyelőre egyik pénzintézet sem meri bevállalni. A svájcifrank-alapú hitelek terjedése azonban megállíthatatlannak tűnik, s az ügyfelek többségének érdemes is ezt felvenni. Csak tisztában kell lenni a kockázattal, és nem kicentizni a havi törlesztő részletet.
Devizahitelt felvenni jó. Mi több, csábító. Legalábbis első pillantásra. A képlet egyszerű: az ilyen kölcsönöknek leggyakrabban alapjául szolgáló két valuta, az euró és a svájci frank kamatszintje alacsonyabb a forinténál, a bankok egymással versengve rohamozzák meg a leendő kuncsaftokat jobbnál jobbnak tűnő kondíciókat kínálva.
Ha körbekérdezünk közvetlen közelünkben, szinte biztos, hogy lesz, aki büszkén újságolja, milyen klassz autót vett kedvező devizahitel-konstrukcióban, ha pedig lakásavatóra kapunk meghívást, az új szerzeménynek nagy valószínűséggel valami igen tuti hitelkonstrukció fedezte a vételárát. De nem is kell ilyen nagy dolgokra gondolni, szinte bármilyen drágább fogyasztási cikket megvehetünk devizaalapú hitellel valamelyik nagyáruházban.
Persze miért ne bíznának az emberek a devizahitelben? Aki figyelmes, naponta azt hallhatja a rádióban és a tévében, hogy a magyar állam is folyamatosan megcsapolja a külföldi piacokat, s jelentős részben devizában kibocsátott kötvényekkel finanszírozza az államadósságot. Ha csigatempóban is, de azért közeledünk az eurózónához, előbb vagy utóbb Magyarországon is az euró lesz a hivatalos fizetőeszköz, ha pedig Európa nagy részének jó, akkor nekünk is az. Ráadásul viszonylag olcsó az így felvett kölcsön, így ha valakinek van egy régi álma egy termék megvételéről, kapóra jönnek a devizahitelek. A közgazdászok ezt a „régóta fáj a fogam” érzést hívják elhalasztott fogyasztásnak, s bizony néha maguk is saját bőrükön tapasztalják, mennyire nagy úr tud lenni az ilyen típusú vágyakozás.
FELMÉRETLENÜL.
Devizaalapú hitel felvétele azonban kockázatos lépés – ez az, amivel nem mindenki van tisztában, s hogy hányan igen, hányan nem, még senki nem mérte fel. Egy szimpla forinthitelnél tulajdonképpen nem kell mást tennünk, mint felmérni az adott konstrukció kondícióit – ebben nagy segítséget ad a teljes hiteldíj mutató, vagyis a THM -, valamint felmérni saját jelenlegi és jövőbeni anyagi lehetőségeinket. A devizaalapú hitelben a kamatváltozásból fakadó rizikó mellett a csendben megbújó, ám annál alattomosabb kockázatot az árfolyamok alakulása hordozza. A havi törlesztő részlet nagysága általában függ a forint és az adott deviza – általában az euró vagy a svájci frank – egymáshoz viszonyított árfolyamától. Ha gyengül a forint ezekhez a devizákhoz képest, akkor emelkedik a részlet. Márpedig a devizák egymáshoz viszonyított árfolyamát szinte lehetetlen pontosan előrevetíteni, azt rengeteg különböző tényező alakíthatja. Erre még a profi devizakereskedők és spekulánsok sem képesek, mert ha így lenne, akkor nyilván nem a monitor előtt ülnének a „fülükre varrt” telefonnal, hanem valahol a déltengeri szigeteken élveznék az örök napsütést.A fő kockázat tehát az, hogy az az esetleges forintgyengülés, amit évek óta mindenki vár, de még mindig nem érkezett meg (részben épp azért, mert a hatalmas lakossági devizahitel-felvétel hazai pénzben történő folyósításához a bankok folyamatosan váltják át a devizát forintra, erősítve az utóbbit), megnöveli a törlesztő részleteket, amit félő, sokan nem bírnak majd fizetni. Mindez persze nem azt jelenti, hogy devizaalapú hitelt felvenni őrültség – épp’ ellenkezőleg -, de kétségtelen, hogy meglehetősen nagy a vele járó kockázat. Az csak sejthető, hogy ezzel a hitelfelvevők jó része nincs tisztában. A statisztikák szerint a devizahitelek elmúlt két évben látott rendkívül gyors terjedése erősödő versenyre kényszeríti a bankokat, s így azok kénytelenek egyre kockázatosabb területeken és konstrukciókkal próbálkozni. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint a devizahiteleiket késve teljesítők aránya 11 százalékra emelkedett tavaly az első háromnegyed évben, s megjelent a nem teljesítés is, bár egyelőre csak 1 százalékos részaránnyal.
MAGASABB MARZS
. A bankok természetesen nem jókedvükben „nyomatják” nagy erőkkel a devizahiteleket. Ezen a piacon ugyanis az átlagosnál magasabb kamatmarzsot lehet elérni, így a devizahitelek elterjedése jócskán hozzájárult a bankrendszer jövedelmezőségének az elmúlt időszakban bekövetkezett kiugró javulásához. Az MNB ugyan nem tartja túl kockázatosnak a külföldi pénzintézetek magyarországi leánybankjai szempontjából a devizahitelek elterjedését, ugyanakkor az árfolyamkockázat ügyfelekre való hárítása hitelezési kockázatokhoz is vezethet. Ha az esetleges árfolyamváltozások miatt elkezdenek bedőlni a devizahitelek, akkor maga a bank is szorongatott helyzetbe kerülhet.A lakossági kockázatok viselésével kapcsolatban a közéletben időről időre felbukkannak olyan, első látásra képtelenségnek tűnő ötletek, hogy az állam vállaljon garanciát a lakossági devizahitelek árfolyamának stabilitására. Ez a garanciavállalás a szó hagyományos, pénzügyi konstrukciót jelentő értelmében nyilvánvalóan nonszensz, hiszen egyetlen állam se vállalhat felelősséget állampolgárai esetleg hibásnak bizonyuló egyéni döntéseiért. (Bár a pénzügyi botrányoktól szeplős magyar gazdasági átalakulás során erre is akadt azért néhány példa.)
Ha a szó szoros értelmében nem is, átvitt értelemben viszont igenis „biztosíthatja” az állam az állampolgárok árfolyamkockázatát. Mégpedig azzal, hogy prudens és kiszámítható költségvetési politikát folytat, s így – miközben a globális pénzügyi válságok hatását persze szinte lehetetlen kivédeni – legalább saját hatáskörében nem veszélyezteti polgárai gazdasági döntéseit. Sajnos az elmúlt évek nem pont erre szolgáltattak példát, éppen ezért tartanak sokan attól, hogy egyszer csak beindul a forintgyengülés, és vele a spirál: spekuláció a magyar pénz ellen, emelkedő devizahitel-részletek, hitelfelvétel visszaesése, az ilyenkor szükséges, korábban említett átváltás megszűnése, további forintgyengülés.
A lakossági devizahitelezés legújabb fejezete lehetne, ha a sajtóban ismét fellebbent hírek igaznak bizonyulnának, s az euró-, valamint a svájcifrank-alapú hitelek után megjelennének a piacon a jenalapú kölcsönök is. Ezek kockázata azonban még az előbbi két devizáénál is nagyságrendekkel nagyobb, igaz, a bankok is többet nyernek rajta.
FIGYELMEZTETÉSEK.
Az, hogy lesz-e Magyarországon jenhitel, a profitorientált bankok felelőssége. Ügyfélben ugyanis az eddigi tapasztalatok alapján nem lenne hiány: a csak a törlesztő részletek bűvöletében élő nagyközönségre könnyen rá lehetne sózni azt is. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) már legalább 4-5 kiadványban figyelmezette a hitelfelvevőket a devizaalapú eladósodásban rejlő veszélyekre – a közelmúltban az árfolyamkockázatot is értékelő hitelkalkulátort helyezett el honlapján. „Ennél többet nem tehetünk; a bankoknak nem kell engedélyt kérniük az új termékek bevezetésekor, így ha holnap koreai vonban, vagy valamely egzotikus deviza elszámolásával nyújtanának lakáshiteleket, a PSZÁF akkor sem tehetne semmit” – válaszolta Binder István, a felügyelet szóvivője arra a felvetésünkre, miszerint a hatóságnak esetleg jobban résen kellene lennie abban az esetben, ha beindulna a jenalapú jelzáloghitelezés. A felvetés egyébként azért is indokolt, mivel több országban igen szigorúan szabályozzák, sőt van, ahol tiltják a jenhitelezést.
Lengyelország, az intő példa
Az ezredfordulón tetőzött Lengyelor-szágban a „fogyasz-tási láz”: a gazdasági stabilizáció és a jólét növekedése a lengyelek vásárlási kedvét is meghozta. Egyedül 2000-ben 640 ezer új autó talált gazdára – természetesen hitelből -, s hasonló tendenciát mutatott a lakásértékesítés is. Utóbbi területen az ingatlanpiac felfutásáról szóló jóslatok és az állami kedvezmények (s persze ismét csak a bankhitelek) biztosították a lendületet. A vásárlási kedv eredményeként 2002-re a 12 millió lengyel háztartás 69,8 százaléka volt valamilyen formában eladósodva. Akkori-ban a lengyelek is előszeretettel választották a devizahiteleket, annál is inkább, mert a jegybank is magasan tartotta a kamatlábakat. Miután ugyanis a külföldi alapkamatok lénye-gesen alacsonyabbak voltak, annak ellenére is megérte euróban vállalni az eladósodást, hogy az euró/zloty árfolyam igencsak volatilis volt.
A helyzet akkor változott meg, amikor a zloty 2003 elején hirtelen a vártnál nagyobb mértékben, 17 százalékkal gyengült az euróval szemben. Ennek hatására azok, akik 2000-ben még a hitelük minden eurójáért 3,2 zlotyt fizettek, ugyanaz a törlesztés immár eurónként 4,5 zlotyba került. A statisztikai hivatal rövidesen azt állapította meg, hogy az említett, az előző időszakban devizahitelt felvevő több mint 8 millió háztartás 58 százaléka számára komoly gond a törlesztés. A lengyel bankjog azonban nem ismeri a háztartások csődjét, ezért a fizetésképte-lenné váló családok-kal szemben a pénzintézetek jogi úton nem tudtak fellépni – egyetlen lehetőségként az adósságbehajtó cégek alkalmazása kínálkozott.
A kibontakozó hitel-krízis láttán az állam csak az egyébként is támogatott társadal-mi csoportok felé vállalt többletterhet: a kormányzat kizárólag a szociáli-san rászoruló csalá-dok – az alacsony jövedelműek, illetve sokgyermekesek -, valamint a mezőgaz-daságból élők adósságterheinek kamatfizetésében segédkezett.
A történtekből okuló bankok gyorsan észbe kaptak, és szigorítottak a hitel-elbírálási feltételei-ken. A bizalom helyreállításához azonban ez már kevés volt: az érdeklődés addigra jelentősen vissza-esett a devizaalapú termékek iránt, s azóta sem állt helyre teljesen.
WISNIEWSKI ANNA
„A japán jen az erősen volatilis valuták közé tartozik – a múlt évben közel 15 százalékkal értékelődött le a dollárhoz képest -, nem beszélve arról, hogy a jenalapú hitelfelvételnél kettős kockázatot futna az ügyfél: a dollár-jen vagy az euró-jen rizikó mellett a dollár-forint vagy az euró-forint kockázatot is, mivel a jen-forint devizapárost általában nem használják” – mutat rá Lányi Bence, a Raiffeisen Bank szakértője. Szerinte ilyen konstrukció elindítására most különösen kedvezőtlen az időpont, hiszen a jen sokéves mélypont közelében áll a dollárral szemben, s egyre nagyobb a valószínűsége az árfolyam-emelkedésnek. Emellett a kamatemelési várakozásokról sem szabad elfelejtkezni.
Márpedig a fő vonzerő éppen a nulla közeli kamatszint. Ez azonban visszás, mert az alacsony japán kamatszintet a szigetország központi bankja az immár több mint egy évtizede tartó gazdasági stagnálás, a csökkenő vagy stagnáló GDP, valamint az árak tartós csökkenése – defláció – elleni fegyverként alkalmazza. (Amúgy nem túl sok sikerrel.) A jen kamatát tehát mesterségesen tartják roppant alacsony szinten, s így e ráta akár a devizapiaci spekulációk árfolyam-befolyásoló hatása, akár az esetleg meglóduló japán gazdasági növekedés hatására nagyon gyorsan megemelkedhet, miközben a 0 alá csökkenésére nem nagyon érdemes fogadást kötni. Ez pedig oda vezethet, hogy pillanatok alatt elvész a jenhez kapcsolódó, ma rendkívül vonzónak tűnő kamatmarzs.
A Magyar Külkereskedelmi Banknál (MKB) is úgy vélik, hogy a jenalapú hitelezés olyan kockázatot rejt magában, ami a magyar gazdaság szereplői számára nehezen belátható. Az Erste Banknál sem tervezik az újfajta devizahitel elindítását, sőt úgy vélik, nem is várható jelentős piaci előny a bevezetésétől, mivel a jenforrások meglehetősen szűkösek az európai és a magyar piacon, ami megdrágítaná a forrásszerzést, és emelné a kamatszintet.
TÖRETLENÜL. Ha nem is lesz jenhitel, a devizaalapú konstrukciók népszerűségét – amíg erős a forint – semmi sem veszélyezteti. Az Erste Banknál ma már az új kihelyezések 80 százalékát devizában kérik az ügyfelek, a Raiffeisen Banknál az arány ennél is magasabb: az új kihelyezések 97 százaléka devizaalapú, s ebből 95 százalékot svájcifrank-alapú hitelként folyósítanak. S ha ránézünk a kínált törlesztő részletekre, megállapíthatjuk, nem is véletlenül.
Egy 5 millió forintos, 20 évre felvett hitelnél is több ezer forint lehet a különbség a svájcifrank-alapú hitel és a támogatott forinthitel havi részlete között. Igaz, a differencia jóval kisebb, ha ugyanezt a hitelt nem használt, hanem új lakásra vesszük fel, s ha a Fészekrakó program előnyeit is élvezhetjük. Nagy vonalakban azt lehet mondani, hogy aki jogosult támogatott lakáshitel felvételére és az ajánlatok között talál olyat, ahol a forinthitelre már csak néhány százalékkal kell nagyobb törlesztő részletet fizetni a frankhitelnél, ott már érdemes a forint felé orientálódni. Kérdés, hogy ezt hány ügyfél tudja, illetve hány bank kommunikálja, hiszen a devizahitel folyósításán többet nyer.
Aki azonban nem lakást vesz, vagy csak piaci feltételek mellett juthat forinthitelhez, a szakértők szerint jobban járhat a devizahitellel. De csak akkor, ha felkészül arra, hogy a törlesztés bármikor emelkedhet. A kezdeti alacsony részletet kell ajándékként felfogni – minél tovább tart ki, annál jobb. Továbbra is él az általános szabály: a devizában felvett hitel törlesztő részletét ne feszített családi büdzsére méretezzük, vagyis ne okozzon fizetési problémát a részletnek egy nagyobb árfolyammozgás okozta megugrása sem.
ESÉLYEK ÉS VESZÉLYEK. A bankok számításai szerint az 5 millió forintos, 20 évre felvett hitel esetében a svájci valuta 25 bázispontos kamatemelése 600-700 forinttal dobja meg a törlesztő részletet, 50 bázispontos kamatdrágítása 1300-1400 forinttal. (Eurós hitelnél hasonló esetben 800-900, illetve 1500-1600 forint lehet a növekedés.) A mai 162-es svájci frank/forint árfolyamnak pedig csaknem 238 forint/frankra kellene módosulnia ahhoz, hogy a törlesztő részletek elérjék a forinthitelekét.
Erre egyrészt minimális az esély, másrészt ha bekövetkezik, beindít egy másik folyamatot is. A szakemberek egyöntetűen azt állítják, egy ilyen mértékű forintgyengülés mindenképp a jegybanki alapkamat drasztikus felemelését vonná maga után (már láttunk rá példát kisebb forintesésnél is), ami pedig a változó kamatozású forinthitelek törlesztő részleteinek növekedését is okozná. Ezzel ismét a devizások járnak jobban, az pedig más kérdés, hogy egy látványos forintgyengülés nyomán a bebukott hitelek mennyire viselnék meg a teljes bankrendszert.