 |
 |
|
Ha valaki most jelentkezik egyházi szolgálattevőnek, s ezt az egyház által rendszeresített igazolvánnyal bizonyítani is tudja, 10 százalékos kedvezményre tarthat igényt a kötelező gépjármű-felelős ségbiztosítási (gfb) szerződésének díjából a Generali- Providencia Biztosítónál. Noha korántsem valószínű, hogy kispénzű autósok a következő napokban tömegesen rohannák meg a plébániákat, maga az ajánlat jól jelzi a gfb piacának egyik jelenlegi trendjét.
MINDEN SZENTNEK… A Generali-Providenciát persze aligha a magyar átlagpolgár lelki épülése vezette akciója meghirdetésekor, az viszont jól hangzó indok, hogy az olasz anyacég – tulajdonosai között tisztelve a Vatikánt – mindig is kiemelt jelentőséget tulajdonított az egyházi kapcsolatoknak, szigorúan „felekezetmentesen”. E kedvezménnyel a társaság egy olyan kört igyekezett megszólítani, amellyel eddig más még nem foglalkozott. Ennek reklámértéke lényegesen nagyobb annál a pénznél, amit a biztosító attól remélhet, hogy az aktív felekezeti tagok kárstatisztikája esetleg kedvezőbb az egyházon kívüliekénél.
Márpedig a kárhányad a legfontosabb kifejezésnek számít a gfb világában. Évek óta mást se hallani az üzletággal foglalkozó nagy társaságoknál, minthogy a kötelező lényegében ráfizetéses, jórészt csak azért foglalkoznak vele, mert számukra is kötelező. Az ember ilyenkor először nagyon sajnálja a társaságokat, majd elgondolkodik: ha tényleg ilyen rossz a helyzet, miért durvul el a verseny a novemberi szerződés-felülvizsgálati kampány idején, vagy miért nevezi legnagyobb biztosítónk vezérigazgatója az olcsó áron szolgáltató versenytársakat kalózoknak?
A honi biztosítótársaságoknak az idei első kilenc hónapban 93,4 milliárd forintos díjbevételük képződött a gfb-ből. Ez 12 százalékkal több a megfelelő 2004-es összegnél. Közben a biztosítók kárráfordítása csak 9 százalékkal nőtt, 68,2 milliárd forintra. Mindez azt jelenti, hogy a hazai biztosítóknak több mint 25 milliárd forintjuk maradt meg az üzletág bevételeiből. A hivatalos statisztikák szerint az elmúlt öt év legmagasabb kötelező-kárhányada 2004 decemberében volt, ám a 82 százalékos kárráfordítás/díjbevétel hányados mellett is közel 20 milliárd forint maradt a cégeknél. Hogy ebből miként lehet veszteséget kimutatni? A piacon, sőt még a felügyeleten is mindenki tisztában van azzal, hogy erre az üzletágra jóval lelkesebben terhelnek a biztosítók költségeket, mint a többire. Szakmai körökben az a szám forog, hogy 10 százalékos „lecsupaszított” nyereség ígérete alá egyetlen piaci szereplő sem árazza kötelező biztosításainak díjait. Veszteséges üzletágat bolond lenne bárki is reklámozni, márpedig az idén novemberben – médiavásárlói elemzések szerint – minden eddiginél több pénzt áldoztak a piacon érdekelt szervezetek arra, hogy a hónap végéig terjedő átszerződési kampány alatt meggyőzzék a leendő ügyfelet: náluk érdemes biztosítást kötni. No persze, ez is költségnek számít.
Az ügyfélre akkor is szükség van, ha kizárólag azért jön be, mert megtalálta a legolcsóbb díjat. A megelőző két évben olcsóságával arató Groupama tavaly számtalan ügyfelének felmondott, illetve riasztott el sokakat hihetetlenül magasra emelt díjaival. A bevallottan 100 százalék fölé szökő kárhányad mellett ezt azzal indokolta, hogy az olcsó kötelezőt választó ügyfeleknek nem sikerült egyéb biztosításokat eladnia. Erre mi történik? A múlt évben ügyfél-tízezreket „kidobó” társaság most ismét kedvező díjakkal tér vissza. Hasonlóan hirtelen árcsökkentést jelentett be egy évvel korábban az Aegon is. Úgy tűnik, a cégek belátták: ha a direkt keresztértékesítés nem is feltétlenül járható út, de a folyamatos jelenlét idővel sokat hozhat a konyhára. A magyar átlagpolgár csak kétharmad annyit költ biztosításra, mint egy cseh, s alig tizedét egy osztrákénak – ez az arány a gazdaság fejlődésével mindenképpen javul. Ha pedig egy biztosító megteheti, hogy több tízezer potenciális, a társaságot már ismerő polgárt bombázhat a negyedéves csekk mellett rendre új és új termékismertető brosúrával, borítékra nyomott ajánlattal, aligha hajlandó lemondani erről. Arról nem is beszélve, hogy ennek költségeit is rá lehet terhelni a sokat szidott kötelezőre…
Azt, hogy késhegyig menő harcról van szó, mindennél jobban jelzi, hogy a (hivatalosan) minimális megtérüléssel kecsegtető üzletágon belül egyes biztosítók értékesítési versenyt hirdettek az alkuszok között. „Mondtam a biztosító illetékesének, hogy inkább ne ajánljanak nekem az alap 8 százalékon további pénzeket az új ügyfelek után. Mindkettőnknek jobb lenne, ha inkább lejjebb vinnék a díjaikat, mert a magas ár miatt nem tudom meggyőzni az ügyfelet arról, hogy őket válassza” – egy bróker így idézte fel kellemetlen beszélgetését az egyik társasággal. A gfb piaca ugyanis rendkívül díjérzékeny; mivel a szolgáltatást nem az kapja, aki fizeti, a vásárlót szinte csak az érdekli, hogy minél kevesebbet fizessen autója után. (A vétlen fél pedig az ütközés után csak reménykedhet, hogy a károkozó nem a legrosszabb szolgáltatást nyújtóval szerződött.) Az ügyfél azt még hajlandó kibogarászni a tarifadzsungelben, vagy megnézni az interneten, hogy hol fizet a legkevesebbet, ám a biztosítók által kínált többletszolgáltatások már hidegen hagyják.
|
|
Egyesületi veszélyek
Valószínűleg a biztosítási egyesületek lesznek az idei átszerződési időszak nagy nyertesei. A piac láthatóan megütközött a vetélytársaknál akár 30-40 százalékkal is alacsonyabb díjaikon. „Nem számoltunk azzal, hogy az egyesületek díjat csökkentenek” – ismerte el az egyik, a korábbi években alacsony díjaival nagy piacot szerző biztosító képviselője.
Az egyesületek térnyerését a vetélytársak vakrepülésként értékelik, és az egyesületi forma veszélyeire figyelmeztetnek. Miként arra a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) is felhívja a figyelmet: a szerződéskötés során az ügyfelek a biztosító egyesület tagjává válnak. Így a kötelező tagdíjon felül – bizonyos esetekben, például túl sok kárkifizetés esetén – pótlólagos befizetési kötelezettségük is keletkezhet azért, hogy az egyesület teljesíteni tudja tárgyévi kötelezettségeit.
A felügyelet kiemelt figyelmet fordít a biztosító egyesületek prudens működésének folyamatos ellenőrzésére – a Közlekedési Biztosító Egyesülethez (KÖBE) korábban felügyeleti biztost is kirendeltek már -, ám egyelőre nem látnak okot beavatkozásra. Az mindenesetre elgondolkodtató, hogy a biztos kiküldéséről szóló hivatalos nyilatkozat szerint a kirendelésre azért volt szükség, mert „a KÖBE jogszabályoknak megfelelő átlátható, működése nem volt biztosítható, illetőleg más felügyeleti szankció – így ismételt bírság kiszabása – az egyesület tagságát is sújtotta volna.” |
|
|
|
|
MI MENNYI? Pedig az idei kampány erről is szól: a biztosítók soha nem látott mértékben igyekeznek szolgáltatói oldalról közelíteni a piacot. A díjkedvezmények mellett számos cég kínál ilyen-olyan többletszolgáltatást, ezek nagy részét szerintük ingyenesen. Jól hangzik például az a szlogen, hogy az ügyfél baleseti halál esetére szóló milliós biztosítást is kap a szolgáltatás keretében (már ha ez vigasz), ám hasonló értékre egy nem kapcsolt biztosítás díja nem éri el a 2 ezer forintot. Ugyancsak jól jöhet az ingyenes assistance-szolgáltatás, ám a megfelelő szerelőket a baleseti helyre irányító telefonközpont fenntartása éves szinten aligha kerülhet egy ezresnél többe szerződésenként.
AKTIVITÁS. Az árérzékenység miatt sajnos nem ér el igazán az ügyfelekhez az a szolgáltatás sem, amely alapjaiban tehetne rendet a biztosítások terén. Az úgynevezett aktív kárrendezésnél a vétlen ügyfél kötelező biztosítója azonnal elszámol a károkozó biztosítójával, a vétlen autó tulajdonosának nem kell addig várni, míg a károkozó biztosítója rendben kifizeti. Ezt a náluk kötött casco-biztosítással is rendelkező ügyfeleinek már több társaság (Allianz Hungária, Generali-Providencia, Uniqa) nyújtotta, 2006-tól azonban például az Allianznál – 3 ezer forint ellenében – bármely szerződő megkötheti. Kérdés, hogy rászorul-e erre a piac?
Jóllehet, évek óta jelen vannak olyan olcsó kisbiztosítók és egyesületek, amelyek szolgáltatási színvonala meg sem közelíti az évek során komoly hálózatot kiépítő nagyok gyakorlatát, komolyabb lázadásra az autósok részéről eddig nem került sor. Ezek szerint vagy nincsenek tömegesen olyanok, akik hónapokig nem tudják elhozni autójukat a szervizből, mert a károkozó biztosítója még nem fizetett, vagy mindenki meghitelezi a javítást mellényzsebből, vagy pedig a magyar átlagautós balga és belenyugvó. Akár így van, akár úgy, a jövő bizonyosan az aktív kárrendezés irányába hajtja a biztosítókat. Már csak azért is fel kell majd ajánlaniuk – vélhetően ingyen – ezt a szolgáltatást, hogy a számukra egyre több üzletet hozó ügyfél ne ismerkedhessen meg mások szolgáltatásaival, ne tudja őt ezúton elcsábítani egy versenytárs.
