Tíz nappal ezelőtt munkagépek sora érkezett a moszkvai Kalancsevszkaja utcába. Hivatalosan azzal a dicséretre méltó feladattal, hogy kijavítsák a burkolatot. Hirtelen megjelenésüknek azonban valójában más oka volt. Ebben az utcában van az a bírósági épület, amelynek tárgyalótermében 2004. július 8-a óta ült egy vasketrec „védelmében” Mihail Hodorkovszkij, a posztszovjet, posztgorbacsovi, posztjelcini Oroszország hajdani leggazdagabb embere. Ă volt a Yukos olajvállalat birtokosa. Hatalma csúcsán a Yukos piaci értéke elérte a 35 milliárd dollárt, urának magánvagyona pedig a 15 milliárdot.
POLITIKAI PER. A Kalancsevszkaja utcában azért jelentek meg az útjavító gépek, hogy dübörgésük elfojtsa a tüntetőknek a kiáltásait, akik úgy vélik: a hivatalos vád (csalás és adóelkerülés) egy olyan szelektív politikai pert takar, amelynek fővádlottját maga Putyin elnök önkényesen szemelte ki.
Ezt a nézetet tükrözi a londoni Economist tanulmányának címe: „A vállalatvezér és az elnök.” A Financial Times nézete más. Inkább – és súlytalan személyes véleményem szerint ez közelebb jut a valósághoz – a posztszovjet orosz bürokrácia és az orosz újkapitalizmus harcáról és egyben alkufolyamatáról van szó. A lap múlt heti esszéje nyilván ezért nevezi Hodorkovszkijt „financial Faust”-nak – olyan pénzembernek, aki rajtavesztett az „ördöggel” kötött alkun. Az ár, amit fizetett: 9 esztendőnyi börtön.
A fausti paktum időpontja pontosa meghatározható: 1995-ben Jelcin hatalma még rendkívül ingatag volt, és komolyan számolni lehetett azzal, hogy Zjuganov akkor még igen erős kommunista pártja nyeri a választásokat, megszakítva ezzel a szovjet típusú rendszer elutasításának Gorbacsov által elindított folyamatát. Az orosz kormány a csőd küszöbén tántorgott, és Jelcinnek pénzre volt szüksége a választási kampány finanszírozásához. Ekkor ajánlotta fel a privatizáció korábbi szakaszában megtollasodott üzletemberek egy csoportjának a fausti alkut: „Adjatok kölcsönt, kaptok biztosítékul részvényeket.” Az orosz állam a kölcsönöket sohasem fizette vissza, s így a pénzemberek bagóért jutottak az addig állami kézen lévő kulcsvállalatok – és gyakran egész ágazatok – birtokába. Hodorkovszkij is ekkor szerezte meg a Yukos komplexumot, diszkont áron vásárolva meg a biztosítékul letétbe helyezett részvényeket.
Ezzel az aktussal kezdődött meg az orosz gazdasági oligarchia fénykora, amely az ezredfordulóig, Putyin megjelenéséig tartott. A fausti paktum akkori állapotát jól jellemzi az Economist mai definíciója: „A kölcsönért részvényt alku résztvevői – és így Hodorkovszkij is – segítettek abban, hogy a kommunizmust ne lehessen többé visszaállítani. Ugyanakkor viszont felelősek az orosz kapitalizmus eltorzításáért és azért, hogy a szegénységgel küzdő tömegek jó része számára a demokrácia és a szabad piac kifejezés a harácsolás és a korrupció szinonimája.”
AZ OLIGARCHIA ÉS A TÖBBIEK. Ebből az alaphelyzetből egy sor fejlemény adódik, amelyek elvezetnek a mai, zavaros állapot megértéséhez.
1. A tömegek irigységgel vegyes gyűlölettel nézték az újgazdag világot, ami politikai fedezetet adott Putyinnak a támadáshoz. Az oligarchák – mondotta az elnök – csak akkor tarthatják meg kétes úton szerzett vagyonukat, ha lemondanak a független politizálás igényéről.
2. A kicsiny orosz liberális elit bírálja ugyan az oligarchia gátlástalanságát, de egyben rádöbben, hogy annak vagyonát és belső – de különösen külföldi – kapcsolatrendszerét felhasználhatja a Putyint támogató, ám egyben nyomás alatt is tartó erőkkel szemben.
3. Hodorkovszkij elveti Putyin feltételeit. Nyílt politikai akciókba kezd és az elnökválasztáson a kis liberális pártokat támogatja Putyin ellenében. Egy fegyveres osztag tartóztatja le 2003. október 25-én, de pere csak 2004. július 8-án kezdődik.
4. A frontok már nyíltak és nemzetközivé válnak. Hodorkovszijt megfosztják vagyonától. A Yukos az állami Rosznyeft olajtröszt birtokába kerül. Az orosz bíróság a végrehajtó hatalom eszközeként cselekszik. A Bush-látogatás előtt elhalasztják az ítélet kihirdetését május 16-ára, de még 30-án is tartott az ítélet felolvasása. Szövege szinte betűre azonos az ügyészség vádiratával.
Az ítélet meghozatalát hétfőn egy nappal elhalasztották, így született meg kedden a 9 esztendő. Hogy mennyi lesz a valóságban, azt senki nem tudhatja.
Közben a múlt héten Putyin utasítására nyilvánosságra hozták egy áprilisi elnöki rendelet szövegét. Ez – nyilván a külföldi befektetők katasztrofális reakciója miatt – aggódva felszólítja az adórendőrséget, hogy „hagyja abba az üzleti világ terrorizálását”.
Lehet, hogy Putyin, bár végzetesen elkésve, kezd rádöbbenni, hogy a moszkvai Faust-alkunak az „ördög” is vesztese lehet?
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
