Agyrajárók

Nagy-Britannia megmenekül a féllábú ácsoktól és az ujj nélküli villanyszerelőktől – sóihajtott fel lakonikusan a Financial Times (FT) annak kapcsán, hogy egy szigetországi kormányzati jelentés az országba beutazni kívánókkal szemben erőteljesebb ellenőrzést helyezett kilátásba. A dokumentum szigorúbb bevándorláspolitikát szorgalmazott, miután romániai és bulgáriai vendégmunkások „túl sok” beutazási engedélyt kaptak. A bulvársajtó mindezt valóságos győzelmi jelentésként citálta, és igazolva látta közelmúltbeli cikkeinek üzenetét, amelyekben szinte tragédiaként adtak hírt a keletiek, azaz az – FT által nem kis éllel idézett – „féllábú ácsok” és „ujj nélküli villanyszerelők” bejöveteléről.

Ma négyszázezer európai kutató él Amerikában, és csak kis részük szándékozik visszatérni.

ÉSZÉRVEK. A brit kormány – és a londoni üzleti napilap – észérvekkel próbálja lehűteni az uniós bővítés nyomán fel-fellángoló, jobbára a tudatlanságból, néhol pedig a xenofób érzületből fakadó szenvedélyeket. Mint a lap rámutat, a bulvársajtó szelektíven olvasta az idézett jelentést, hiszen az – bizonyos kétségtelen szigorítások mellett – egyértelműen hitet tesz a munkaerőimport mellett. Nagy-Britanniának szüksége van új munkavállalókra, erre bizonyság a szigetország statisztikai hivatalának kimutatása, amely szerint májusban több mint 630 ezer álláshely maradt üresen. Ráadásul nem csupán az alacsonyabban kvalifikált munkahelyek betöltetlenek, számos világcég is munkaerőgondokkal küzd.

Kapunyitás a mérlegen MELLETTE • Olcsó és jól képzett munkaerő áramlik a munkaerőhiánnyal küzdő ágazatokba • Az olcsóbb munkaerő dinamizálhatja a nyugat-európai gazdaságokat • Európa a versenyképes munkaerő elutasításával a rivális régiókat, elsősorban az Egyesült Államokat erősíti • Ha Európa zárva tartja kapuit, cégei az olcsóbb régiókba távozhatnak ELLENE • A beáramló „idegenek” egy része csupán a bőkezű nyugati jóléti rendszereket akarja „megcsapolni” • Az olcsó munkaerő a hazai munkavállalók elől veszi el az álláshelyeket • Kérdés, az európai munkaerőpiac kellően rugalmas-e egy nagyobb hullám befogadásához, vagy a túl sok új munkavállaló csak az állástalanok táborát növeli

Hasonló a helyzet az unió legnagyobb államában is. „A magas munkanélküliség ellenére Németországban egymillió állás nincs betöltve” – mondja Jürgen Strube, a BASF felügyelőbizottságának elnöke, egyben a legnagyobb lobbierővel bíró európai uniós munkaadó szervezet, a UNICE első embere. A BMW-alapítvány müncheni konferenciáján a felszólaló vállalatvezetők és közgazdász kutatók egyetértettek abban, hogy a régebbi uniós tagok gazdaságának dinamizálása csak akkor képzelhető el, ha a munkaerőpiac némi vérfrissítést kap a csatlakozó országokból. „A szakképzett munkaerő számára felállított mobilitási korlátokat mielőbb meg kell szüntetni” – jelenti ki határozottan Strube. Ha ez nem történik meg, akkor a csatlakozó országok piacképes tudással rendelkező polgárai máshol, elsősorban az Egyesült Államokban vállalnak majd munkát.

KITÁNTORGÓK. Amerikával összehasonlítva az unió igen rosszul áll: rugalmatlan munkaerőpiaca folytán nem tudja magához vonzani az „agyakat”. Az Európai Bizottság vizsgálata szerint – amint arról a Time magazin összeállítása beszámolt – jelenleg 400 ezer európai kutató él az Egyesült Államokban, és ez a szám egyre nő. Figyelemre méltó adat, hogy az Amerikában dolgozó tudósok negyven százaléka Európában született, de csak kis részük szándékozik visszatérni az öreg kontinensre.

Ha az „agyak” elvándorolnak, új munkaerő pedig nem jelentkezik, aligha teljesülhet a 2000-ben, Lisszabonban meghatározott ambiciózus cél: 2010-re kellene „utolérni” az Egyesült Államok gazdasági fejlettségét. Jelen állás szerint az Újvilág továbbra is termelékenyebb; a növekedési ráták tekintetében az Atlanti-óceán két partja közt növekszik a szakadék.

• Az Ifo-intézet elnöke       a jóléti államról  JÖN A GAZDASÁGI CSODA  Ugrásra készen állnak a kelet-európai kistigrisek – állítja Hans-Werner Sinn, a müncheni Ifo-intézet elnöke. Lehet-e az Európai Unió egyszerre liberális és szociális? Hans-Werner Sinn. Halasztott integrációt szorgalmaz. – Elvileg lehet, de nem a jelenlegi viszonyok között. A jóléti juttatások nyomán ugyanis a közszféra a cégek versenytársává vált. Az emberek nem akarnak majd a magánszférában dolgozni, ha a kormány a semmittevésért is fizet. Ha ebben a helyzetben bevándorlók lepik el az uniót, akik ráadásul a nyugati munkavállalóknál kevesebbért is hajlandóak dolgozni, akkor az a munkanélküliség további gyarapodásához vezet. Ebben az értelemben a szociális és liberális elvek ellentmondásban állnak egymással. De van megoldás! Ha a szociális jogokat nem terjesztjük ki automatikusan az új tagállamok polgáraira, akkor ez a veszély elhárul. Ha igazi versenyhelyzetet teremtünk, akkor a bérek rugalmasak lesznek, több lesz az álláshely, és nem lesz „jóléti” migráció. – Mely lépések révén reformálható meg a jóléti állam? – Az első az lenne, hogy a teljesítmény nélküli jövedelmeket felváltsa a bértámogatás. A második pedig az, hogy korlátozni kellene a bevándorlók jogait. A munkavállalók jöjjenek, dolgozzanak, fizetést kapnak, de átmenetileg megvonnánk tőlük a jóléti állam juttatásait. A „halasztott integráció” híve vagyok. Ha néhány kedvezményt megvonunk a munkavállaló bevándorlóktól, egyúttal a munkanélküliek szociális költségeit teljes egészében a hazájukra hárítjuk, akkor a migrációs egyenlegünket nullára hozhatjuk ki. Csak így maradhat Európa egyszerre liberális és szociális. Ehhez azonban meg kell változtatni a most véglegesített európai alkotmányt. – Milyen növekedési kilátásokkal számol Európában? – Az európai gazdaság lassan magához tér, mintegy 2 százalékos növekedést várunk. Középtávra azonban nehéz jósolni, de az biztos, hogy a kontinens keleti felének köszönhetően Európának jó esélyei vannak. A kis tigrisek ugrásra készen állnak, az írekéhez hasonlítható sikertörténetek várhatók. Nyugat-Európában pedig a közös európai pénz ad majd lendületet a növekedésnek. Elsősorban Finnország, Hollandia, Portugália és Spanyolország fejlődésére számítok. A legnagyobb gondokkal kétségtelenül Franciaországnak és Németországnak kell megküzdenie. – Az új tagállamok közül melyek lesznek a „tigrisek”? – Mindegyik, beleértve Lengyelországot is. Magyarországra ez különösen érvényes, Nyugat-Magyarország már régóta a legdinamikusabban növekvő régió az egész kontinensen. Az üzleti beruházások dinamikus felfutására és gyors növekedésre számítok. Az elkövetkező évtizedekben gazdasági csodának lehetünk majd tanúi.

Véletlen, de szimbolikus egybeesés, hogy Európának éppen akkorra kellene utolérni az Egyesült Államokat, amikorra teljes mértékben megnyílik a nyugat-európai munkaerőpiac az új tagállamok munkavállalói előtt. A csatlakozási tárgyalásokon megszületett alku nyomán 2004. május elsejétől számítva legfeljebb 7 esztendő múlva minden kelet-európai uniós polgár szabadon vállalhat munkát a kontinens nyugati felében. Vannak persze olyan országok (Írország, Nagy-Britannia és Svédország), amelyek máris lehetővé tették a munkavállalást, de a 15 régi tagállam többsége előreláthatóan hét esztendeig „zárva tart”.

A primitíven fogalmazó bulvársajtó a tagállamok valós félelmeit élezi ki. Azt tudniillik, hogy az európai jóléti állam mágnesként vonzza majd magához a „jólétkereső” migránsokat. „Nemet mondunk a roma haszonlesőkre” – hergelte a publikumot néhány hete a brit tabloid egyik zászlóshajója, a Daily Mail.

Két szempont ütközik tehát: a bevándorlók távol tartása (ezt leginkább a populista és a baloldali pártok, valamint a szakszervezetek tűzik zászlajukra), valamint a szakképzett munkaerő becsábítása (ezt szeretné az üzleti élet). A csatlakozási tárgyalásokon kialkudott egyezség az előbbiek „győzelmét” tükrözte, ám egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy pótlólagos munkaerő nélkül az európai gazdaság nem pörgethető fel. „A munkaerő mobilitásának fokozása elengedhetetlen a versenyképesség növeléséhez” – állítja a UNICE elnöke.

ÓVATOSSÁG. Úgy tűnik, hogy – legalábbis középtávon – Európa nem lesz híján bevándorlóknak. A májusban csatlakozott tíz államból 1-1,5 millió munkavállaló érkezik majd Németországba, a 15 „régi” tagállam pedig összesen 1,5-2,5 millió potenciális munkavállalót fogad majd – vetíti előre Georges de Ménil, a New York University professzora. A francia professzor szerint két fő kérdésre érdemes koncentrálni: a munkaerőpiacnak elég rugalmasnak kell lennie ahhoz, hogy kezelni tudja a beáramló munkaerőt.

Másfelől, meg kell akadályozni, hogy a bevándorlók többet kapjanak az államtól, mint amennyit befizetnek oda, hiszen ha ez így történik, akkor megállíthatatlan lesz a „jóléti” migrációs hullám Keletről Nyugat felé. Sokan félnek, hogy az új tagországok polgárai egyszerűen „ellopják” az álláshelyeket. Ha a reálbérek és a munkaerőpiac rugalmatlan – fejtegeti Ménil -, ugyanakkor megnő az álláskeresők száma, akkor az elkerülhetetlenül a munkanélküliség növekedéséhez vezet. A lakosság 1 százalékát kitevő „bevándorlótömeg” a munkanélküliségi rátát 1 százalékkal emelheti meg.

Mi tehát a teendő? Hans-Werner Sinn, a müncheni Ifo-intézet vezetője szerint először is le kell számolni az illúziókkal. Nem lehet egyszerre fenntartani a nyugat-európai jóléti államot, beengedni a keleti munkavállalókat és – a minap elfogadott alkotmány szövege értelmében – kiterjeszteni mindenkire a szociális juttatásokat. (Interjúnkat lásd külön.)

Mindemellett európai vállalatvezetők szerint rugalmasabb foglalkoztatási szabályokra van szükség. Bernd Stecher, a Siemens alelnöke szerint a 40 órásnál hosszabb munkahét nem lehet többé tabu – nem is beszélve a franciaországi 35 óráról. „Ha meg akarjuk őrizni a munkahelyeinket, akkor az ilyen lépések elkerülhetetlenek” – teszi hozzá. A versenyképesség növekedéséhez pedig teljesítményarányos bérek kellenek.

„Miért van az, hogy az öreg kontinens a világ legjobb futballistáit el tudja csábítani, miközben a legjobb agyak Amerikába mennek?” – teszi fel a kérdést a jóléti rendszer hatékonysági problémáira utalva Stecher. Ha nem sikerül megreformálni a nyugat-európai munkaerőpiacot, akkor a cégeknek nem lesz más választásuk, mint Kelet felé terjeszkedni. A Siemens egy szoftvermérnöknek egyórás munkáért 40 eurót fizet Németországban, 14 eurót Portugáliában, 13-at Lengyelországban és 8-at Csehországban. Az új tagállamok így „segítenek” ellensúlyozni a nyugat-európai munkaerőhiányt.

Egyelőre az üzleti szféra minden igyekezete ellenére sincs sok jele annak, hogy hamarosan elkezdődne a „szociális Európa” reformja. Mifelénk azonban nem árt tisztában lenni azzal: a reformra szoruló kelet-európai gazdaságok e tekintetben a nyugati „tőke” szövetségesei lehetnek. A szabad munkaerő-vállalás, a liberalizáció és a versenyképesség növelése ugyanis kölcsönös érdek. A friss homokot a jól kiépített dombokra az Európai Unióba május elsején belépett országok hordják. A tét mindenesetre nagy: a dombok vagy terebélyesednek, vagy az „építményt” elfújja a szél.