Német minta

Akkor, s némelykor azóta is, a kollektív emlékezet súlyos elemeivel s jobbára a politikai pszichológia eszközeivel értelmezhető ítéletek és balítéletek hangzottak el franciául Németországról. Felidézték Giraudoux több élű mondatát: “Németország nem társadalmi és emberi vállalkozás, hanem költői és démoni összeesküvés.”

Az anakronisztikus félelmeket több elemző, köztük elsősorban éppen Grosser igyekezett csitítani. Az európai egység folyamatának a francia-német megbékélés volt az alapja. Megértéséhez a párizsi politológus több tanulmánya s legújabb könyve nélkülözhetetlen. A könyv egy időben jelent meg franciául és németül.

Grosser Frankfurtban született. Német zsidó családból származik. Nyolcéves volt, amikor 1933-ban a család Franciaországba menekült. Némettanári diplomát szerzett. A neves politikatudományi egyetem, a párizsi Institut d’Études Politiques tanára volt. Nyugállományba vonulása óta is rendszeresen tart előadásokat. A külpolitika, a francia-német kapcsolatok elismert szaktekintélye. Könyvei sorában a másfél évtizede megjelent esszé, A bűn és az emlékezet (Le crime et la mémoire, 1989) a politika és a történeti emlékezet s emlékezetkiesés interpretációjával példázza, miként adott mindig etikai távlatot is elemzéseinek Grosser. Német egyetemek gyakori vendége, s legtöbb könyve németül is megjelent. Tevékeny közvetítő szerepet vállalt abban, ami elemzéseinek visszatérő tárgya: a francia-német szóértésben.

“Grosser Németország-tükrében magunkra ismerünk” – írta új könyvéről a Die Zeit, kiemelve épp azt, ami egyik fontos tétele a tudós fejtegetéseinek: az újraegyesítés voltaképpen az Európai Unió bővülésének első szakasza volt. Eszerint a német egységgel nem birodalmi álmok váltak valóra. A keletivé tett rész belépése volt ez a szabad és szövetségi szerkezetű nyugatiba (Beitritt, mint azt az 1990-es egyezmény rögzítette).

Az így kiegészült egység szuverenitását úgy kapta vissza ünnepélyesen (a “2+4” moszkvai egyezménnyel), hogy annak nagy részét, a szövetségi állam európai elkötelezettségének megfelelően, eleve alárendelte az uniónak mint európai egységnek. Ezt is, kiváltképpen pedig a német Land, tartomány fogalmát magyaráznia kell Grossernek, hogy a központosított hagyományú francia hon lakói jobban értsék.

A “keletnémetek” és “nyugatnémetek” mai konfliktusait ecsetelve lefest Grosser több nyugati pökhendiséget is. (“Nyugatnémet” tanárnak francia kollégái együttműködésük további partneréül Drezdát vagy Lipcsét ajánlják. “Ők még nem tartanak ott”, érkezik a válasz.) A “keleti” gazdasági gondok nem az újraegyesítés következményei, hanem mindannak, ami azt “keleten” évtizedeken át megelőzte. Az egység-folyamat szellemi része pedig kevesebb zökkenővel járna – írja Grosser -, ha annak idején, békülékeny “keleti” politikája közepette, a “nyugat” világosabban foglal állást, hogy világos legyen a nyilvánvaló: “mennyire elnyomó jellegű volt a Német Szocialista Egységpárt által 1946-tól érvényesített rendszer”.