A befektetési alapok teljesítményét leginkább a befektetett tőke hozamával szokás jellemezni. Ugyanakkor ennél az instrumentumnál sem lényegtelen, hogy az adott hozam milyen kockázat mellett érhető el. Ennek kifejezésére szolgál az úgynevezett szórásegységre jutó hozam, illetve a Sharpe-mutató.
RELATÍV TELJESÍTMÉNY. A szórásegységre jutó hozamhányados képzési módszere a következő: kiszámítjuk, hogy befektetésünkön a tartási időszak alatt mekkora hozamot értünk el, majd ezt elosztjuk a befektetési jegyek napi hozamainak szórásával. A Sharpe mutató annyiban megy túl az előző hányadoson, hogy itt a teljesítményből le kell vonni a kockázatmentes kamatlábat is. Így tehát egy relatív teljesítménymutatót kapunk, amely kifejezi azt, hogy bizonyos kockázati prémiumot (kockázatmentes hozam feletti rész) milyen “hatékonyan” sikerült megragadni. A kockázatmentes hozamra használható mutató a magyar piacon a DWIX index lehet.
FINOMHANGOLÁS. A Sharpe-mutató legnagyobb előnye, hogy eltérő profilú alapok (például részvény-, illetve kötvényalap) teljesítménye is összehasonlíthatóvá válik, továbbá azonos profilú alapok teljesítményértékelése is kifinomultabb lehet. Tehát azzal például, hogy az egyik kötvényalap 7 százalékos, a másik 9 százalékos hozamot ért el, nem feltétlenül jobb az utóbbi teljesítménye. A Sharpe-mutató utalhat rá, hogy az utóbbi alap túl sokat kockáztatott, ami nem feltétlenül érdeke egy befektetési jegy adott kockázatviselési hajlandósággal rendelkező vásárlójának.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
