Gyarapodik a gazdaság, az amerikai fogyasztók – akiknek a jelek szerint még mindig bőven van elkölteni való pénzük – tömegével vásárolnak házakat, autókat, fogyasztási cikkeket. Normálisan az következne ebből, hogy a gyártók és a kereskedők emelik áraikat. Normálisan igen, csakhogy ezekben a mostani zűrös időkben gyakran éppen az ellenkezője történik. Egy minapi példa: október 4-én az Ethan Allen Interiors bútorgyár 20 százalékig terjedő mértékben leengedte legolcsóbb garnitúrái árát. “Úgy gondoltuk, itt a jó alkalom piaci részesedésünk növelésére” – indokolja a lépést a vezérigazgató.
Kis kamat, nagy teherHa csak a felszínt nézzük, úgy tűnik, az amerikai vállalatok ma elképesztően olcsón juthatnak hitelekhez. A vállalati kötvények kamatai utoljára 1968-ban voltak olyan alacsonyak, mint napjainkban. A legjobb hitelképességű cégek az idei harmadik negyedévben átlagosan 6,3 százalékos kamatot fizettek kötvényeik után, ami 0,8 százalékponttal kisebb a tavalyi első negyedévi szintnél.
Ám miközben a kamatok csökkentek, a vállalatok árérvényesítő ereje még gyorsabban romlott. Ennek következtében még az alacsony kamatok is nagy terhet jelenthetnek, mivel a cégeknek stagnáló, vagy akár csökkenő árbevételből kell teljesíteniük adósságszolgálatukat. A deflációhoz közeli gazdaságban ez az egyik legnagyobb veszély a vállalatokra nézve.
Amennyiben a számításoknál az árérvényesítő erő romlását is figyelembe vesszük, az az eredmény, hogy a társaságok tényleges hitelköltsége majdnem egy teljes százalékponttal drágult 2001 eleje óta. Ez a fő oka annak, hogy noha a Fed tizenegyszer csökkentette azóta a kamatokat, az amerikai vállalatoknak továbbra sem akaródzik beruházniuk.
Nehezen hihető? Az úgynevezett reálkamatokat hagyományosan oly módon határozzák meg, hogy a piaci kamatokból levonják a változékony élelmiszer- és energiaárak nélkül számított fogyasztói maginflációt. E mérce szerint a vállalati hitelek csakugyan olcsóbbak lettek. Maga ez a hagyományos kalkuláció azonban félrevezető. Ha meg akarjuk állapítani a vállalati hitelek tényleges terhét, helyesebb azt tekintetbe venni, hogy a cégek milyen gyorsan tudják emelni saját áraikat. Márpedig az úgynevezett vállalati infláció sokkal meredekebben csökkent a fogyasztóinál, amelyet felfelé nyomtak olyan nem vállalati tételek, mint a lakóingatlanok.
Az amerikai munkaügyi statisztikai hivatal adata szerint egy tipikus cég 2001 első negyedében éves szinten 2 százalékkal növelhette árait. Kivonva ezt a 7 százalékos átlagos kötvénykamatból, a vállalatok által fizetendő reálkamat mintegy 5 százalékos volt. Azóta a kötvénykamat majdnem 1 százalékponttal csökkent, viszont a cégek csak 0,4 százalékkal tudták emelni áraikat. Az eredmény: a legjobb hitelképességű társaságok esetében a reálkamatok 5,9 százalékra nőttek, ami magasabb a kilencvenes évtized boomjának átlagánál.
A fogyasztók ezzel szemben azt tapasztalhatták, hogy a múlt év eleje óta csökkentek a lakáshitelek reálkamatai. S ez nemcsak a szokásos számítás alapján igaz – vagyis ha a ténylegesen fizetett kamatokból levonjuk a fogyasztói maginflációt -, hanem akkor is, ha a nominális kamatokat a béremelkedési ráta szerint korrigáljuk. Mindkét módon az jön ki, hogy amióta 2001 elején megtört a gazdasági növekedés, az infláció az Egyesült Államokban 0,5 százalékponttal csökkent, miközben az átlagos 30 éves jelzálogkölcsönök fix kamatai 0,7 százalékponttal mérséklődtek. Így a jelzáloghitelek reálkamatai 3,3-ról 3,1 százalékra változtak.
Mindez azt jelenti, hogy a vállalati és a fogyasztói hitelköltségek különbsége mintegy 3 százalékosra nőtt. Az elmúlt két évtizedben az eltérés soha nem volt ilyen nagy. Ezt szem előtt tartva már könnyebb megérteni, miért spórolnak a társaságok akkor, amikor a fogyasztók költekeznek.
Business Week
MINDEN VONALON. Ügyes üzleti húzás? Meglehet. Örvendetes fejlemény a fogyasztóknak? Egyértelműen. Ám annak már zavaró következményei vannak, hogy hasonló lépésekkel találkozni a teljes gazdasági spektrumon. Számos ágazatban egyre gyengül a vállalatok árérvényesítő képessége, sőt sok területen egyenesen zuhannak az árak. Beruházási javak, ruházati cikkek, bútorok, távolsági telefonhívások, gépkocsik, szállodai szolgáltatások, háztartási berendezések, online megrendelések postaköltségei, repülőjegyek: mindegyik termékcsoport ára csökken, esetenként kétszámjegyű mértékben. “Defláció van minden vonalon” – összegzi a helyzetet Richard A. Galanti, a Costco Wholesale diszkont kiskereskedelmi lánc pénzügyi igazgatója.
Ez a megítélés szerencsére némileg túlzó. A legtöbb vállalat számára ma a dezinfláció, vagyis az áremelkedés ütemének csökkenése a fő probléma. Augusztusban az amerikai fogyasztói árindex csak 1,8 százalékkal nőtt 12 havi összevetésben, ami alig a fele a 2000-ben regisztrált 3,4 százalékos rátának. A fogyasztók és a cégek által fizetett árakat együttesen nézve az emelkedés a washingtoni kereskedelmi minisztérium adatai szerint közel fél évszázada a leglassabb.
Mindez örömteli hír volna olyan időkben, amikor az infláció leszorítása a cél. Csakhogy jelenleg nem ez a helyzet. Az árérvényesítő erő hiánya nagyban árt az üzletnek, és végül az egész gazdaságra káros lehet. Nyomás alá kerül a vállalatok nyeresége, ami arra kényszeríti a cégeket, hogy ahol csak lehet, csökkentsék költségeiket és létszámukat. Kevesebbet fordítanak beruházásokra és kutatás-fejlesztésre, miközben a hitelfelvételnél magasabb reálköltségekkel kell számolniuk (lásd külön). Ráadásul tevékenységük nagyobb részét olcsóbb helyekre telepítik át az Egyesült Államokon kívül. A takarékoskodás lassíthatja a fellendülést, végső soron deflációs spirálhoz vezethet, ami utoljára a harmincas években fordult elő.
Bizonyos árak persze már évek óta süllyednek. Kiváltképp igaz ez a számítógépek, a fogyasztói elektronikai cikkek és az ipari termékek, például az acéláruk árára. Amellett recessziós időkben megszokott, hogy árharcok törnek ki, hiszen ilyenkor a cégeknek küzdeniük kell a fogyasztókért. De manapság mintha új és zavaró tényezők is társulnának mindehhez. Világszerte növekszik a túlkapacitás, különösen annak következtében, hogy egyre több szektorban jelennek meg az alacsony munkaerő-költségű Kínából származó termékek. Ezzel egyidejűleg sok ágazatban nagyon gyenge a kereslet. Ráadásul a termelékenység utóbbi időben végbement javulása a hatékony vállalatokat az árak mérséklésére ösztönzi.
Fitt fogyasztók”Melyik van rosszabb állapotban, az amerikai gazdaság vagy az Ön alakja?” – ezzel a kérdéssel hirdeti magát utcai plakátokon az egyik neves New York-i fitneszlub. Sőt, potenciális ügyfeleinek meggyőzésére azt is hozzáteszi: “A Wall Street gondjai ellenére még nem kell feltétlenül megfeledkezni az egészségről”. Habár a reklám félig humorosan “kacsint” össze a kuncsaftokkal, a vicc mögött érezhetően a véresen komoly valóság húzódik meg. A tőzsdéről és a gazdaságról érkező hírek ugyanis manapság egyáltalán nem arról győzik meg az amerikaikat, hogy nyugodt lelkiismerettel biciklizzenek vagy kocogjanak az edzőteremben, miközben a pénzük teszi a dolgát.
Amit ugyanis a különböző száraz indexek és mutatók a fogyasztói bizalom alakulásáról mutatnak, az nagyon is kitapintható az amerikai mindennapokban: Orlandótól Seattle-ig mindenütt van valami, amire lehet panaszkodni. A napfényes Floridában az idegenforgalmi bevételek alakulása az “ügyeletes” rossz, míg Washington államban, a Microsoft és a Boeing szülőhazájában a technológiai iparág mélyrepülése és a repülőgépipar adatai veszik kedvét az amerikaiaknak. New Yorktól St. Louisig pedig a metropoliszok lakóit a kisvárosi emberekkel mindenütt összeköti az a szörnyülködés, ami a börzei adatok láttán tör föl belőlük. Nem ritka, hogy a tévéállomások híradóiban arról faggatják a műsorvezetők a tőzsdei parketten álldogáló szakértőt, hogy aznap vajon merjenek-e a képernyőkre nézni. A mindenütt tapasztalható rossz érzések ellenére – mondják a szakemberek – éppen az amerikai átlagfogyasztó viselkedésének köszönhető, hogy az utóbbi két év “receszsziója” nem lett sokkal mélyebb: a GDP kétharmadát ugyanis az Egyesült Államokban a belső fogyasztás adja, az üzleti szektor visszaesését tehát az elmúlt időszakban éppen a háztartások tették viszonylag elviselhetőbbé. A nagy kérdés most az, kitart-e a viszonylagos bizalom a következő hónapokban is, elvégre az amerikai gazdaság kilábalásához nagy szükség van a belföldi fogyasztók optimizmusára.
A különböző kimutatások mindenesetre arról tanúskodnak, hogy van remény. Az idei harmadik negyedévben például 4 százalékosra tehető a háztartások fogyasztásának éves növekedése, a karácsonyi szezontól tehát sokat várnak az üzletek. Nem keveset lendíthet a gazdaságon az autóipar teljesítménye: a harmadik negyedévben reményt keltő 17,8 millió darabos eladással zártak a kereskedők. Ez nem is csoda, hiszen a reklámokban szinte mindegyik gyártó nulla kamatozású hitellel, sőt fizetési haladékkal csalogatja a vevőket. Az is az optimista elemzéseket táplálhatja, hogy 40 éve a legalacsonyabb szinten állnak a jelzáloghitel-kamatok, ami arra ösztönzi az embereket, hogy a meglévő tartozásaikat az előnyösebb feltételek mellett tárgyalják újra a bankokkal. Az így felszabaduló pénz pedig szintén a fogyasztást növelheti. A fogyasztói bizalomra persze a legerősebb hatást a munkaerőpiac gyakorolja, ahonnan nem érkeznek kifejezetten rossz hírek. A foglalkoztatás a tavalyi óriási visszaesés után immár két egymást követő negyedévben erősödött, sőt éves szinten az inflációt meghaladó mértékben, 3 százalékkal emelkedtek a keresetek is.
Az effajta bizalomerősítő adatokra és hírekre egyébként nagy szüksége van az Egyesült Államok gazdaságának. A cégek jelentős része még mindig a tőzsdei visszaesések okozta sebeit “nyalogatja”, ráadásul a tőkepiacok az esetleges Irak elleni támadás miatt változatlanul nem sok jót ígérnek. Az egyedüli kiút tehát továbbra is az, hogy az átlagfogyasztónak az legyen az érzése az edzőteremben és azon kívül is: igenis jól tartja magát.
Mong Attila
PÉLDÁTLANUL.A legaggasztóbbnak azonban sok közgazdász azt tartja, hogy az árcsökkentés a feldolgozóiparról mindinkább átterjed a jóval nagyobb szolgáltatási szektorra is. “Az Egyesült Államok a szolgáltatások terén olyan dezinflációs árciklusba került, amilyenre még soha nem volt példa” – mondja Stephen S. Roach, a Morgan Stanley befektetési bank vezető közgazdásza.
Alan Greenspan, az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed elnöke és a pénzintézet más tisztségviselői már felfigyeltek a problémára. A Fed nagyon sokáig az árstabilitással volt elfoglalva, ma viszont a monetáris politika felelősei attól tartanak, hogy a terjedő árcsökkenés a fellendülés általános gyengeségének tünete lehet. Egyszersmind annak veszélyét is felfedezni vélik, hogy a dezinfláció átcsaphat egy nehezen megállítható spirális ársüllyedésbe. Október elején mondott beszédében J. Alfred Broaddus, az egyik regionális Fed – elnöke elismerte: a defláció “a korábbi fellendülési időszakokban még csak rajta sem volt soha a Fed radarképernyőjén, most ellenben a valós kockázatok között szerepel”.
A legerősebb és leghatékonyabb vállalatok persze viszonylag könnyen képesek kezelni az árnyomást. Miközben például a légitársaságok többsége rekordnagyságú veszteségekről számol be, a Southwest Airlines továbbra is nyereségesen üzemel a maga diszkonttarifáival. Működési költségei ugyanis 29 százalékkal alacsonyabbak az ágazati átlagnál.
Más társaságok olyan magas haszonkulcsú termékekkel állnak elő, amelyeket egyes fogyasztói rétegek biztosan nem tagadnak meg maguktól. Miután a háztartási eszközök alsó kategóriájában csökkennek az árak, a General Electric a 2099 dollárnál kezdődő hűtőszekrényekkel igyekszik nyomulni a nagy nyereségrátájú luxusberendezések piacán.
Sokkal több cég folyamodik azonban a költséglefaragás módszeréhez, csökkentve büdzséjét és alkalmazottainak számát. A US Airways október 8-án 642 emberének mondott föl, néhány nappal korábban pedig két másik légitársaság, a Northwest és a Delta jelentette be, hogy elbocsátanak összesen 3100 utaskísérőt. A nagy légitársaságok idei együttes vesztesége így is elérheti a 8 milliárd dollárt. A fő ok, amiért a vállalatok nagy része képtelen magas árakat érvényesíteni: az áruk és szolgáltatások bősége. Igaz ugyan, hogy számos cég szűkítette kapacitását, gyárakat és irodákat zárt be, és kivonult bizonyos piacokról, ám a kereslet mostani szintjét tekintve a karcsúsítások nem voltak elegendők. A távközlésben a távolsági és a regionális szolgáltatók konkurens hálózatokat építettek ki az elmúlt évek során, mert arra számítottak, hogy a kereslet erősödni fog. E tévedésért több cég csőddel fizetett, a túlélők pedig az árak csökkentésével próbálnak talpon maradni.
A személyi számítógépek és más csúcstechnológiai termékek eladásai szintén nem akarnak felfutni, hiába csökkentek az árak több mint 20 százalékkal 12 hónap alatt. “Szinte semmilyen ár nem elég alacsony ahhoz, hogy információs-technológiai vásárlásokra ösztönözzön. Olyan a helyzet, mintha a vevők virtuális sztrájkot hirdettek volna” – jegyzi meg Robert B. Austrian, a Banc of America IT-elemzője.
KIVÉTELEK. Ugyanez természetesen nem mondható el az összes szektorról. Az egészségügyi ellátás díjai kétszámjegyű mértékben emelkednek, a gépjármű- és lakóingatlan-biztosítások pedig észvesztő tempóban drágulnak, ahogyan a biztosítótársaságok próbálják behozni, amit a tavaly szeptember 11-e utáni kifizetésekkel vesztettek. Az egyedülálló termékeket gyártó vagy monopolhelyzetet élvező vállalatok hasonlóképpen szinte kedvükre emelhetik áraikat. A Microsoft nemrég vezetett be egy új szoftverengedélyezési programot, üzleti ügyfeleinek ez legalább 20 százalékkal magasabb kiadással jár.
Csakhogy e néhány kivétel ellenére túlságosan sok ágazatot sújt a túlkapacitás és a rendkívül gyenge kereslet együttes problémája, miáltal a kelleténél kisebb a cégek árérvényesítő ereje, és ez nagy valószínűséggel oda fog vezetni, hogy a szereplők egy része eltűnik a színről. “Túl sok a vállalat, és kizárt, hogy mindegyik életben maradjon” – állapítja meg Paul Kasriel, a Northern Trust vezető közgazdásza. Azok a fogyasztók, akiknek megmarad az állása, jól fognak járni. De a várható csődök sora roppant súlyos ár lesz az infláció elleni harcban.
