Aligha csupán Belgrád turisztikai vonzereje csábította a nyár közepén a szerb fővárosba azt a magyar delegációt, amelynek mások mellett tagja volt a Matáv, a Mol és az OTP Bank vezetésének néhány prominens alakja is. Az sem valószínű, hogy a delegáció Zoran Gyingyics miniszterelnökkel és Alekszandar Vlahovics privatizációs miniszterrel is csupán a két úriember egyébként vitathatatlan karizmája miatt ült le beszélgetni. Az eszmecserékről szinte semmilyen részlet nem szivárgott ki, de nem nehéz kitalálni: a belgrádi kormány szívesen venné, ha a térségben amúgy is aktív magyar nagyvállalatok a szerbiai privatizációba is beszállnának.
Befektetői szemmelA szerb gazdaság gondjai…
• Stagnáló ipari termelés
• Számottevő külkereskedelmi deficit
• Tetemes költségvetési hiány
• A politikai instabilitás jelei
• Hiányzó törvények a befektetések védelmére
• Elavult infrastruktúra
• Bürokrácia
…és a benne rejlő lehetőségek
• Stabil, lendületes növekedés
• Korszerű új törvények, szabályozók
• Jól képzett, olcsó munkaerő
• Új, eddig ellátatlan piac, 2003-tól balkáni szabadkereskedelmi zóna
• 4500 gazdasági egység közeli privatizációja
• Nemzetközi pénzügyi szervezetek, elsősorban a Világbank részéről a befektetőknek nyújtott ösztönzők és garanciák
Talán a Mol esetleges szándékai a legnyilvánvalóbbak. A magyar olajvállalat sohasem titkolta, hogy mindenképpen rajthoz áll a második legnagyobb szerb üzemanyag-forgalmazóként számon tartott Beopetrol privatizációs tenderén. A magyar cég neve ennek megfelelően kezdettől fogva az érdeklődők között szerepelt az osztrák OMV, az olasz Agip, a görög Hellenic Petroleum és az orosz Lukoil társaságában. Mosonyi György vezérigazgató egy, a belgrádi Ekonomistban május végén megjelent interjújában ennél is többet árult el a magyar tervekről. Mint mondta, ha egy cég be akar lépni egy piacra, az első lépés az, hogy kiskereskedelmi egységeket szerez, ám ha a Molnak mégsem sikerülne megszerezni a Beopetrol 203 töltőállomásból álló hálózatát, akkor sem adja föl, hanem más stratégiát dolgoz majd ki.
A vetélytársak eközben szemernyi kételyt sem hagynak afelől, hogy komolyan gondolják a szerbiai piaci térnyerést. A Romániában és Bulgáriában fokozott ütemben terjeszkedő OMV már megnyitotta első modern benzinkútjait, de a Lukoil márkanév is feltűnt a kisebb magánkereskedőktől átvett egy-két töltőállomáson.
CSÚSZNAK. A Beopetrol tenderkiírása azonban egyre későbbre tolódik. Bár a projekt pénzügyi tanácsadója, a BNP Paribas már április végén szerette volna kihirdetni a pályázatot, végül a módosított, júniusi határidő is lejárt, egyelőre mégsem történt semmi. A szerb kormány ugyanis előbb még újragondolja a NIS nevű olajtársaság import monopóliumát. Az előzmény: a legnagyobb szerb olajcég 2001 márciusában egyedüliként kapott jogot a kőolajszármazékok importjára. A döntés akkor helyes volt, hiszen így sikerült rendet teremteni az átláthatatlan – és javarészt illegális – olajbizniszben. Ma viszont már Mosonyi szerint sincs szükség erre a rendelkezésre. “A feketepiacot felszámolták, a jogi szabályozás megoldódott, tehát az intézkedés életben tartásával az ország csak önmagát szigeteli el” – véli a Mol-vezető.
Új szerb jogszabályok • Privatizációs törvény
• Adótörvények
• Munkaügyi törvény
• Külkereskedelmi törvény
• Befektetési törvény
A Matávot érdeklő vállalatok körét sem nehéz meghatározni: a Telekom Srbija és a két GSM-szolgáltató bőven rejt még állami részesedést – ráadásul a magántulajdonosokkal is vannak problémák. Korántsem elképzelhetetlen, hogy a szerb távközlési szektor teljesen újrastrukturálódik, ehhez pedig a macedón piacon már tapasztalatokat szerző Matáv kellemes partner lehet.
A Telekom Srbija még Milosevics idején, 1997-ben került a görög OTE és az olasz Telecom Italia 49 százalékos tulajdonába, gyakorlatilag meghívásos alapon. Ám ahogyan azt Mirko Cvetkovics, a szerb privatizációs miniszter helyettese egy korábbi interjúban (Figyelő, 2002/9. szám) lapunknak elmondta: a korábbi privatizációs döntéseket az új rezsim nem szándékozik ugyan felülvizsgálni, a szerződések pontos betartását viszont következetesen számon kéri. Márpedig úgy tűnik, a két külföldi távközlési társaság nem siet teljesíteni a vállalt technológiai fejlesztéseket és befektetéseket. Beszerzéseik pedig – a társtulajdonosként nem sok szóhoz jutó belgrádi kormány szerint – gyakran problémásak, nem ritkán akár a piaci árnál 30-40 százalékkal is többet fizetnek bizonyos berendezésekért, illetve szolgáltatásokért.
Mélyről indulnakSzerbiában egy egyszerű építési engedélyhez korábban 37 ablaknál kellett sorban állni, az engedély kiadásának határideje egy év volt. Ma már egyetlen ablaknál mindent el lehet intézni, és az engedély is maximum 7 hét alatt megérkezik. Ezt a példát Goran Pitics, a szerb nemzetközi kapcsolatok minisztere hozta fel a belgrádi angol nyelvű hetilap, a New Times interjújában annak illusztrálására, hogy Szerbia valóban komolyan gondolja a reformokat, és hamarosan a térség gazdaságilag legvonzóbb országává szeretne válni.
Bár a szerb belpolitika továbbra is meglehetősen viharos, a törvényhozás technokratái, a villongásokra ügyet sem vetve, egymás után termelik a gazdaság reformtörvényeit. A fő cél a gazdaság stabilizálása, a szabályozó jogi keretek megalkotása – ami mellesleg a nyugati pénzügyi szervezetektől várható segítségnek is előfeltétele.
Ami a makrogazdaságot illeti, vannak látványos eredmények. Az infláció 2000-ben még 116 százalék volt, tavaly már 40 százalékra szelídült, az idén pedig ennek is a felére eshet. Jövőre már az egyszámjegyű ráta elérése a cél. Eközben a GDP 7 százalék körül bővült a múlt évben, és minden jel arra mutat, hogy ez az ütem az idén, sőt az elkövetkezendő években is tartható. Csakhogy a lendületes növekedést alapvetően az alacsony bázisérték teszi lehetővé, hiszen az egy főre jutó nemzeti össztermék továbbra is csupán 1000 dollár körül van. A fizetési mérleg és a külkereskedelmi egyensúly egyaránt jócskán a piros mezőben jár. A munkanélküliség pedig 30 százalékos, míg a létminimum alatt élők aránya ennél is nagyobb.
A nemzetközi körök mindazonáltal elégedettek az eddigi eredményekkel. “Öröm látni, hogy ilyen mértékben haladnak a reformok” – nyilatkozta Rory O’Sullivan, a Világbank Szerbiáért felelős vezetője. A szavaknál többet érnek a tettek: májusban konvertibilissé válhatott a dinár, és a Nemzetközi Valutaalap jóváhagyott egy 829 millió dolláros, hároméves készenléti hitelkeretet. A hitelező államok Párizsi Klubja az ország 4,4 milliárd dolláros adósságának kétharmadát engedte el.
Ezt a bizakodást erősíti meg, hogy a külföldi tőke, ha egyelőre óvatosan is, de megindult az országba. Az idei tervek szerint 300 millió dollár bevételt várnak a nagyszabású privatizációs folyamatból, további 500 millió dollárnyi közvetlen külföldi tőkebefektetést – ez az összeg egyébként a tavalyi háromszorosa -, illetve 400 millió dollár értékű segélyt és kedvező kamatozású hitelt. A “legbátrabb” befektető az Egyesült Államok, Olaszország, Németország, Ciprus és Ausztria. Az egyetlen probléma, hogy a legtöbb ügylet értéke 25 ezer euró alatti, tehát az igazán jelentős projektek ideje még nem érkezett el.
MOBILESÉLYEK. A Telekom Srbija a tulajdonosa a Szerbiában a hívószáma által csak 064-nek nevezett szolgáltatónak, a Mobtelnek; a partnerek ebben az üzletben is a Telecom Italia és az OTE. Amennyiben Belgrád rászánja magát újabb befektető bevonására, a cég ígéretes zsákmány: júniusban 1,1 millió előfizetője volt. A másik mobilszolgáltató, a Mobtel szintén a milosevicsi idők terméke. Az akkori rendszer egyik legkiemelkedőbb – természetesen Milosevicshez közel álló – üzleti konglomerációja, azaz a Karics-testvérek fémjelezte üzleti birodalom, illetve az állami posta által “összedobott” vállalatra azonban nehéz idők járnak. Hiába változtatták cégük nevét Karicsék a semlegesen hangzó Astra Groupra, ezzel senkit sem tévesztettek meg; jogászok hada foglalkozik ma azzal, hogy szabálytalanságokra bukkanjon a korabeli szerződésben. Így egyre valószínűbb, hogy a következő Mobtel-tenderen nem csupán a cégben még meglévő 49 százalékos állami tulajdonért, hanem a Karics-testvérek részesedésének jókora hányadáért is versenyeznek majd az indulók.
A belgrádi megbeszélések után az OTP küldöttsége sem tagadta, hogy érdeklik a szerb bankok. Ám azt, hogy melyik tetszene a legjobban, egyelőre nem árulták el. Annyi bizonyos: a bank önállóan akkor sem léphetne fel, ha lennének ilyen tervei. Egy kormányhatározat értelmében ugyanis külföldi pénzintézet csak úgy teheti be a lábát Szerbiába, ha felkarol egy már létező szerb bankot. A privatizáció mellett a tőkebefektetés is elfogadható, így a külföldi bank többségi tulajdonossá, vagy egyenértékű partnerré válhat.
Mindennek előkészítéseként Belgrád igyekszik rendet teremteni a piacon. A korábbi 83 bankból 26-ról derült ki, hogy fizetésképtelen. A 4 legnagyobbat ez év januárjában fel is számolta a kormány, a lépést követő kisebb belpolitikai botrány vállalásával is jelezve elszántságát a külvilág felé. A megmaradt bankok konszolidációjára az idén a GDP 1,2 százalékát fordítják, azaz 170 millió eurót.
INDUL A VERSENY. A nemzetközi szereplők “beszivárgása” elkezdődött: már aktív Szerbiában többek között a Bank Austria Creditanstalt, a Raiffeisen Bank és a Société Générale. Mefigyelhető egyúttal, hogy míg a bankok korábban jórészt a vállalati szférát szolgálták, újabban egyre inkább a lakosság felé nyitnak. Megjelentek az első szerb hitelkártyák és immár újra nyújtanak hitelt is a bankok, igaz egyelőre csupán ingatlan- vagy gépjárművásárlásra. Az új stratégiának köszönhetően növekszik is a lakossági ügyfelek száma: az elmúlt egy évben csaknem egymilliárd euró értékű pénzt helyeztek magán megtakarítási számlákra. Mindez kedvező jel lehet az elsősorban a lakossági bankként ismert – és Szerbiában is kétségtelenül effajta pénzintézet iránt érdeklődő – OTP számára.
