London, Canary Wharf – Európa egyik legnevesebb befektetési bankárának – irodája egy korai tavaszi reggelen, 2002-ben. Az iroda lakója egyáltalán nem igyekszik leplezni, mennyire frusztrálva érzi magát az üzletmenet pangása miatt. “Aki mostanában azt mondja, hogy nem ér rá találkozni veled, mert túlságosan elfoglalt, az biztosan hazudik.”
CSALÓDÁSOK. A befektetési banki világban pár hónapja a legtöbben még úgy gondolták, hogy a szörnyűséges 2001-es esztendő után mostanra megint lendületbe jönnek a dolgok. Azon senki nem lepődött meg, hogy az európai fúziók és felvásárlások (M&A) értéke tavaly 549 milliárd dollárra zuhant az egy évvel korábbi 1012 milliárdról, pedig már 2000-ben is jókora visszaesést mértek az 1999-es 1521 milliárdhoz képest. De a bankfőnökök csak 10 százalékkal, vagy még ennél is kisebb mértékben csökkentették a létszámot, nehogy lemaradjanak, ha hirtelen visszatérnek a jó idők. A fellendülés azonban még várat magára: az idén eddig a befektetési banki üzlet összes fő területén a pangás a jellemző. “2000 a boom éve volt a részvénykereskedelemben, 2001 a boom éve volt a kötvénypiacon, az idén viszont sehol nincs boom” – kesereg Jeremy Sigee, a Schroder Salomon Smith Barney londoni banki elemzője.
Sok cégnél már letettek arról, hogy 2002-ben bármi jó történhet velük. Richard Ramsden, a Goldman Sachs szintén Londonban tevékenykedő banki elemzője szerint az M&A-érték az idén 15-20 százalékkal sülylyed, a részvénykibocsátások stagnálni fognak, a zárt végű befektetési alapoknál pedig 7 százalékos lesz a csökkenés. Úgy tűnik, mintha a múlt századdal együtt elmúltak volna a 10 milliárd dollárt meghaladó értékű megafúziók is, amelyekből a bankok hatalmasakat kaszáltak annak idején. A bankvezetők manapság nem érzik jól magukat újonnan épített londoni irodáikban. Kénytelenek azon gondolkodni, hogy még hány embert bocsássanak el. A pletykák szerint újabb 10 százaléknak kell rövidesen távoznia. A legjobban fizetett bankárok jövedelme ennél nagyobb mértékben csökken, 2001-re feleakkora bónuszokat kaptak, mint egy évvel korábban, sőt a korábbi “dolláreső-csinálók” pénze akár 70 százalékkal is fogyatkozhat.
Ha a sanyarú idők elhúzódnak, néhány cég kiszorulhat az üzletből, vagy legalábbis Európából. Kezdő bankárok egész generációja érezheti most úgy, hogy rossz pályát választott. Az óriási vagyonok reménye hiú ábrándnak bizonyul. “Ez az év nagyon kemény, s az európai piacokon nincs meg ugyanaz a fokú rugalmasság, mint az Egyesült Államokban” – mondja Peter A. Weinberg, a Goldman Sachs európai részlegének londoni társ-vezérigazgatója.
BEISMERÉSEK. Aztán jött 2001. A vezérigazgatókon úrrá lett az idegesség, a piacok összezuhantak, a befektetők elriadtak. A 2001 novemberével zárult üzleti évben a Goldman Európában elért adózás előtti eredménye – 3,96 milliárd dolláros bevétel mellett – 60 százalékkal, 906 millió dollárra esett. Valamivel jobban szerepelt a Morgan Stanley, amelynek európai profitja tavaly 30 százalékkal, 1,1 milliárd dollárra csökkent 3,99 milliárd dollár bevételnél. A nyereség jelentős része valószínűsíthetően a kereskedésből, a vagyonkezelésből és más, a szűken vett befektetési banki szakmán kívül eső tevékenységből származott. Maguk a bankvezetők ismerik el, hogy a központi befektetési banki üzletágban – ide tartozik többek közt az M&A-tanácsadás és a részvénykibocsátások lebonyolítása – még a legsikeresebb cégek is csak nagy nehezen tesznek szert nyereségre.
A bankárok újabban egyre többször teszik szóvá, milyen nehéz pénzt csinálni Európában, ahol a nyelvek és a szabályozások különfélesége költségnövelő tényező. Emellett a verseny is intenzívebb. Az amerikai piac nagy részét felosztotta egymás közt négy bank, nevezetesen a Goldman, a Morgan Stanley, a Merrill Lynch és a Citigroup. Ezek a globális óriások Európában is masszívan jelen vannak, csakhogy itt részint a páneurópai szereplők (mint a UBS Warburg vagy a Deutsche Bank), részint az országos nagybankok (például a BNP Paribas) társaságában.
A piaci zsúfoltság több következménnyel is jár. Mindenekelőtt Európában alacsonyabbak a részvény- és kötvénykibocsátás, valamint az M&A-tanácsadás jutalékai, mint az Egyesült Államokban. Másodszor a globális nagybankok az ügyfelek akaratából kénytelenek megosztani az ügyleteket a helyi pénzintézetekkel. Végül, az európai társaságok az amerikaiaknál gyakrabban követelik azt a befektetési bankoktól, hogy vállaljanak számukra hitelnyújtási kötelezettséget, ha meg akarják kapni a jól fizetett tanácsadói munkát.
A boldog idők aligha térnek vissza egyhamar. Ma már sok elemző rendellenesnek tartja azt az évi 20 százalékos növekedést, amelyet a befektetési banki szektor a múlt évtized végén produkált. Még arra is feltehetően hónapokat kell várni, hogy a cégek legalább szerény növekedésnek örülhessenek. Vannak persze reménykedő bankárok is, akik az üzleti bizalom javulására és a részvénypiacok újabban tapasztalható éledezésére hivatkozva azt állítják, hogy a neheze már elmúlt, és az üzlet rövidesen ismét beindul. Amennyiben az ipari növekedés lendületet vesz, üteme hosszabb távon megközelítheti a GDP-gyarapodás két és félszeresét. Azonban ilyen tempó mellett is tíz évbe telhet, mire az európai M&A-volumen újra eléri az 1999-es csúcsot.
A nagybankok vezetői abban bíznak, hogy a piac szűkülése miatt a kisebb riválisok kiszorulnak az üzletből. A vállalatok és a vagyonkezelő alapok egyaránt kurtítják azon bankok listáját, amelyekre a tőkebevonási tanácsadásban, illetve az értékpapír-kereskedelemben számítanak. Minthogy a középméretű bankok csak a töredékét kapják a nagyobb vetélytársaik által kasszírozott díjaknak, nem világos – az utóbbiak vezetői számára sem -, hogyan engedhetik meg maguknak a teljes körű szolgáltatások hatalmas költségeit.
A mai piaci viszonyok mellett sérülékenynek tűnnek olyan pénzintézetek befektetési banki részlegei, mint a Dresdner Bank, az ABN Amro és a Commerzbank. Ezek a kisebb szereplők nem tudtak beolvadni valamely vezető bankházba. Az óriásbankok abban is reménykednek, hogy a verseny erősödése miatt meghátrálásra fog kényszerülni néhány nagyobb rivális is, mint a Credit Suisse First Boston és a J.P. Morgan Chase. Igaz, e társaságok jelenleg fontos tényezői az európai piacnak: a Dealogic piackutató cég adatai szerint a március közepéig lebonyolított M&A-ügyleteket tekintve a Morgan Stanley vezet 20 milliárd dolláros ügyletértékkel, mögötte azonban a J.P. Morgan következik 16 milliárd dollárral, a CSFB pedig a harmadik, 12 milliárddal. De ebből még túl korai lenne bármilyen következtetést levonni. Tavaly – a papírformát igazolva – a Goldman, a Morgan Stanley és a Merrill osztozott az első három helyen, míg a CSFB és a UBS Warburg kiszorult az első ötből.
LEHETŐSÉGEK. A befektetési bankok többségének megítélése szerint Európa sok lehetőséget rejt még magában. Számos itteni bank továbbra is egyedül saját országos piacára koncentrál, a vállalati szektor éppen csak tanulgatja, hogyan szerezzen tőkét kötvénykibocsátással, a lakosság pedig – néhány ország kivételével – csupán rövid ideje fedezte fel magának a részvényt mint befektetési lehetőséget. Az elkövetkező egy-két évben kiderül, melyik időszak volt a csalóka: a mostani, amikor a befektetési bankok jobbára csak szenvednek, vagy a megelőző, amikor ömlött hozzájuk a pénz.
