Sokan forognak most a sírjukban. Így Clemenceau (a “Tigris”), az első világháború utáni békekonferenciák kulissza mögötti karmestere, meg a Karagyorgyevics-dinasztia elhunyt tagjai. És forog talán mindenekelőtt Tito, aki szembeszállt Sztálinnal és ezzel nagy nemzetközi tekintélyt szerzett Jugoszláviának. Emellett pedig egyben tudta tartani az országot azzal, hogy kezelhető keretek közé szorította a szerb hegemónia-törekvéseket.
A múlt hét derekától a “Jugoszlávia” címszónak el kell tűnnie a lexikonokból. Helyette ez a különös név szerepelne: Szerbia és Montenegró.
A változás mögött két forgatókönyv szálai fonódnak össze. Az első: Szerbia és Montenegró viszonya. Miután Bosznia és Koszovó NATO-ellenőrzés alá került, a maradék “kis Jugoszláviát” Szerbia és Montenegró alkotta. Utóbbiban Gyukanovics, a köztársaság elnöke évek óta harcolt már a Milosevics-rezsim ellen. Végső célja Montenegró függetlensége volt, s ez maradt Milosevics bukása és tavaly áprilisi letartóztatása után is. Tavaly nyáron ezeken a hasábokon két lehetséges végkimenetelről írtam (Figyelő, 2001/27. szám). Az egyik az volt, hogy kis Jugoszlávia konszolidálódik. A másik, hogy kilép Montenegró, s akkor “Finis Jugoslaviae”. Vége Jugoszláviának. “Egyelőre nagyobb esély van az utóbbi forgatókönyv valamelyik változatára” – szólt az akkori kombináció. A valóság azonban bonyolultabb minden jóslatnál. A Jugoszlávia név eltűnik. Szerbia és Montenegró védelmi és külpolitikája közös, de gazdaságpolitikája, pénzneme és vámrendszere önálló. Három év után Montenegró felülvizsgálhatja a helyzetet, és kiléphet a közös államból. Tehát: Finis Jugoslaviae – de kérdőjellel.
KÜLSŐ NYOMÁS. A döntésről nyomban heves belpolitikai viták robbantak ki, miután ezt a megoldást erős külső nyomás kényszerítette Belgrádra. Az Európai Unió minden befolyását latba vetette Montenegró elszakadása ellen. A Brüsszel számára elfogadható Gyingyics szerb miniszterelnököt gyengítette volna egy olyan szeparatizmus támogatása, amely Milosevics-csel szemben jogos lehetett.
A második forgatókönyv főszereplője Milosevics, a belgrádi kényúr, aki most a hágai nemzetközi bíróság előtt áll. Annyiban volt szerepe a Szerbia kontra Montenegró forgatókönyvben is, hogy az ő letűnése tette időszerűtlenné Gyukanovics elszakadási vonalát. A második szcenárió azonban már szinte róla szól. Maga a történet egy “B” kategóriájú amerikai kém-krimi sztorija lehetne. Egy nappal a Jugoszlávia név eltűnése után a katonai elhárítás letartóztatta Perisics tábornokot, szerb miniszterelnök-helyettest, valamint John David Neighbor amerikai diplomatát. A vád: Perisics Milosevics bűneit bizonyító iratokat adott át a diplomatának, megkönnyítendő a hágai törvényszék dolgát.
E történet mögött két ember és két politikai felfogás harca dúl. A felszínen Milosevics jövőjéről, valójában azonban arról, hogy milyen ország lesz “Szerbia és Montenegró”.
KOSTUNICA KONTRA GYINGYICS. Az egyik küzdő fél Kostunica, az állam elnöke, nagytekintélyű alkotmányjogász, aki – nacionalista lévén – kétes legitimitásúnak tartja Hágát. Ő ellenezte Milosevics kiadatását, szerinte Belgrádban kellett volna felelősségre vonni a bukott diktátort. A hadsereg parancsnoksága Kostunica alá tartozik, és az elnök ki is jelentette, hogy a katonai elhárítás “akciójának törvényessége vitathatatlan”.
Az ellenfél a szerb miniszterelnök, aki nyugati értelemben vett szociáldemokratának tekinthető, s teljesen együttműködik a hágai bírósággal. Az ő álláspontja szerint “a katonai hírszerzés önállósította magát és ellenőrzés nélkül cselekedett”. Magyarán: Gyingyics arra céloz, hogy Kostunica állhat az akció mögött.
Szombaton Perisics kiszabadult, hétfőn Kostunica zárt ajtók mögött rendkívüli tanácskozást tartott, katonai részvétellel. Néhány órával később az államelnök pártja Gyingyics lemondását követelte.
A belgrádi dosszié újra nyitva van. “Szerbia és Montenegró” többszörösen is választani kényszerül. Inkább előbb, mint utóbb véget kell vetnie a hadsereg különleges hatalmi státusának. Nehéz munkával meg kell szabadítania a közvélemény jelentős részét a Milosevicshez kötődő nagyszerb mítosztól. És ami ezzel egyet jelent: végül választania kell Kostunica és Gyingyics, nacionalizmus és európaiság között.
