Gazdaság

Interjú Matolcsy Györggyel – Lendületben tart

A központi költségvetés stratégiai célokat szolgáló költései segítenek kiegyenlíteni a nemzetközi recesszió hatásait - vallja a gazdasági miniszter, aki a növekedés fenntartása érdekében nem erőltetné az infláció radikális letörését.

Véleménye szerint milyen mértékben veti vissza a világ- és a hazai gazdaságot a World Trade Center elleni merénylet és egy esetleges NATO ellencsapás?

Interjú Matolcsy Györggyel – Lendületben tart 1– A világgazdaság majd’ egy éve már lassulóban van. Egyrészt véget ért a kilencvenes évek konjunktúrája, másrészt átmenetileg kifáradt a telekommunikációs és internetes lendület. Ebbe a helyzetbe robbant bele a terrortámadás, amely jelentős negatív hatást gyakorol az Egyesült Államok gazdaságára és az első félévi 1,8 százalékos növekedést éves átlagban leviszi 1 százalék alá. Az Európai Unió növekedésére a vártnál talán kevésbé fognak hatni az események. Az új helyzet kétségkívül mérsékli a magyar gazdaság lendületét, de olyan erős lassító hatással nem jár, mint az amerikai vagy a nyugat-európai gazdaságban. 2000-ben olyan gazdaságfejlesztési programok indultak el – alapvetően a lakásépítés és a közlekedési infrastruktúra-fejlesztés területén -, amelyek 2001-2002-ben a külső húzóerő gyengülését részben a belső húzóerő erősödésével kiegyensúlyozzák. Az idén és jövőre is 4 százalék fölötti gazdasági növekedés lehetséges, még abban az esetben is, ha az Európai Unióé 2 százalék alá csökkenne.

– El tud-e képzelni egy olyan forgatókönyvet, amely szerint a feszült nemzetközi légkör éppenséggel felértékeli Magyarországot mint biztos befektetési célpontot?

– Az egész közép-európai térség – benne Magyarország is – felértékelődik, mert az orosz pénzügyi krízis már egyértelműen bizonyította, hogy ez a régió nem az orosz válságövezethez, hanem az Európai Unióhoz kötődik.

– A rendkívüli nemzetközi helyzet Ön szerint nem indokolja-e, hogy a jövő évi költségvetési tartalékokat a tervezettnél nagyobb mértékben töltsék fel?

– Nem. Azokból az előrejelzésekből, amelyeket hazánk és a többi közép-európai ország következő féléves kilátásairól adunk, nem következik, hogy emelni kellene a tartalékot.

– Mivel magyarázható, hogy az ígért – és remélt – 7 százalékos gazdasági növekedés nem valósult meg Magyarországon, sőt a tényleges teljesítmény ettől jóval elmarad?

– Ahhoz, hogy 15-20 év alatt behozhassuk lemaradásunkat, a magyar gazdaság fejlődésének nagyjából kétszer gyorsabbnak kell lennie a dinamikusan növekvő Európai Unió átlagos növekedésénél. Ha a világgazdaság meg tudta volna őrizni a múlt év első felében mutatott dinamikáját, akkor ma a magyar gazdaság növekedése 7 százalék felett volna. Ha az ipari export bővülése nem “csak” kétszámjegyű lenne, hanem meghaladná a 20 százalékot, akkor a magyar gazdaságban beindult belső motorok – a lakásépítés, a fogyasztás, a közlekedési infrastruktúra és a minőségi turizmus fejlesztése – együttesen már ebben az évben fölvinnék 7 százalékra a növekedést. Tudom, hogy nagyon sok a “ha”, a feltételes mód, de a közgazdasági modellezés már csak ilyen. A magyar gazdaságban mindenesetre rendkívüli lendület van, s erre ékes bizonyíték, hogy 4 százalék feletti dinamikát várhatunk az idén, miközben az unió átlaga 1,5-1,7 százalék körüli.

– Nem tart attól, hogy a jegybank és a kormány által prioritásként kezelt infláció-csökkentés egyben lehűti a növekedés ütemét is?

– Erről vita folyik a kormányzaton belül is. Itt a mértékekről van szó. Nem kétséges, hogy az inflációt meg kellett törnünk. A Gazdasági Minisztérium sokáig ellenállt a monetáris politika és az árfolyam-politika megváltoztatási szándékának. Amikor azonban azt láttuk, hogy nincs más módszerünk az inflációs trend megváltoztatására, akkor egyértelműen e politika mellé álltunk. Valóban az a kérdés, hogy jövőre, amennyiben teljesül a Magyar Nemzeti Bank 4,5 százalékos év végi inflációs célkitűzése, az milyen hatással lesz a növekedésre. Nekem az a véleményem, hogy inkább 5,5 százalékra kellene “belőni” az inflációs célt.

– Tehát Ön szerint nem kellene lefojtani az inflációt.

– Nem kell az inflációt mesterséges eszközökkel annyira lefojtani, hogy az már kockáztassa növekedési lendületünk fenntartását. Bár megjegyzem, hogy ma a lendületet a lakásépítés és a közlekedési infrastruktúra-fejlesztés adja, s ezek egyike sem érzékeny az inflációcsökkenési trendre. Sőt a lakásépítés esetében – amennyiben mérséklődik az inflációs szint, csökkennek a kamatok is -, és ha fenntartjuk a kamattámogatási rendszert, márpedig fenntartjuk, akkor ez még további lendületet is ad. Azt a lengyel gazdaságpolitikai hibát semmiképpen nem szabad elkövetnünk, hogy az infláció mesterséges leszorításának oltárán feláldozzuk a növekedést.

– Nem gondolja, hogy az infláció letöréséhez nem elegendő a monetáris politika eszköztárának a használata, hanem a költségvetésben is vissza kellene fogni a költekezést?

– Ha az inflációs célkitűzés legalsó szintjére, tehát 4,5 százalékra állítjuk be az év végi inflációt, akkor hozzá kellene nyúlni a költségvetési kiadásokhoz is. Úgy vélem azonban, hogy a magyar gazdaság érdeke ezzel pont ellentétes. Az az érdekünk, hogy az inflációs trend megfordítása után a növekedési lendület fenntartására még alkalmas inflációs szintet célozzunk meg. Ezért elegendőnek tartom a monetáris politika változását az infláció leszorítására, és fordítva: nagyon jónak tartom, hogy a költségvetési forrásokat használjuk föl a gazdasági növekedés lendületének fenntartására.

– Az állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Bank elkezdte a tárgyalásokat a tőzsdén jegyzett, magántulajdonú Mol Rt.-vel a gázüzletág átvételéről. Nem tart-e attól, hogy amennyiben létrejön az üzlet, akkor az állam egy újabb vállalkozói szerepkört vállal magára?

– Általában nem vagyok híve az állami tulajdonnak az üzleti szektorban. A Mol gázüzletága esetében egy kicsit más a helyzet, ezért átmenetileg támogatom annak állami megvásárlását. A Mol ugyanis az olajüzletágra szeretne összpontosítani és regionálisan meghatározó olajipari vállalattá kíván válni. Ezt a stratégiai tervet azonban akadályozza, hogy óriási veszteségeket szenved el a gázüzletágon, minthogy a kormány – részben az inflációs célok teljesítése érdekében – alacsonyan tartja a gázárakat.

– Eredményesnek tartja-e a kis- és középvállalatok támogatását?

– Eredményesek a programok néhány ágazatnál – a lakásépítésnél, a turizmusnál, a közlekedési infrastruktúra-fejlesztésnél, valamint a szolgáltatói szektorban. A gazdaság egészében – és kisebb részben az exporton belül is – növekszik a kis- és középvállalati szektor teljesítményének aránya. Fordulat akkor lesz, amikor tömegesen megindul a középvállalattá válás folyamata. Erről még nincs szó. Ehhez szükségünk van világgazdasági élénkülésre, hogy újból beinduljanak a multinacionális cégek befektetései.

– A megváltozott nemzetközi klímában nem tartja szükségesnek, hogy a kormány ismét támogassa – persze más formában, mint a kis- és középvállalatokat – a nemzetközi cégek befektetéseit?

– Egyértelműen szükségesnek tartom. A magyar kormány az uniós csatlakozásig nem mond le egyetlen egy, a befektetőknek eddig nyújtott kedvezményről sem. Minden nemzetközi szereplésünket megragadunk arra, hogy hirdessük: a Széchenyi-tervvel egy új gazdaságfejlesztési szakasz indult el, amikor az ország egész területét megnyitjuk a befektetők előtt. Azon keresztül, hogy az országhatárok felé kiépülnek az autópályák, az autóutak, a befektetők eljuthatnak a nagy tudományos központjainkba: Szegedre, Debrecenbe, Miskolcra, Pécsre. Márpedig, ha ismét lendületet kap az Új Gazdaság, akkor annak szüksége lesz a kutató-fejlesztő kapacitásokra, az egyetemi központokra. Belátható időn belül a magyar államhatárok lesznek az Európai Unió határai. Ez azt jelenti, hogy a határövezetben fekvő magyar nagyvárosok az EU regionális gazdasági központjaivá válnak. Ez nagy üzleti lehetőségeket nyit a nyugati befektetők számára.

– Ha 2002-ben a Fidesz alakíthatna kormányt, Ön mit módosítana a gazdaságpolitikán?

– Amennyiben így alakul, a kormány mindenképpen kétéves költségvetést fog előkészíteni. A Széchenyi-tervet tízéves programokká kiterjesztve kellene továbbfejleszteni, beemelve abba a mezőgazdaságot és az élelmiszeripart, az egészségügyet, az oktatást és egy sor regionális programot. Ez azt is jelenti, hogy a Széchenyi-terv pénzügyi forrásait össze kellene kötni a gazdasági növekedés által teremtett többletbevételekkel. Minden egyes többletforint egyötödét vissza kell áramoltatni a Széchenyi-tervbe.

– Tart-e attól, hogy amennyiben 2002-ben a szocialisták alakítanak kormányt, alapvetően más mederbe terelődik a gazdaságpolitika és az “romba dönti” az Ön által megtestesített gazdaságfilozófia vívmányait?

– Romba nem döntené, hiszen az MSZP miniszterelnök-jelöltje úgy nyilatkozik, hogy folytatni akarja a Széchenyi-tervet. Őszintén szólva mint közgazdász attól tartanék, hogy azokat a következő lépéseket, amelyek a Széchenyi-terv második-harmadik szakaszát alapozhatják meg, nem vállalná magára egy MSZP-kormány. A két politikai oldal között van egy óriási különbség: az egyik egy vállalkozó, időnként kockáztató, mindig újat nyitó és új felé menő, nagy programokban gondolkodó csoport. Ez a Fidesz. A másik oldal pedig inkább szerényebben, óvatosabban, kockázatokat kerülve, a nagy programokról lemondva szeretne gazdaságpolitikát csinálni. Ilyen volt a MSZP miniszterelnök-jelöltjének az a jól becsomagolt kijelentése is, amelynek lényege, hogy ő nem támogatná az olimpia megrendezését. A XXI. század első évtizedében Magyarország akkor tudja kihasználni a felzárkózás valóban kézzelfogható lehetőségeit, ha merész, bátor, vállalkozó szellemű, újító, nagy programokban gondolkodó, azok mellé pénzt állító gazdaságpolitikát folytat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik