Az egyik legnagyobb magyar, tőzsdén is jegyzett szállodacég, a Danubius – igaz, csak egy befektetőcég kisebbségi részvényeseként – megjelent Erdélyben, a fürdőjéről nevezetes Szovátán. Sokan azt remélik, hogy ez a lépés áttörést hozhat, kedvező tapasztalatok esetén további befektetőket csalogatva a turizmusba.
Szováta magyar szakértők szerint még 15 évvel ezelőtt is híresebb és jobban eladható volt a nyugati piacokon, mint a nyugat-magyarországi Hévíz. A sós vizéről híres fürdőtelep Marosvásárhelytől mintegy 50 kilométerre, a Székelyföld határán, az úgynevezett parajdi sóvidéken található. A fürdő központja a Medve-tó, valószínűleg az alul lévő sórétegek kimosódása következtében fellépő hőforrásokat, hegyi patakokat eltorlaszoló hegyomlással keletkezett. Érdekessége és gyógyhatásának egyik titka, hogy felszínén a sósvíz normál hőmérsékletű, mélyebben azonban sótartalma egyre nagyobb, hőmérséklete egyre magasabb lesz, kétméteres mélységben már a 40-50 fokot is eléri. A fürdőtelep a XIX. század második felében épült, stílusa az akkori Magyarországon épült fürdőkével – talán Hévízzel – egyezik leginkább.
Szovátán még ma is érezhető valami a Monarchia patinás fürdőtelepeinek hangulatából, igaz, építészeti stílusa jelentősen eltér a csehországi fürdővárosokétól. A síkvidéki Hévízzel szemben a Medve-tó és a kisebb Fekete-tó 500-600 méter magas hegyek között, erdők közepén fekszik, a múlt századi, fából épült villák elegánsan húzódnak meg az erdős domboldalban. Persze a hetvenes évek szocialista állama itt is jelentős fejlesztéseket hajtott végre, modern szállodákkal jócskán megnövelve a fürdőhely kapacitását. Az elmúlt közel 20 évben azonban nemhogy fejlesztések, de még karbantartások sem igen történtek – panaszkodnak a helybéliek, a leromlott állagú Szovátát ma jobbára csak Romániából érkező vendégek látogatják. (Egy-két éve rengetegen érkeztek Moldáviából, amíg a két ország közötti forgalomban nem kellett útlevél, ma azonban kevesebben jönnek.)
Protestáns etikával 
Az, hogy hitélet, kultúra és gazdaság egymást erősítve fonódjon össze, vagy, hogy egy egyházi emberek által létrehozott alapítvány gazdasági célokat kövessen, nem tekinthető tipikusnak Romániában. A L.A.M. nevű alapítvány tevékenységén keresztül mindazonáltal ábrázolható Románia elmúlt tíz éve is.
Illyefalva ezer lakosú falu a Székelyföld határán, Sepsiszentgyörgytől délre. Erődtemplomán érződik a közeli Szászföld építészeti hatása. A XV. századi erődítményt az 1972-es földrengés súlyosan megrongálta. Kató Béla, a forradalom után rövid ideig a falu polgármesteri tisztségét is ellátó református lelkész úgy érezte, az erőd újjáépítése olyan szimbolikus tett lenne, ami mindenki számára egyértelművé tenné, hogy új korszak kezdődött, s hozzájárulna egy újfajta, önálló gondolkodásmód kialakulásához, ami a tiszteletes meggyőződése szerint az autonóm egyén alapja. Önmagában a vár felújítására azonban a kilencvenes évek elején nem is lehetett volna pénzt összegyűjteni, ezért azt összekapcsolták egy másik tervvel: konferencia-központot és szálláshelyeket építenek a bástyákban. 1990-ben Svájcból kaptak pénzt terveikhez, a kivitelezést azonban mindenképpen helyi építőipari cégre szerették volna bízni – Illyefalván azonban ekkor ilyen még nem létezett. Szakemberek azonban voltak, akikkel megállapodtak a munka elvégzéséről, és a pénz egy részét előlegként a rendelkezésükre bocsátották. Így alakult meg az ILCOM Kft. magánszemélyek és a KIDA alapítvány 50-50 százalékos részvételével. A KIDA alapítványt árva gyerekek nevelésére hozták létre, működését részben az építőipari cég, részben a konferenciaközpont bevételei fedezik. Ez utóbbit ugyanis részben üzleti alapon működtetik; Kató Béláék a konferenciaközpont üzleti tervénél is úgy számoltak, mintha üzleti befektetésről lenne szó, aminek a tervezrtt időn belül meg kell térülnie. Az osztalékok a gyermekfalut illetik, ahol önálló lakásokban élő, gyermektelen házaspárok nevelnek 3-4 gyereket, amiért az anya fizetést kap.
Az Illyefalván létrehozott alapítványokra nagyon jellemző az efféle üzleti logika erőteljes érvényesülése. Kató Béla és társai úgy vélik, igazán segíteni akkor tudnak, ha önálló gondolkodásra és cselekvésre nevelik az államszocializmusban erről leszoktatott embereket. A Kató Béla csapata által elindított vállalkozások közül a L.A.M. az, amelyről a legtöbbet beszélnek Erdélyben. Egy bank, egy hitelszövetkezet, egy segélyalap és egy vállalkozásokat segítő alapítvány sajátos kombinációjáról van szó, amely dolláralapú – eleinte – kamatmentes hiteleket nyújt magánvállalkozások elindításához, úgy, hogy a jelentkezőket a hitel folyósítását megelőzően – gazdasági, menedzseri ismereteket átadó tanfolyamokon – megpróbálják felkészíteni.
Az alapítvány neve betűszó: németül, románul és magyarul a mezőgazdaság kifejezés első betűjéből áll. A L.A.M. létrehozói úgy gondolták, hogy fiatalabbakat csak akkor lehet mezőgazdasági vállalkozásokra ösztönözni, ha megismerik, miként működik az a fejlett országokban. Eleinte úgy vélték, elegendő kiküldeni az embereket dolgozni egy svájci gazdaságba, és amit ott tanulnak, azt majd otthon is tudják hasznosítani. Kiderült azonban, hogy tőke hiányában nem tudtak otthon mihez kezdeni, ráadásul megtapasztalva, hogy máshol milyen esélyeik lennének, otthoni helyzetüket még inkább kilátástalannak érezték. A L.A.M. ekkor kezdett el külföldön forrásokat gyűjteni, hogy abból a vállalkozások elindításához szükséges kölcsönöket nyújtson olyanoknak, akik kellő felkészültséggel és ingatlanfedezettel rendelkeztek, továbbá vállalták, hogy részt vesznek az alapítvány által szervezett tanfolyamokon.
MAGYAR LOBBI. Szováta megszerzéséért híreink szerint már évek óta lobbizik egy magyar befektetői csoport, a Danubius néhány hónappal ezelőtti megjelenéséig sikertelenül. Nem tudni, hogy annak ellenére, vagy talán éppen azért sikertelenül, mert a csoport a magyar kormány támogatását is élvezte, hiszen tagjai között volt 35 százalékos részesedéssel a külföldi magyar befektetések támogatására létrehozott Corvinus Rt. és számos magánbefektetők kezén lévő társaság. A Salina Invest alapítói – a Corvinus Rt. mellett – a Kurkó János tulajdonában álló csíkszeredai, szállodákat üzemeltető és üzemanyag-kereskedelemmel foglalkozó Öcsi Fuel Srl., az Alfa Terv 2000 tervező cég, a debreceni MRP-szervezet és a menedzsment tulajdonában lévő Civis Hotels, az Aktív Konferencia Rt. és a Vegyépszer egyik leánycége, a Véber Kft. voltak. A Szovátán hallott hírt – mely szerint évek óta húzódó tárgyalásokról van szó – nem erősítette meg Kurkó János, a Marosvásárhelyen 2000 novemberében bejegyzett Salina Invest Srl. ügyvezetője. A csíkszeredai vállalkozó szerint a privatizációról csak 2000 végén kezdtek el tárgyalásokat folytatni a román vagyonügynökséggel, az APAPS-szal. Állítólag a Danubius csak a privatizációs tender beadása előtti héten csatlakozott a konzorciumhoz. A Danubius részesedése a Salina Investben ekkor 10 százalékos volt, a vételár májusi kifizetését követően azonban tulajdoni hányada már 20 százalékra nőtt. Kurkó János szerint cége, az Öcsi Fuel továbbra is tulajdonos a Szováta Fürdő Vállalat 87 százalékát megvásárló társaságban, pedig híreink szerint a vételár kifizetése óta a Salina tulajdonosi struktúrája jelentősen átrendeződött. Várady Zoltán a Corvinus Rt. vezérigazgatója elmondta, hogy a vételár kifizetésvel kapcsolatos tőkeemelést a Danubiuson és a Corvinuson kívül csak az Alfa Terv 2000 és a Véber Kft. vállalta, így most ez a négy cég rendelkezik jelentős tulajdoni hányaddal a Salinában. Az induló konstrukció mindenesetre meglehetősen furcsa. Mi lehetett a célja a 4-5 részvényesnek a minden fél által a szakma legjobbjaként elismert és tőkével is jól ellátott Danubius mellett? Vajon könnyítette, vagy nehezítette a privatizációt, hogy abban a magyar állami tulajdonban lévő és bevallottan a határon túli magyar tőkebefektetéseket támogató Corvinus Rt. is részt vett? Egyáltalán, miért indult a jó néhány – köztük határon túli – akvizíciót is lebonyolító Danubius egy ilyen sok tagot tömörítő befektetői csoport részeként a profiljába amúgy jól illő Szováta Fürdő megszerzéséért? Mint emlékezetes, a csehországi Marienbadban (Figyelő, 2000/20. szám) az ottani fürdővállalat felvásárlását, hosszas előkészítés után ugyan, de egyedül hajtotta végre a gyógyszállók üzemeltetésére szakosodott, angol tulajdonosi hátterű, de magyar irányítású társaság. Igaz, egyetlen forrásunk sem vállalta nevével a nyilatkozatot, de többen tudni vélték, hogy a Danubius részvételének feltétele volt az Öcsi Fuel és több magyarországi cég távozása a Salinából.
A konstrukcióra kétféle magyarázatot is kaptunk: Várady Zoltán szerint a neves szállodacég az ügylet kockázatát akarta így csökkenteni. A néhány millió dolláros vételár mellett ugyanis 5 millió dolláros befektetést és a szállodák háromcsillagosra emelését is vállalták. Ráadásul az intézmény gyógyközpontja műszaki okok miatt 6 éve zárva van, e nélkül pedig a gyógyfürdő színvonalasan nem működtethető. Várady Zoltán a teljes rekonstrukció költségét 15 millió dollárra becsülte. Igaz, ez a Danubius számára egyedül sem lenne elviselhetetlen megterhelés, de a befektetők úgy vélik, Szovátát újból be kell vezetni a piacra, ami a megtérülést 15 évre is kitolhatja, tájékoztatott Várady Zoltán.
Turizmus Erdélyben 
Erdély turisztikai vonzereje kiemelkedő: a népi hagyományok és a természeti szépségek a világ minden tájáról érkező látogató számára érdekesek lehetnek, a kulturális és történelmi emlékek pedig a magyar turistákat csábíthatnák. Mindeddig Erdélyben mégsem alakult ki sem magyar, sem nemzetközi turizmus. Nehezítette ezt a román gazdasági helyzet, az utak rossz állapota, a közbiztonságról érkező rossz hírek (bár a helybéliek szerint az autólopások száma például jóval alacsonyabb a magyarországi átlagnál), és nyilván az erdélyi turizmusba áramló tőke hiánya is. Jellemző, hogy a romániai magyarság között – ahol a magyarországinál sokkal nagyobb a mezőgazdasági népesség aránya – a falusi turizmus csak az utóbbi egy-két évben kezdett kialakulni. Jelenleg is mindössze néhány székelyföldi és kalotaszegi faluban foglalkoznak a turizmusnak ezzel a formájával, de Brassó környékén, román nyelvterületen is van néhány hasonló falu.
Pedig sokak szerint Erdély számára a turizmus lehet a gazdasági felemelkedés egyik motorja, ráadásul ebbe az üzletágba magyarországi befektetők is könnyen bekapcsolódhatnak. Egy elmaradott infrastruktúrájú országban azonban – hangzanak az ellenérvek – kockázatos vállalkozás lehet éppen a turizmusba fektetni.
Azt többen megerősítették, hogy a Danubius a részesedésével együtt a menedzsment-jogokat is megszerezte, kérdés, hogy kisebb tőkeerejű és szakmailag kevésbé kompetens partnerek bevonásával mérsékelhető-e egy ügylet kockázata. Ellentmond ennek az érvelésnek az is, hogy híreink szerint a felújításokhoz szükséges és a privatizációs szerződésben vállalt beruházásokat a Danubius finanszírozza. Kérdés, miként alakul a jövőben a Salina Invest tulajdonosi szerkezete.
Egy másik magyarázat szerint a magyar kormányhoz közelálló, a Salinát megalapító befektetők akkor vonták be a Danubiust az ügyletbe, amikor világossá vált, hogy a jó nevű és tapasztalt cég nélkül nem nyerhetnek a privatizációs pályázaton. Egyesek tudni vélik: a Danubius korábban azt is fontolgatta, hogy önállóan indul a Szováta privatizációjára kiírt tenderen, amitől csak a romániai közállapotok ismerete tartotta vissza.
KOCKÁZATOS ÜZLET. Az ügylet a Danubius szempontjából abban az esetben sem tűnik kockázatmentesnek, ha a szállodacég esetleg tőkeemelésekkel és háttérszerződésekkel biztosítja magának a többséget, illetve a menedzsment-jogokat, ugyanis a Fürdő Vállalat tulajdonában álló egyes ingatlanok tulajdonviszonyai sem minden esetben tisztázottak. A Romániában lezajlott reprivatizáció keretében ugyanis néhány villát – amelyek jogilag a Fürdő Vállalatéi – visszaadtak eredeti, államosítás előtti tulajdonosának. Ezeknél is jelentősebb azonban azoknak a száma, akik a létesítmények bérlőiként az elmúlt években hajtottak végre beruházásokat az ingatlanokon. Jó részük az idei évre, mivel szerződése lejárt már, nem is fizet bérleti díjat a Fürdő Vállalatnak. Az új tulajdonosok – úgy tűnik – békés megegyezésre törekednek, amit az is mutat, hogy a Salina által kilátásba helyezett felújítási munkálatok csak az idei szezon után kezdődnek, tehát a nyári hónapok bevétele még a bérlőket illeti.
A Fekete-tavat bérlő Gerghe Ordas örül annak, hogy végre történik valami Szovátán. A vállalkozó szerint ahhoz, hogy Szováta a nemzetközi turizmusban az őt megillető helyre kerüljön, jelentős befektetésekre van szükség, és erre csak egy nagy cég képes. Hasonló véleményen van az egyik villa bérlője, Szász Piroska is, igaz, az általa bérelt ingatlant az ortodox egyház is perli, szerintük ugyanis az épület az államosítás előtt az egyházé volt. Ezek a bérlők minden bizonnyal abban bíznak, hogy a nagybefektető beruházásainak köszönhetően olyan mértékben emelkedik a fürdőváros színvonala és kihasználtsága, hogy abból a jövőben valamilyen formában, ha másik ingatlant üzemeltetve is, de még ők is profitálhatnak.
Kallós-házi kálvária 
Kallós Zoltán, a nemzetközileg ismert néprajztudós esete jól jellemzi a romániai privatizációs gyakorlatot. Kallós Zoltán édesapja, a Bánffy-birtok tiszttartójaként dolgozott. Az 1950-ben elkobozott Kallós-ház a mezőségi Bánffy-birtokok egyik központjában, Válaszúton, nem messze a Bánffyak ma iskolának használt kastélyától található. Romániában a forradalmat követően az államosított ingatlanvagyon egy részét reprivatizálták, azaz az eredeti tulajdonosoknak, illetve örököseiknek adták vissza az épületeket és a részlegesen a földbirtokokat. Kallós Zoltántól azonban első körben megtagadták az ősi családi ház visszaszolgáltatását, miközben az azt körülvevő öthektáros gyümölcsöst visszaadták. Az ügyből per lett, és a perek Romániában sem zárulnak le gyorsan. Csakhogy az államosítást követően Kallósék házát – a román gyakorlatnak megfelelően – elfelejtették átírni a telekkönyvben, így tsz-irodaként is a néprajztudós nevén volt nyilvántartva. Így Kallós Zoltán néhány társával egyszerűen birtokba vette az amúgy is üresen álló épületet, melyben azóta alapítványa nyaranta néprajzi táborokat működtet, télen pedig bentlakásos iskolaként használják.
Azóta persze a bíróság visszaszolgáltatást elrendelő ítélete is megérkezett. (De a családi bútorokat már nem lehetett megmenteni, helyettük ma a feldolgozásra váró Kallós-gyűjtemény látható a házban.)
A Kallós-ház ma egyike a turistákat vonzani képes kevés helynek a kietlen – Kolozsvártól a Székelyföld határáig húzódó – Mezőségben.
Nem így látja a három nagy szálló bérlője. A helyiek elmondása szerint a rendszerváltás előtti szállodaigazgatók, akik évek óta bérlik az egykor általuk igazgatott épületeket, bírósághoz fordultak, bérleményeiket privatizációs lízingszerződéssé kívánják alakíttatni. Ezekhez az épületekhez kapcsolódik az egész fürdő üzemeltetéséért felelős gépészet egy része is, így a perek sorsa jelentősen befolyásolhatja a privatizációs ügylet kimenetelét. Az első pert a marosvásárhelyi bíróság a Fürdő Vállalat javára döntötte el, de két másik ítélet még hátravan. Ráadásul időközben Szováta privatizációjából politikai ügy lett: egy román szenátor parlamenti felszólalása szerint Szovátát eladták a magyar államnak. Igaz, a státusztörvény körüli vita miatt ez az ügy – lehet, hogy csak átmenetileg – elülni látszik. Kérdés, ezek az esetek mennyire tudják befolyásolni a magyar-román együttélést, az utcákat járva ugyanis ez a viszony ma inkább békésnek tűnik.
GAZDASÁGI HÁTTÉR. Románia gazdaságát egyébként egyszerre jellemzi a magas, 30 százalék körüli éves infláció, és az igen lassan javuló gazdasági helyzet. Igaz, az elmúlt évek csökkenése után tavaly szerény, 1,6 százalékos GDP-növekedést mértek, a kormány optimista előrejelzése pedig az idén 4,2 százalékos bővüléssel számol. Az akadozó, a politikai csatározások miatt újra és újra leálló privatizáció miatt viszont még mindig erős az állami jelenlét a gazdaságban.
Tovább rontotta a döntően az unióba exportáló cégek helyzetét, hogy a lej számottevően erősödött az euróval szemben. A devizakölcsönök kínálata ugyan növekedett, de a költségei még mindig jóval magasabbak, mint Magyarországon. A külföldi bankok korábban óvakodtak a hitelezéstől, a román pénzintézetek pedig nehezen és drágán jutottak forrásokhoz, részben a magas országkockázat miatt. Emellett a devizakölcsönök kockázata is magas volt, mert a lej árfolyama sokáig nagyon ingatag volt.
Ma ugyanakkor a jó vállalatoknak könnyű hitelhez jutniuk, mert ezekért az ügyfelekért a külföldi bankok is versenyeznek már.
A kereslet eközben még mindig nagyon gyenge, a minimálbér Romániában 15 ezer forintnak megfelelő összeg, és az átlagbér sem nagyságrendekkel magasabb, a statisztikai hivatal jelentése szerint 29-30 ezer forintnak megfelelő lej. Ráadásul a kilencvenes évek hiperinflációs környezetében, a strukturális válsággal küszködő, jelentősen zsugorodó gazdaságban még lakossági hitelek is alig léteztek. Az alacsony jövedelmek és nyugdíjak miatt nem egyedi eset Romániában, hogy városi emberek eladják városi – legtöbbször ez lakótelepit jelent – lakásukat, s vidéken házat, kertet vásárolva önellátó gazdálkodásba kezdenek.
Drakula-parkkal?
Erdély tapasztalataink szerint ma nyugodtabb, mint a róla élő kép. Kérdés, miként befolyásolja majd ezt az arculatot a román turisztikai miniszter Dracula-terve. Egy kétségtelenül meglévő imázst kívánnak a turisztika szolgálatába állítani. Az elképzelés szerint Erdélyben Disneyland mintájára Dracula-park létesülne, melynek helyszínéül a sértetlenül megmaradt középkori szász várost, Segesvárt szemelték ki. (Igaz, szóba került Törcsvár és Beszterce is.) A havasalföldi Dracul vajda kétes hírnevét annak köszönheti, hogy fejedelemségében sok ezer embert karóba húzatott. Segesvárt a román történetírás Dracul székhelyeként jegyzi, a magyarok szerint azonban a fejedelem mindössze néhány hónapot töltött a szász városban, a rossznyelvek szerint Mátyás király foglyaként.
Valószínű, hogy sokaknak ma Erdélyről – ha valami egyáltalán – tényleg csak Drakula jut az eszébe. Ahogy Magyarországról a puszta Kérdés, ha megvalósul a Drakula-park, elárasztják-e Erdélyt az olcsó szórakozást kereső amerikai turisták tömegei. Ennél is érdekesebb, hogy az ilyen turizmust vajon át lehet-e igényessé alakítani, lesz-e rá szándék és lehetőség.
“Ehhez persze az is hozzájárul, hogy a jogrendszer nem kedvez a hitelezőknek” – véli Szécsi Kálmán, a román takarékpénztár (CEC) székelyudvarhelyi fiókjának igazgatója. (Székelyudvarhely Hargita-megye második legnagyobb települése, jó néhány közepes méretű céggel, iskolákkal, kórházzal. Néhány magyarországi cégnek is van itt leányvállalata. A várost 90-95 százalékban magyarok lakják.) Szécsi elmondása szerint a forráspiacon csak akkor alakult ki igazi versenyhelyzet a bankszektoron belül, amikor 1999-ben az állampapír-befektetések a lakosság számára is elérhetővé váltak. Az elmúlt egy-két évben végbement egy konszolidációs folyamat, több görög és török bank mellett számos nagy nyugati pénzintézet is megjelent, s terjeszkedik Romániában. E mellett május óta a Román Nemzeti Bank tartalékai is jelentősen nőttek, ami a külföldi kötvénykibocsátásoknak és a beáramló működőtőkének tudható be. Ezzel nőtt a jegybank árfolyam-támogató képessége. Gazdasági körökben a kezdeti pesszimizmus után némiképp javult az ősz óta hivatalban lévő szocialista kormány megítélése.
