Az Európai Uniót sújtó marhaválság fényében egyre nyilvánvalóbb, hogy a közös agrárpolitika (CAP) jövőre esedékes áttekintése több lesz egyszerű felülvizsgálatnál. Hogyan kerülhető el, hogy ez az ambiciózus cél ne sodorja veszélybe a tagjelöltekkel folytatott mezőgazdasági tárgyalások menetrendjét?
– Nincs ok késlekedéstől tartani. A tárgyalásokon előterjesztendő közös EU-pozíció ugyanis a jelenlegi közösségi jogon alapul majd. Ezzel egy időben kerítünk sort a vitára a Berlinben elfogadott agrárcsomag félidei áttekintéséről. Ha a tagjelöltekkel folytatott tárgyalások közben kiderül, hogy a közösségi joganyagban is változások lesznek, akkor ezeket utólag számításba veszszük. De nincs semmi ok a félelemre.
– Milyen módosításokat készül javasolni a felülvizsgálat keretében?
– Ebben a pillanatban lehetetlen megjósolni, mi lesz a felülvizsgálat kimenetele. Három alapelvet kell figyelembe vennünk. Először is: az Agenda 2000 reformcsomag céljai nem változnak. Másodszor: a Berlinben elfogadott pénzügyi keretekben sem képzelhető el módosulás. Végül nagyon alaposan szemügyre kell vennünk, milyen változások mentek végbe a piacon, s milyenek a jövőbeni kilátások. Mindezek alapján kell elgondolkoznunk a változtatásokról.
– Melyek a lehetséges irányok?
– A marhaszektorban tapasztalható rendkívüli nehézségek egészen bizonyosan befolyásolják majd a felülvizsgálat eredményét. De más nyitott kérdések is vannak. Például az, miként tudjuk csökkenteni a támogatási rendszerrel összefüggő bürokratikus terheket. Ha az évente 2500 eurónál kisebb támogatásban részesülő gazdáknál a jelenlegi évesről át tudnánk térni egy többéves és jellegénél fogva egyszerűbb támogatási szisztémára, akkor az az unió mezőgazdasági termelőinek kétharmadát érintené. Végül a berlini alku szerint a közös agrárköltségvetés 90 százaléka megy a CAP klasszikus részébe, s csak 10 százaléka a vidékfejlesztésre. Nagyobb egyensúlyt kell teremtenünk a két büdzsé között. Ha valamennyi pénzt át tudunk vinni az elsőből a második pillérbe, vagyis növeljük a vidékre fordított támogatásokat, azzal a tagjelölt országoknak is nagyobb szolgálatot tehetünk.
– Nem inkább az uniónak? Egyesek szerint Ön a pénzek vidékfejlesztésre való átcsoportosításával szeretné elviselhetőbbé tenni a bővítés költségeit, hiszen a második kosárban a társfinanszírozás szabályai érvényesek.
– A vidékfejlesztésre fordított kiadások növelése először is jobban megfelel a modern társadalom elvárásainak. Ráadásul egy sokkal célzottabb, az EU-szerte eltérő feltételeket jobban figyelembe vevő politika megvalósítását teszi lehetővé. Ugyanakkor úgy gondoljuk, a tagjelölt országoknak is ez az érdeke. Az ő fő problémájuk ugyanis nem a termelési potenciál hiánya, mint inkább az, miként teremtsenek alternatív munkahelyeket vidéken, hogyan fejlesszék a vidéki szolgáltatásokat, a kisipart, továbbá hogy a fiatalok munkalehetőséget találjanak. A jövendőbeli tagok számára szerintem a vidékfejlesztés az igazi kihívás. Meggyőződésem, ha kizárólag a mezőgazdaságra és a közvetlen kifizetések kérdésére koncentrálunk, annak csak sok munkanélküli lesz a vége.
– A vita kezdete óta szemlátomást az Ön álláspontja is változáson ment keresztül a közvetlen kifizetések ügyében. Hol tart jelenleg?
– Igyekszem meggyőzni kollégáimat a bizottságban arról, hogy nem indulhatunk a nulláról a közvetlen jövedelemtámogatások új tagokra való kiterjesztésének ügyében. Ha lemondanánk az ösztönzésnek erről az eszközéről, nehezebbé válna az olyan, termelést szabályozó intézkedések végrehajtása, mint amilyen a termőföld parlagon hagyása. Másfelől szilárd meggyőződésem, hogy átmeneti időszakra lesz szükség, ami alatt nagyobb figyelmet fordíthatunk a vidékfejlesztésre; nem kizárólag a mezőgazdaságra kell koncentrálnunk. Hiszen a tej, hús és más állati eredetű javakat előállító termelők számára már a garantált árak bevezetése önmagában jövedelemnövekedést eredményez majd. Ezt nem ellenzem, de olyan ésszerű jövedelemnövekedést tartok elfogadhatónak, amely egyensúlyban van a más ágazatokban dolgozókéval. Ha ugyanis azonnal 100 százalékosan kiterjesztjük a közvetlen kifizetéseket, abból nem az átlagos termelők, hanem csupán korlátozott számú nagygazda fog profitálni.
– De a közösségi agrárreform általános iránya az ártámogatások felől a jövedelemtámogatások felé való elmozdulás, ami hatványozottan hátrányos helyzetbe hozhatja az EU-ban az új tagországok agrártermelőit.
– Ne feledje, Magyarország belépésének az lesz a legelső következménye, hogy a garantált áraknak köszönhetően növekednek az agrárjövedelmek. A közösségi politikában való részvétel ezért a parasztok számára már önmagában is előnyös. A garantált árakon túl külön támogatások járnak majd azoknak, akik beruházást hajtanak végre, vagy környezetkímélő megoldásokat alkalmaznak. A jövendőbeli tagok arányosan több pénzt használhatnak majd vidékfejlesztésre, mint a jelenlegiek. És aztán néhány éves átmeneti időszakot követően a magyar agrártermelők támogatása is eléri majd ugyanazt a szintet, mint ami a saját farmereinknek jár.
– Közeledtek-e valamelyest az álláspontok a termelési kvóták kérdésében?
– A tagjelöltek a termelési potenciáljuknak megfelelő kvótákat igényeltek. Éppen ez az, ami nem lehetséges, hiszen ezt a jelenlegi tagok sem tehetik meg. A kvóta korlátozást jelent, ez az értelme az egésznek. Semmi értelme nem lenne a maximális termelési potenciált tükröző kvóta elfogadásának. Másfelől ugyanakkor megértem a tagságra pályázó országok egyes aggodalmait, mert nehéz a helyes bázisidőszakot megállapítani. Nem vehetjük alapul az államszocialista rendszer termelési eredményeit, de a kilencvenes évek elejét sem, amikor nagyon nyomott volt a termelés. Mivel a jövő sem jöhet szóba, kizárólag az elmúlt évekre támaszkodhatunk. Ha ugyanakkor ez idő alatt természeti katasztrófa sújtotta egy ország agráriumát, azt minden további nélkül figyelembe vehetjük. Korrekt ajánlatot kívánunk tenni, de meg kell érteniük, hogy másokkal szemben is korrektnek kell lennünk.
– Ön szerint mikor és hogyan lábalhat ki az Európai Unió a marhaválságból és a legújabb krízisből, a száj- és körömfájás járványból?
– A legsürgetőbb most az, hogy felszámoljuk a száj- és körömfájást. Reméljük, ez még az idén sikerül. Abban is bízunk, hogy a betegség nem terjed tovább újabb országokra, ahol még nem észleltek megbetegedést. Ezért is ellenezzük a megelőző oltások bevezetését, hiszen az megfosztaná a száj- és körömfájás mentes státusuktól azokat a tagországokat, ahol nem fordult még elő megbetegedés. Bonyolultabb a helyzet a marhakór okozta “sebek” begyógyításánál. Megítélésem szerint legalább két-három évre lesz szükség a fogyasztói bizalom helyreállítására. A mostani válságban többé-kevésbé mindenhol fennáll a veszélye annak, hogy egy beteg állatot találjanak. Nem sajátságosan európai problémáról van szó. Mi mindenkinél több szűrővizsgálatot végzünk, ezért aztán nagyobb eséllyel rá is bukkanunk a beteg állatainkra. Jelenleg marketingszakértők bevonásával vizsgáljuk, miként tudnánk jobb hírét kelteni az unión belül és azon kívül is a marhahúsnak.
