Gazdaság

Bertelsmann-többség az RTL-ben – Élre mennek

A RTL felvásárlása azt valószínűsíti, hogy a német médiaóriás Bertelsmann nyilvános részvénykibocsátásra készül.

Bertelsmann-többség az RTL-ben – Élre mennek 1Thomas Middelhoff, a Bertelsimann vezérigazgatója jókedvű. Egy kis tárgyat emel fel az ebédlőasztal közepéről. Első ránézésre egy halfigurát, aztán kiderül, hogy a tárgy hangot is képes hallatni: ha felemeli a fejét a “Take Me to the River” című sláger hangjai csendülnek fel. Middelhoff mosolyogva elhallgattatja, “lecsapva” a műhal fejét.

A német médiacég vezérigazgatójának minden oka megvan rá, hogy viccelődjön. A Bertelsmann nyeresége tavaly – 15 milliárd dolláros forgalom mellett – 45 százalékkal, 625 millió dollárra nőtt. A társaság legutóbbi húzása az a február 5-én bejelentett megállapodás volt, amelynek értelmében a Bertelsmann többségi tulajdont szerez az RTL-ben. Ezzel a német társaság közelebb kerül ahhoz, hogy részvényeit – először a cég 166 éves történetében – a tőzsdén jegyezzék, másrészt ellenőrzést gyakorolhat Európa legnagyobb tévétársasága felett. “A kormánykerék most a mi kezünkben van” – mondja Middelhoff.

A Bertelsmann-RTL-GBL részvénycserés ügylet állomásai1.

A Bertelsmann megkapja az eddig a GBL tulajdonában lévő 30 százalékos RTL-pakettet, amivel a német cég részesedése 67 százalékra nő.

2. A GBL megkapja a Bertelsmann 25 százalékát.

3. Három év múlva a GBL eladhatja a Bertelsmann részesedését a tőzsdén. Ez lesz az első alkalom a jelenleg 15 milliárd dollár forgalmú Bertelsmann 166 éves történetében, hogy a cég részvényeit a tőzsdére viszik.

HOSSZÚ ÚT. A nyilvános részvénykibocsátáshoz (IPO) vezető út azonban hosszúnak ígérkezik. Annak érdekében, hogy az RTL-ben többségi részesedést szerezzen, a Bertelsmann részvénycserés ügyeletet hajtott végre, saját részvényeinek 25 százalékát adta a Grouppe Bruxelles Lambert (GBL) által tulajdonolt 30 százalékos RTL-pakett fejében (lásd külön).

Ha ezt a menetrendet a hasonló amerikai vállalati tempóval vetjük össze, bizony nagyon lassú folyamatról van szó. Middelhoff ezt az időt arra kívánja felhasználni, hogy cégében meghonosítsa a nemzetközi könyvvizsgálói szabványokat, és hozzászoktassa a alkalmazottakat ahhoz, hogy banki elemzők és alapkezelők kérdéseire válaszoljanak. Végtére is, ez a vállalat – amely tevékenységét a biblia-eladással kezdte – sokáig őrizte függetlenségét, és nem foglalkozott olyan dolgokkal, mint a negyedéves profit, amire pedig a tőzsdére vitelt követően elkerülhetetlenül szükség lesz.

Bertelsmann-többség az RTL-ben – Élre mennek 2A kérdés az, hogy Middelhoff legutóbbi lépése hogyan érinti a Bertelsmann újraformálását. A vezérigazgató azt akarja, hogy a cég digitális terepen is vezető szerepet vívjon ki magának. Valójában a Bertelsmann számára a legnagyobb motiváció az, hogy az RTL-vásárlás révén a német cég ellenőrzést szerezzen a videotartalmak legnagyobb gyártója fölött, beleértve az élő sportközvetítéseket és az olyan slágerműsorokat, mint a “Legyen Ön is milliomos” német verziója.

A vesztfáliaiakra jellemző konzervativizmusáról ismert Middelhoffnak komoly problémákkal kell megküzdenie, mielőtt a Bertelsmann-részvények tőzsdére mennek. A nagymértékű profitnövekedés ellenére a “birodalom” egyes részeiben komoly változásokra van szükség. A Bertelsmann német és amerikai könyvklubjai például veszteséget termelnek. A BMG nevű zenei csoport profitrátája 5 százalékos, fele a riválisok hasonló mutatójának. Még hátravan az EMI és a BMG közötti, érdekesnek ígérkező fúziós folyamat. A vállalat lapjainak – például a németországi Stern magazinnak, vagy az amerikai Fast Companynek – a hirdetési árbevételek csökkenésével kell számolniuk. De még az RTL-nek is rengeteg munkát kell végeznie: 13 milliárd dollárra tehető piaci értéke kevesebb, mint a fele a nála kisebb British Sky Broadcasting hasonló mutatójának.

Magyar médiaA magyar piacon várhatóan nehézségeket okoz majd a Bertelsmann számára a GBL-lel tervezett részvénycsere. Ennek következtében ugyanis a Népszabadság Kiadó és Nyomdaipari Rt. 67,1 százalékos tulajdonával rendelkező Bertelsmann (Figyelő, 2000/7. szám) befolyásoló részesedést, vagyis 25 százalék fölötti tulajdonrészt szerez az RTL Klub televíziót birtokló Magyar RTL Rt.-ben. Márpedig a médiatörvény rendelkezései szerint az, aki országos terjesztésű napilapban befolyásoló részesedéssel, kiadói, illetve alapítói joggal rendelkezik, nem szerezhet befolyásoló részesedést országos műsorszórással terjesztett műsorszolgáltatóban, műsorelosztóban. “A Magyar RTL Rt. 49 százalékban a CLT-Ufa és a Pearson TV fúziójából létrejött RTL Group tulajdona, a Matáv 25, a Pearson 20, a Raiffeisen Bank 6 százalékot mondhat magáénak” – erősítette meg Szabó Stein Imre kommunikációs igazgató, hozzátéve, hogy ebben a tulajdonosi szerkezetben nincs változás a Bertelsmann-GBL ügylet miatt. Ennek várható következményeit egyébként nem kívánta kommentálni. Mint mondta, a terv megvalósítása több hónapot, sőt akár egy évet is igénybe vehet, s addig a tulajdonosok nyilvánvalóan csak a globális vonatkozásokra koncentrálnak, nem pedig az egyes országokra.

Mivel a Bertelsmann 80 százalékos tulajdonosa a BW TV-nek, amely 37 százalékkal részesedik az RTL Groupban, jelenleg közvetve 14,5 százalékot birtokol az RTL Klubban. Az új felállásban azonban a Figyelő számításai szerint már 29,2 százalékban lesz tulajdonos, vagyis túllépi az ominózus 25 százalékos küszöböt.

VRANNAI KATALIN

A Bertelsmann egyébként néhány érdekeltségét már a tőzsdére vitte – olyanokat, mint a berlini székhelyű Pixelpark, amely a világhálóra való rákapcsolódásban segít Middelhofféknak. A tőzsdei megjelenés másik lehetséges jelöltje a Bertelsmann zenei üzletága. Ennek feltétele az, hogy a lemezkiadók közötti üzlet valóban megvalósul: a BMG a már tőzsdén lévő EMI-jal fuzionál, és így a hátsó ajtón keresztül lopakodik be a tőzsdén lévő társaságok klubjába.

Az egyik cél az lesz, hogy a vállalat tévés érdekeltségeit tovább gyarapítsák, talán azzal, hogy kivásárolják a Walt Disney 50 százalékos részesedését a Super RTL-ben, egy gyerekeknek szóló német tévécsatornában. Helmut Thoma korábbi RTL-vezető úgy spekulál, hogy a tévés csoport ajánlatot tehet Silvio Berlusconi Mediaset birodalmára, ha az olasz sajtómágnást kormányfővé választják, s emiatt el kell adnia részesedéseit. “Middelhoff a puskapor egy részét szárazon tartja a további ügyletekhez” – mondja Thomas.

BEBIZTOSÍTVA. Annak érdekében, hogy létrejöjjön a digitális Bertelsmann, Middelhoff már előre bebiztosította győzelmét. Mégpedig azzal, hogy maga mellé állította a 79 éves Reinhard Mohnt, a cég “pátriárkáját” és felügyelőbizottságának tiszteletbeli elnökét. (Mohnt egyébként Németország-szerte csak “Vörös Reinhardnak” hívják. Sokszor prédikált ugyanis arról, hogy a munkahelyi munka a közjót segíti elő. Senki nem gondolta róla, hogy személye növelné a részvényértéket.)

A pátriárka beleegyezése felgyorsíthatja azt a folyamatot, amelynek során új alapokra helyezik a Bertelsmann-birodalmat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik