Tavaly, amikor a tárgyalások megkezdőditek, minden túlságosan formális volt. Phenjan egyik kormányzati épületének díszes szobájában Anthony Das, a Startec igazgatója ült, vele szemben pedig – tőle hét méterre – egyenes támlájú faszékeken három észak-koreai tisztviselő foglalt helyet. Tárgyalásuk témája egy internet kompatibilis telefonszolgáltatás létrehozása volt, amely az elszigetelt ország számára kapcsolatot teremt a külvilággal. Amikor viszont az idén májusban aláírták a szerződést, a két oldal képviselői már közös asztalnál ebédeltek egy pekingi szállodában, és mindenféléről csevegtek, az amerikai elnöki politikától kezdve a Grand Canyon méretéig. “Egész magatartásuk drámaian megváltozott” – emlékszik vissza Das.
Ha hinni lehet a Maryland állambeli Bethesdában székelő távközlési vállalat tapasztalatainak, Észak-Korea mosolyoffenzívája kezd túlterjedni a diplomácia területén. Az árvizektől, aszályoktól, éhínségtől és energiahiánytól sújtott ország kétségbeesetten igyekszik nyitni a nyugati tőkések és a nyugati tőke felé, onnan remélve segítséget tönkrement gazdaságának feltámasztásához. Hogy az apró, 12,6 milliárd dolláros észak-koreai gazdaság mennyire lesz vonzó a külföldi befektetők számára, az azon múlik, hogy Phenjan mekkora gazdasági változtatásokat hajt végre. A külföldi befektetők számára garanciákat nyújtó törvényektől az árrendszeren át az árfolyam-mechanizmusig – minden átalakításra szorul.
Észak-Koreának mérhetetlenül sok munkájába fog kerülni, hogy meggyőzze a befektetőket szándékai komolyságáról. A 22 millió lakosú országban még mindig egy totalitárius rezsim van hatalmon, amely enyhén szólva nem arról vált híressé, hogy a külvilággal folytatott ügyletekben tartotta volna a szavát. Ráadásul a megkezdett átmenet nem hasonlít arra, ami a hidegháborús korszakból kilépő többi kommunista országban végbement. A közép-európai országok sokkal kiterjedtebb kapcsolatokat tartottak fönn a külvilággal, s iparuk is messze jobb állapotban volt.
Még az 1979-es kínai helyzettel sem lehet párhuzamot vonni. Túl azon, hogy a vállalatok számára egymilliárd fős potenciális piacot jelentett, Kína akkor Teng Hsziao-ping irányítása alatt állt, aki – mint hangoztatta – az országot modern nagyhatalommá kívánta átalakítani. Kim Dzsong Il phenjani vezetőnek nincsenek ilyen törekvései, szilárd elhatározása viszont, hogy vaskézzel uralkodjék a társadalmon. Peter M. Beck, a Korea Economic Institute of America kutatási igazgatója Kim modelljét “piaci sztálinizmusnak” minősíti.
ÓVNAK. Mindez arra enged következtetni, hogy a külföldi befektetők általában nem bazírozhatnak az olyasfajta szívélyes viszonyra, amilyet a Startecnek a jelek szerint sikerült megteremtenie. Mivel az észak-koreai vezetés célja az, hogy a társadalmat megóvja a kapitalista eszmék “szennyező” hatásától, még a külföldi befektetők számára is kemény dió lesz szabadon eljutni saját üzemeikbe, érintkezni az alkalmazottaikkal. Sok szakértő figyelmeztet arra, hogy Kim csak annyira fogja megnyitni a gazdaságot, amennyire az a jelenlegi válságból való kilábaláshoz szükséges – aztán a veszély elmúltával újra becsaphatja az ajtót.
A válság nagyon is valóságos. Az utóbbi hat évben százezrek haltak éhen, mások pedig tömegesen kockáztatják életüket azzal, hogy átszöknek a kínai határon, és megpróbálnak eladni bármit, ami eladható. A nemzeti jövedelem 1990 és 1998 között körülbelül a felére esett vissza. A rossz irányítás és a keményvaluta-hiány évtizedei alatt az egykor büszke vegyipar és szerszámgépipar teljesen lepusztult. Észak-Koreának azonban még mindig vannak értékei. Külföldi elemzők rámutatnak, hogy a munkaerő tud írni-olvasni, fegyelmezett és olcsó: az eddig kialakított néhány feldolgozóipari övezetben a havi átlagbér az összes szociális járulékkal együtt 150 dollár, az ország egyéb részein pedig minössze 40 dollár. Dél-Korea, Japán és Oroszország szomszédságában Észak-Korea megfelelő bázis lehet könnyűipari vállalatok – ruhák, játékok és alapvető berendezések gyártásával foglalkozó külföldi cégek – számára.
ÉLÉNKÜLŐ KERESKEDELEM. Jelenleg már 132 dél-koreai társaság gyártat északon, a pénztárcától a televízióig mindenfélét. A jutalékos rendszerben nem közvetlenül a dolgozóknak fizetnek, hanem fix összeget adnak minden egyes elkészült darabért az északi partnernek. Az alkatrészeket tengeri úton szállítják a dél-koreai Incson kikötőjéből az északi Nampóba. A kész termékek néha közvetlenül Japánba vagy Európába kerülnek, többnyire azonban vissza Dél-Koreába, újraexportálás céljából. A kereskedelemnek ez a fajtája tavaly 40 százalékkal, 100 millió dollárra bővült, és nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a két Korea közti kereskedelem értéke 1990 és 1999 között az elenyésző 13,5 millióról 333 millió dollárra nőjön (lásd a grafikont).
Bár a megmunkálás eleinte igen gyatra volt, a szállítási határidők betartása pedig máig problémát okoz, az érintett dél-koreai vállalatok szerint az északi üzemekben gyorsan javul a minőség. A Samsung Electronics most júniusban vette át első tévékészülékeit egy Phenjan külvárosában található gyártól, és kellően elégedett volt ahhoz, hogy az év végéig további 18 ezer darabot rendeljen.
Több tőkéhez és jobb technológiákhoz jutva Észak-Korea is exportálhatna antracitot, wolfrámot és más ásványokat. Továbbá sokkal több déli turistát is fogadhatna, mint jelenleg. Mindez persze aligha nevezhető a dinamikus iparosodás kezdetének. De még a csekély értékek hasznosításához is nélkülözhetetlen, hogy Phenjan előbb tegyen valamit az elmaradott infrastruktúra javításáért. Ehhez diplomáciai lépésekre van szükség. Dél-Korea kész sok millió dollárt adni utak és kikötők építésére, és Japán is jelentős segélyeket nyújthat.
A NYUGAT ÓVATOS. A multinacionális cégek becsalogatásához azonban Phenjannak messzebbre kell mennie. A kilencvenes évek elején a japán vállalatok megégették magukat, amikor ruhák, zongorák és más termékek gyártásába invesztáltak Észak-Koreában. Többségük kivonulásra kényszerült, miután a szállítási költségek túl magasak voltak, Észak pedig nem fizette számláit. A külföldi bankoknak erős aggályaik vannak, mivel Phenjan nem vesz tudomást a 12 milliárd dollárnyi tartozása behajtása érdekében tett jogi lépésekről. Sok segítség az Egyesült Államok részéről sem várható, még ha Washington június 19-én enyhítette is a szankciókat. Phenjanra így erősödő nyomás nehezedik a tekintetben, hogy komoly reformokat kezdjen.
